Hetvenéves korában elhunyt Morcsányi Géza, a Magvető Kiadó egykori igazgatója, a Testről és lélekről című Oscar-jelölt film főszereplője. A tragikus hírről a Magvető számolt be szerda késő este.
Morcsányi 1952. augusztus 28-án született Budapesten, pályáját pedig fővárosi és vidéki színházakban kezdte dramaturgként. Dolgozott az Interpress Magazin szerkesztőjeként, majd az IPC könyvkiadó munkatársaként is. A Magvető vezetője 1995-ben lett, és két évtizeden át az is maradt. Később a Líra kiadói igazgatójaként tevékenykedett. Emellett műfordítóként is ismerték, többek között Bulgakov, Csehov és Gogol egyes műveit olvashattuk az ő tolmácsolásában. Tavaly is jelent meg egy Csehov-novelláskötetet A szerelemről és más történetek címmel, amelyet ő fordított és egyben válogatott. A Jászai Mari-díjat 1999-ben, a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét 2005-ben kapta meg.
A Testről és lélekről című 2017-es filmben Borbély Alexandra mellett ő játszotta a másik főszereplőt, méghozzá rendkívüli természetességgel, visszafogott hitelességgel. Enyedi Ildikó költői drámája végül az Oscar-jelölésig jutott, a kritikák pedig mind kitértek Morcsányi emlékezetes alakítására. Ami már csak amiatt is meglepett sokakat, hogy ez jelentette a színészi bemutatkozását. A 2020-as Palmyrában szerepelt még, itt egy dagesztáni orvost alakított.
„Na és ki az egyetlen ember a világon, aki kiadóként Nobel-díjig juttatta a szerzőjét, aztán a pihenésként eljátszott első filmszerepe mindjárt Arany Medvét kap? Ha Morcsányi Géza legközelebb aranyat nyer az olimpián, kicsit sem fogok csodálkozni” – a Magvető Kiadó élén őt követő Nyáry Krisztián így méltatta Morcsányit 2017-es Facebook-bejegyzésében. Utalva arra, hogy a Magvető adta ki Kertész Imre munkáit a nyolcvanas évek végétől. Olyan fontos köteteket, mint a Kaddis a meg nem született gyermekért, Az angol lobogó vagy a Gályanapló. Veiszer Alinda 2017-es műsorában elő is került ez az idézet, Morcsányi pedig úgy fogalmazott: három évvel korábban az is teljes képtelenségnek tűnt, hogy filmben fog szerepelni. A Testről és lélekről ugyan kifejezetten lassan építkező, az álmok különösségéből merítő film, Morcsányi mégis úgy fogalmazott, hogy a forgatás önfeledt volt, neki pedig nem volt más választása, mint hogy mindenben rábízza magát Enyedi Ildikóra. Elmondása szerint voltak olyan intim, a magánéletéből vett támaszpontjai a játék során, amelyekről nem is fog beszélni.
Morcsányira emlékezve Grecsó Krisztián felidézte, miként köszöntötte őt hetvenedik születésnapján, az Élet és Irodalomban: „Ha egy számára fontos szerző leadott egy kéziratot, arra két napon belül érdemben, alaposan reagált, akkor is, ha ötszáz oldal fölött volt a szöveg. És az a második gyönyörű Morcsányi-paradoxon, egyszerűen érthetetlen, hogy van erre ereje, ideje, ennyire sokaknak ilyen fontos lenni. Férj, apa, nagyapa maradni, valahol a száz százalék környékén, miközben imádja és akarja a Radnóti Színházat mindenestül, belehal minden premierbe, a fél magyar irodalom apafigurája, dédelgeti, szereti, olvassa az íróit, javítja a sok széteső kéziratot, és mintegy mellesleg lerak egy feszítően szép, egységes színpadi szerzői, dramaturgi és műfordítói (!) életművet.”
Morcsányi Géza többször is nyilatkozott kollégáinknak korábbi lapunknál, a Magyar Nemzetnél. Ficsor Benedek 2017-ben, a Testről és lélekről főszerepe kapcsán kérdezte, ő pedig úgy fogalmazott, hogy ha valamilyen terv szerint játszik, mint egy színész, azzal mindent elrontott volna. Negyven éve gyakorlatilag a legkisebb részletekre kiterjedően dolgozta fel a szöveget, és a Testről és lélekről forgatókönyve volt az első, amelyet nem így olvasott el. Épp csak átfutotta, hogy lássa, nagyjából miről van szó, megtanulta az Enyedi által a castingon kijelölt részeket, „de semmi több”.
Kérdeztük a Magvetőtől való távozásáról is, ennek kapcsán azt mondta: „Az ember, ahogy öregszik, egyre inkább úgy érzi, hogy az ő kultúrájának végleg leáldozott. Ezzel tisztában vagyok, mégis úgy érzem, valóban fokozatosan veszítünk a finomságunkból, egyre durvábbá, egyre közönségesebbé válik a környezetünk. A Magvetőt ugyanakkor nem a világról szerzett kedvezőtlen benyomásom miatt távolítottam el magamtól. Amíg a kiadót vezettem, soha, egy percig sem voltak illúzióim a magaskultúra esélyeit illetően.” Úgy fogalmazott, hogy a kiadó sikere többnyire véletleneken múlott. Kertész életművét is viszonylag kevesen ismerték a magyar társadalomban, Nobel-díja után viszont az egyik legolvasottabb szerzővé vált.
Morcsányit 1995-ben is meginterjúvolta a Magyar Nemzetben kollégánk, a később a Heti Válasznál dolgozó Osztovits Ágnes. Pár évre voltunk azt követően, hogy a Magvetőnek már a fennmaradásért kellett küzdenie, a könyvpiac jövője, ahogy a cikkben is szerepel, nehezen tervezhetővé vált. „Azt hiszem, a Magvető működése semmivel sem volt rosszabb, mint a többi könyvkiadóé, de itt a munkatársak komoly terheket vonszoltak magukkal: a privatizáció bizonytalanságát, elhúzódását, és valószínűleg öröklött beidegződéseket, ami miatt nehezebben fogadták el azt a tényt, hogy manapság egy könyvkiadónak nemcsak jó és szép könyveket kell kiadni, hanem olyanokat is, amelyeket gyorsan el lehet adni a piacon”, fogalmazott a helyzetük kapcsán. Mindenesetre egyetértett Nádas Péterrel abban, hogy a kiadót szerzője teszi. Büszkén említette íróik között Bodor Ádámot, valamint a Magvetőnél induló Esterházy Pétert, illetve Kertész Imrét, Hernádi Gyulát, Rakovszky Zsuzsát, Tar Sándort. És hogy milyen taktikát talált ki arra, hogy életben tartsa a kiadót? Azt felelte: „A taktika gyanús a számomra. Semmilyen más stratégiám nem volt, minthogy körülnézek, figyelek, gondolkodom, és majd meglátom, mit lehet csinálni.”
