Ahogy a különféle zaklatási ügyeknél megszokhattuk, Michael Jackson esetében is két mondattal találkozhattunk leginkább a nyilvánosságban: „csupán egyik oldal állítása áll szemben a másikéval”, és „az igazságot soha nem fogjuk megismerni.” Ismételgetjük ezeket, még ha alig két napja ismerjük is az ügy szereplőit, és esetleg csak néhány cikket olvastunk el az egészről. Ezzel szemben elmondható, hogy Dan Reed kétrészes dokumentumfilmje, az Elhagyni Neverlandet nem csupán két férfi beszámolóira hagyatkozik. Wade Robson és James Safechuck levelek, hangfelvételek sorával szolgál, melyekben ugyan a szexuális cselekményekről nem esik szó, de az világos: Michael Jackson olyan kapcsolatot alakított ki velük, ami egészségesnek semmiképp sem mondható.
Robson és Safehuck dokumentálhatóan ott voltak a popsztár közelében: szerepeltek a színpadon, felbukkantak Pepsi-reklámokban, hosszú időt tölthettek Jacko rezidenciáján, a Pán Péter-tematikájú Neverland-en. A két férfi szavai ráadásul egybevágnak az énekes más barátjáéval, Macaulay Culkinéval – aki, Brett Barnes-szal együtt, tagadja, hogy Jackson szexuálisan közeledett volna hozzá. Culkin egyéb élményei – hosszú órákig tartó telefonbeszélgetések, gyerekes játékok, elképesztő bevásárlókörutak – viszont egybevágnak a most megszólalók tapasztalataival. Akiket, ahogy ilyenkor megszokott, rögtön megvádoltak azzal, hogy csak ismertségre vagy pénzre hajtanak.
Mindent tagad Jackson stábja, köztük az a Karen Faye sminkes, aki az említett Pepsi-reklám felvételekor az énekeshez vezette Safechuckot. „Michael Jackson neve, művészete és öröksége örökké fog élni. A vádlók és a szélhámosok viszont eltűnnek majd a semmibe, amint nem mondjuk ki többet a nevüket” – írta februárban Twitter-oldalán. Ami való igaz: egy világhírű, népszerű popsztárral szemben jóval kevesebb esélye van két ismeretlennek, már ami a tömegek szimpátiájának elnyerését illeti. Akadnak, akik kampányt is indítottak: március elején londoni buszok oldalán hirdették, hogy „Michael Jackson ártatlan”, és hogy „a tények nem hazudnak, emberek igen.” A tömegközlekedési társaság végül a plakátok idő előtti eltávolításáról döntött. Igen, a tények nem hazudnak: csak hogy ezek megítélése nem szimpátia kérdése.
Tündérmesébe csöppentek
A négyórás, kimerítő dokumentumfilmben a két férfi, illetve családtagjaik idézik fel a Jacksonnal való megismerkedésüket, és a kezdeti egyoldalú rajongás fokozatos átfordulását. Végül már az énekes hívogatta hosszú órákig a fiúkat, videófelvételeken és faxokon üzenve, hogy „nagyon hiányzol, kicsi”. Az édesanyák már szinte saját gyermeküknek tekintették az örök hétéves Jacksont, mosták a ruháit, végül hagyták azt is, hogy egy hálószobában aludjanak. Amiben akkor semmi rosszat nem láttak – „Michaellel minden természetesnek tűnt”. Persze, éppen hogy semmi nem átlagos abban, amikor egy milliárdos világsztár átlagos civileket hív a birtokára, ahol órákon keresztül játszik a hétéves gyerekkel.
Mint szavaikból kiderült, az énekes épp ezzel érte el náluk, hogy ne gyanakodjanak: úgy érezték, tündérmesébe csöppentek. Jackson körül olyan személyek sürgölődtek, mint Károly herceg, Diana hercegnő vagy Tina Turner. Safechuck találkozott Lucasszal és Spielberggel, járt az Indiana Jones forgatásán, ahol Harrison Ford megmutatta neki, hogyan kell használnia a lasszóját. Ahogy az egész világ, ők is természetesnek vették, hogy a popsztár lélekben gyerek maradt. Amikor pedig a kisfiúk a szexuális közeledéshez értek, arról számoltak be: azok sem tűntek már furcsának, csak a barátság kiterjesztésének.
Eközben elmondásuk szerint az énekes másfajta hangnemre váltott: gonosznak, tudatlannak nevezte az anyukájukat, és azt mondta, a történteket senkinek nem mondhatják el. „Egyre nagyobb kontraszt lett a nappalok és éjszakák között” – mesélte Wade, aki kezdetben pontosan azt hitte, mint mások. Már a találkozások előtt úgy érezte, szinte ismeri Jackót, hiszen rég vele volt a nappalijában a zenéjén, a poszterein keresztül.
