Kis Hajni: Teljes mértékben hiányzik belőlem a tekintélyelvűség

Kis Hajni: Teljes mértékben hiányzik belőlem a tekintélyelvűség

Kis Hajni (Fotó: Magyar Hang/Végh László)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Nem kellene ítélkezni, nekem is van olyan ismerősöm, aki a rövidfilmem hatására kezdett másként gondolkodni a melegekről – mondta a lapunknak adott interjúban Kis Hajni rendező. Szeptember 30-án mutatták be a mozik első nagyjátékfilmjét, a kritikusok által is dicsért, szívmelengető Külön falkát. A balhés biztonsági őr apa és kamaszlánya megismerkedéséről szóló sztori kapcsán az alkotó kifejtette: nem korlátozhatjuk az embereket arra az egy megnyilvánulásra, amit mi tapasztalunk belőlük.

– A kortárs svéd mozi kiemelkedő rendezőjéről, Ruben Östlundról írta a szakdolgozatát. Gondolkozott esetleg azon, hogy hasonló, a korunk abszurditásaira rámutató filmet rendezzen?
– Hű, teljesen váratlanul ért, hogy valaki ezzel tisztában van! Nagyon szeretem, amit ő csinál, közel áll hozzám a humora. Bírom az emberismeretét is, amin keresztül csodálatosan sejteti meg a társadalomban jelenlévő feszültségeket. Igaz, vele szemben az én filmjeimben nem az az elsődleges, hogy milyen társadalomkritikát tudnék megfogalmazni. Viszont akikkel foglalkozom, amilyen sorsokkal és életekkel, az ő életükből automatikusan következik az, mi van aktuálisan a társadalmunkban. Nem tud rejtve maradni.

– Az talán eltérés, hogy ő szánalomra méltónak, kisszerűnek mutatja az embereket, az ön filmjei viszont inkább megértéssel fordulnak feléjük.
– Nemrég feltették nekem a kérdést, melyik rendezőtől mit kérdeznék. Ez pedig köztük is volt: Ruben Östlundtól megkérdeztem volna, milyen mértékben empatizál az ő főhőseivel. Nagyon szívesen beszélgetnék vele, hogy milyen a viszonya hozzájuk. Mert szerintem is megjelenik néha ez a lenéző hozzáállás. Valamiért mégis azt gondolom, hogy nem ez van a legmélyén.

– A Lavina kapcsán sok vita is volt erről. A filmben látunk egy édesapát, aki a családjával vesz részt egy sítúrán. Egy váratlan műlavina viszont mindent borítani látszik, a hirtelen rémület hatására az apa felugrik a helyéről és odébb szalad. Ezt pedig úgy tűnik, nem képes feldolgozni a felesége. Mármint azt, hogy miért nem őket próbálta menteni, miért rögtön elmenekült. Számomra az jött le, milyen nevetséges, kisszerű ilyen dolgokon vitázni, folyton gyártani a műproblémákat. Mások viszont azt elemezgették, milyen súlyos tényleg, hogy ő elszaladt, és ezzel leleplezte a valódi énjét. Szerintem az egész helyzet abszurditását nem látja az, aki állást foglal a hasonló vitákban.
– Nagyon érdekes. De épp ez a csodálatos benne, hogy utána arról vitatkoznak az emberek, jogos-e ezen felháborodni vagy sem. Hogy erről egyáltalán elkezdenek beszélgetni. Sokszor láttam a Lavinát. Nekem ha tetszik egy film, azt nagyon sokszor meg tudom nézni. Mostanában nem nézek sok filmet, nagyon utánajárok, hogy épp mit nézzek meg. De ha az betalál, akkor simán többször is előveszem, megmutatom az ismerőseimnek, nagyon tudok lelkesedni érte.

– Milyen lenne egy ilyen film a magyar közegben? Radu Jude új filmje, a Bad Luck Banging, ami Romániában játszódik, lehet például hasonló. Benne a járványidőszak összes vitájával, egymásnak feszülésekkel, zsidózással, sorosozással, mindennel.
– Azt sajnos nem volt időm most megnézni a miskolci Cinefesten. Sean Baker új filmjét, a Red Rocketet láttam csak, amit nagyon bátor vállalásnak tartok, valamint kiváló benne a pornósztárt alakító Simon Rex is. Kíváncsi vagyok nagyon Radu Jude-ra is, hallottam már, hogy nagyjából miről szól a film.