Minden nap reflektorfényben
Az Elhagyni Neverlandet a családtagok története is, akik annak idején félrenéztek, elhallgattatták magukban gyanakvásukat, élvezve a számukra sem mindennapos helyzetet: egy világsztár barátságát, és az azzal járó luxust, hírnevet. Ahogy az ember fél minden szembejövő ismeretlentől, úgy a jelek szerint képtelen elhinni, hogy az árthat neki, aki minden nap reflektorfényben van. Emellett ráadásul az sem egyértelmű, hogy ha hihetünk a beszámolóknak, akkor Jackson ezek súlyával tisztában volt-e. Némiképp ezt látszik erősíteni, hogy az elhangzottak szerint folyamatosan mondogatta a gyerekeknek: a történtekről nem szólhatnak senkinek.
A rajongók egy része ugyanakkor továbbra sem fogadja el, hogy a gyermekinek gondolt énekes szexuálisan közeledett, manipulált volna. De ha belül gyerek maradt, felmerülhet a kérdés, végül miért vette el Lisa Marie Presleyt (egy év erejéig), és miért alakított ki romantikus viszonyt Tatum O'Neallal vagy másokkal. A Jacko-védők is a kapcsolatokra mutogatnak, mint amik szerintük őket igazolják. Az kevésbé, hogy Jackson egy évvel a házasság előtt, 1993-ban peren kívül megegyezett a 13 éves Jordan Neil Chandler családjával, rengeteg pénzt fizetve a vádlóknak.
Mindemellett persze tény: az énekes életében folyó nyomozások nem találták bizonyítottnak a vádakat, az egyik interjúalany, Robson pedig 2005-ben még szintén tagadta – eskü alatt – a szexuális zaklatás vádját. És konfliktusa is volt a Jackson-családdal, miután ő akarta rendezni az énekes dalain alapuló Cirque du Soleil Show-t. Ezek viszont éppúgy nem cáfolják mostani szavait, vagy családja részletekbe menő vallomását, ahogy nincs perdöntő bizonyíték sem Jackson ellen. Tény az is, hogy a két férfi a filmben továbbra is az elismerés hangján beszélt az énekesről, akit nagyon szeretetteljesnek, érzékenynek gondoltak – csak aki épp elmondásuk szerint zaklatta is őket.
Ilyen a diktatúra is
Bánki György pszichiátert, aki a konkrét ügyben nem szeretett volna állást foglalni, általánosságban kérdeztük arról, miként bízhatunk meg egy kedvencünkben akár a személyes ismeretség nélkül is. A szakember szerint a rajongott sztárral szemben eleve sok pozitív előfeltevésünk van, azt gondoljuk, személyesen is ismerjük őt. Ilyenkor mindennél jobban vágyunk rá, hogy ez kölcsönös legyen, hősünk is elismerjen minket.
„Minél nagyobb az ígéret, és minél erősebb az odatartozás vágya vagy a csodálat, annál jobban csökken a valóságvizsgálat, még felnőttkorban is. Az ellentmondásokat, a furcsaságokat félretesszük, gyerekként ezeket még értelmezni sincs esélyünk. Ha egy különleges ember törődést mutat a gyerekünk iránt, bekapcsolhat a szülő önigazolása, hogy »nem átlagos személyről van szó«, így »nyilván a szokásai sem átlagosak«. És ha magához emel minket, mi is kitörünk a középszerűségből, a gyerekkel együtt, vagy botor hitünk szerint a gyerek érdekében” – fejtette ki Bánki.
Szerinte kicsiben ilyen a szélhámosság, nagyobb léptékben a diktatúra: a közös, új elbeszélés szerint a vezér és a nép majd együtt hódítja meg a csúcsokat, szemben a rosszakkal. „Az édesgetés, a látszólagos megbecsülés, a hízelgés, a »fölemelés«, a közös értékekre és közös ellenségekre, a kellőképpen meg nem értő külvilágra való hivatkozás, a közös nagy titok élménye, a »mi« identitásának vonzása, a védelem ígérete elrejtik a megrontó valós szándékait, és fokról-fokra szigetelik el a leendő áldozatot. Aki sokszor még gyerek, nem eléggé önálló felnőtt vagy rossz állapotú közösség. Néha a megrontó sincs tisztában vele, hogy amit tesz, az valójában rossz. Önmagát érzi örök áldozatnak, meg nem értettnek, akinek a világ tartozik, akivel szuper-empatikusnak kell lenni, és akit igazságtalanul támadnak” – tette hozzá Bánki.