– Önnél tudatos koncepció, hogy olyanok felé fordul, akikről nem nagyon készítenek filmeket? Hétköznapi alakokhoz, akik körülöttünk járnak-kelnek: szerelmes takarítónőt látunk a Szép alakban, vagy most épp tetovált, kopasz, balhés biztonsági őrt a Külön falkában.
– Belőlem valószínűleg teljes mértékben hiányzik a tekintélyelvűség. Számomra teljesen mindegy, ki mivel foglalkozik, ki mit csinál. Sokkal inkább keresem az esszenciáját azoknak, akikkel találkozom, akikkel beszélgetek. Egyetlen szempontból érhet többet valaki is a másiknál. Abból, hogy ő emberileg milyen. Talán ebből következik az is, hogy engem abszolút érdekel mindenki. Nem csak egy biztos peremréteg. Ami inkább közös lehet ezekben az emberekben, hogy a külvilág mintha úgy gondolná: ők nem tudnak eléggé beilleszkedni ebbe a társadalomba.

– Pedig hát ők jelentik a többséget, nem?
– És mégis valamilyen szempontból nem úgy viselkednek, mint ahogy azt a társadalom elvárná. Rendszerhibáknak tűnhetnek. De én meg nagyon szeretem ezeket a rendszerhibákat. Mert egyáltalán nem gondolom, hogy teljesen normális, ahogy ez a világ, ez a bolygó működik.

– De miért rendszerhibák?
– Nem én bélyegzem annak őket, viszont egyértelműen zavart keltenek egy látszólag jól működő rendben.

– Épp azt érzem pedig, hogy ők inkább az átlagemberek, akik itt szaladgálnak körülöttünk, mi pedig nem is tudjuk elképzelni, hogy ők legyenek egy történet hősei. Nem érzünk elég empátiát irántuk.
– Igen, ezt értem. Csak azt próbálom valahogy megfogalmazni, hogy a felszínen átlagosak, ugyanakkor ha közelebbről megnézzük őket, egyáltalán nem átlagos az életük.

– Valóban, a filmek épp azt hozzák, hogy a végére a néző is elkezdi szeretni ezeket a karaktereket, együtt érez velük.
– Ebben bízom. Ez az egész valószínűleg abból fakad, hogy az életben is így létezem. Mindenféle barátom van már kiskoromtól fogva. Sosem léteztek ilyen hierarchiák a fejemben, az iskolában sem tudtam ezért teljesen jól beilleszkedni, annyira egyformán kezeltem az embereket.

– Igen, ott van például az asszony a Last Callban, akinek az utolsó napját figyeljük Magyarországon, mielőtt kiköltözne a lányához Angliába. Az egyik jelenetben például a vonaton rémüldözik, hogy segítség, ellophatták a csomagját, nem látott-e valaki egy punk fiút. Aztán rövidre rá kiderül, hogy csak ő értette félre a helyzetet. A hétköznapi életben nem feltétlenül vagyunk megértőek egy ilyen helyzetben, csak bosszankodunk, hogy milyen idegesítő egy asszony. De a filmet nézve jóval több lesz bennünk az empátia iránta.
– Szerintem azért van, mert a való életben ebből az asszonyból egy szeletet kapsz. A szekuritisból egy pillanatot kapsz, amikor a munkájában pont olyan helyzetben van, amiben nagyon nehéz ideálisan viselkedni. Vagy úgy, ahogy elvárnánk. Közben az emberek gyakran nem néznek mögé az egésznek, hogy milyen komplexitás van a háttérben. Ezért könnyen ítélkeznek a felszín alapján. Ahogy egy József Attila-versben szerepel: „Külön világot alkotok magam. / Mert mint baktériumnak csepp is tenger, / Idegen, messzi bolygó minden ember, / Kinek csak vágya, álma, gondja van.” Valóban, amikor ott állok az ügyintézőnél, és hallom ezt az ingerült rikácsolást, akkor nehéz együtt érezni. Közben meg a háttérben ott egy egész univerzum. Nem lehet lekorlátozni az embereket arra az egy megnyilvánulásra, amit mi tapasztalunk belőlük.

– Egy másik cinefestes film volt a Stillwater. Matt Damon szótlan, keménykötésű amerikai olajfúró munkást, redneckszerű karaktert játszik benne, akinek egy ideig a francia közegben kell boldogulnia. Ott pedig az egyik értelmiségi, színházkedvelő nő nevetgélve kérdezi tőle, hosszas tanakodás után: ugye ő Trumpra szavazott? Ez is valami hasonló. Ennyi előítéletünk van ezekről a figurákról, de többet már nem is gondolunk az életükről.
– Olyan érdekes, mert most volt pont a filmben elhangzó zenékkel kapcsolatban egy hosszú beszélgetésünk. Nagy John Maus-fan vagyok, tőle is hallunk egy dalt, ahogy mondjuk Kaelan Miklától is. Utóbbi inkább darkwave, míg a másik a szintipopot-gótpopot képviseli, az ő dalainak is van egy különös hangulata, tényleg imádom. Már megvolt a Külön falkában a zenéje, hallható az előzetesben is, aztán egyszer csak jött a Capitolium megrohamozása, és lehozták a hírekben, hogy John Maus és Ariel Pink együtt vettek rajta részt. Gondoltam is, hogy uram atyám, most mi lesz? Viccesen mondtam magamnak, hogy na szép, észre sem vettem, hogy kígyót melengetek a keblemen. Miközben szuper, szociálisan érzékeny dalai vannak hajléktalanokról, melegekről, mindenkiről. A zeneszerzővel, Borsos Oleggel beszélgettük is, hogy most már kifizettük, benne van mindenhol, lehetetlen kiszedni. De mondtam, hogy én nem is szeretném, annyira szeretem. Azon agyaltam, hogy ha én arrafelé lettem volna, és hallom, hogy ott történik valami, biztos én is odamegyek megnézni, mi ez a sok sámándobos. A mai napig nem derült ki, miért ment oda.

– Lehet, hogy nekik az igazságérzetük épp ezt diktálta, hogy odamenjenek kiállni. Mert valami miatt meg voltak róla győződve, hogy igazságtalanság történt. Ez még nem jelenti, hogy rasszisták vagy épp kirekesztők lennének, nem?
– Persze, ez abszolút lehetséges.

– Jobb emberré válhat valaki, ha gyereke lesz? Ez a kérdés merülhet fel bennünk a Külön falkát nézve.
– Vannak, akik igen. Nem gondolom, hogy mindenki jobbá válhat, de ha valaki felismeri, hogy nem azért van csak a gyereke, hogy istenként nézzen rá, ő meg uralkodhasson felette, akkor igen. Ha megérti valaki, hogy ez oda-vissza egy kölcsönös tanulási folyamat. Akkor igen.

– Épp az említett Matt Damon kapcsán is volt nemrég egy vita erről. Ő azt fejtegette, hogy a lánya miatt érzi magát néha jobbnak, tanul tőle dolgokat. Például, a lánya helytelenítése miatt nem használja már a „fag” kifejezést melegek kapcsán. Emiatt aztán nekiestek a polkorrektség hívei, hogy csak ne bújjon a lánya mögé, és hogy magától kellett volna erre a belátásra jutnia.
– Ez mennyire szomorú! Miért nem történhet meg valakiben a felismerés, és miért nem üdvözöljük ezt ahelyett, hogy ítélkeznénk? Nekem van olyan családtagom, aki a Szép alak előtt a vallásossága miatt elhatárolódott a melegektől. Majd a rövidfilm megtekintése után azt mondta, hogy köszöni, és nagyon jó élmény volt. Az egyik legfontosabb sikerélményem a film kapcsán. Ott valami átalakult, és meglátta, hogy ez többről szól.

– Önnél nincsenek ilyen vérre menő viták az életben? A családi asztalnál vagy akár baráti körben?
– Szerencsére nincsenek. Régebben inkább voltak, de nem politikai témákban, hanem például vallásiakban. Rájöttem viszont, hogy ezek sehova nem vezetnek, csak az ember egóját piszkálják fel, és így még jobban ellen fog állni.

– Mit kell akkor csinálni? Hallgatni, ráhagyni a másikra?
– Mindenképp elfogadva azt, ha a másik nem ugyanúgy gondolkodik, mint én. Mert ez igenis teljesen rendben van. Nem kell azonnal, kényszeresen arra törni, hogy megváltoztassuk a másik gondolkodásmódját. Inkább egyfajta kíváncsisággal, nem pedig felháborodással fordulni az ő gondolkodása felé. A végén az is előfordulhat, hogy mi gondoljuk rosszul. Vagy lehet, hogy a kettő között van az igazság. Az esélyt sem adjuk meg, ha nincs kíváncsiság a másik irányába. Ez is empátia kérdése.

– A Last Callban egy másik fontos téma, a külföldre költözés kerül elő. Kicsit úgy tűnik, hogy a főhős inkább csak szeretne elmenekülni önmaga, a világ elől, ezért dönt az utazás mellett. Miközben mi várhat ott rá?
– Ez fontos kérdés, persze. A Last Callnál szerettünk volna Szántó Fannival egy ívet felrajzolni. A film elején látjuk ezt az asszonyt ülve, meg a végén. Közben folyamatos, őrült rohanásban van. Nem akar gondolkodni, nincs rá ideje, és lehet, hogy az elmúlt ötven évében egyszer sem volt. Nem gondolta át milyen folyamatokba sodródik bele a tudatosság híján. Nem az a lényeg, hogy ő külföldre fog költözni vagy sem, hanem hogy megértse, mi elől fut.

– Fiatalok között még inkább jellemző téma, elmenjenek-e vagy sem. De ha mindenki itt hagyja az országot, ki fog küzdeni azért, hogy jobb legyen?
– A költözés gondolata bennem is felmerült már. Vagy inkább úgy fogalmaznék: elkalandoztak a gondolataim, milyen lehet egy új élet valahol máshol. Akarva-akaratlanul hallja az ember külföldön élő barátaitól, hol tartanak és mit csinálnak. Ez pedig nem feltétlenül erősíti, hogy eltántorodjon ettől valaki. Az új filmem témája is érinti ezt a kérdést.

– Kint viszont nincsenek meg a régi barátok, ugyanaz a nyelvi-kulturális közeg, mint itt, az ismerős tájak, házak, városok…
– Persze, ez a dolog hátulütője. Újra felépíteni egy szociális hálót rengeteg idővel és energiabefektetéssel jár. És közben itt kell hagynod a szeretteid is. Itt nincs jó vagy rossz döntés. Nagyon sok közeli barátom költözött ki, tartom velük a kapcsolatot a mai napig, de nyilván ez így már nem ugyanaz.

– Számít állami támogatásra ennél a készülő filmnél? Sokan hiába próbálkoznak évek óta, sokadjára sem kapnak, annak ellenére sem, hogy esetleg már befutott rendezők.
– Fogalmam sincs, hogy számíthatok-e állami támogatásra. Természetesen elkeserítő látnom, amikor számomra fontos alkotókat, közeli ismerősöket, barátokat utasítanak vissza.

– Közben fokozódik a kultúrharc is, betámadták a Gyurcsány-film miatt a Budapest Filmet, és az új törvény is nehéz helyzetbe hoz sokakat. Ki tudja, a női szerelmet megmutató Szép alak egyáltalán a hatálya alá eshet-e például, és nem kell-e tizennyolcas karikát rakni rá ezután.
– Ez nekem is megfordult a fejemben, lehet, már a Szép Alak is tiltólistás lett. Rendkívüli feszültségek vannak most, sokakat hoznak szélsőséges helyzetbe, akik arra kényszerülnek, hogy ők is szélsőségesen reagáljanak.

Kötöttfogás Extra

Fizessen elő a Magyar Hangra!

Friss lapszámunk

Támogasson minket!

Keresés

Árnyék podcast – „A nőnek a konyhában a helye”