Nádasdy Ádám: Mint egy rémes vihar, ami lefújja a kéményt

Néhány kérdéses interjúsorozatunkban a Libri irodalmi díj jelöltjeit kérdezzük arról, mit gondolnak a jelenlegi válságról, amiben élünk, és milyen hosszú távú következményei lesznek szerintük a mostani heteknek, hónapoknak. Ezúttal Nádasdy Ádámot faggattuk.

Nádasdy Ádám verseit olvasva valahogy feloldódik az ember, átjárja őt az élet, akkor is, ha olykor igencsak nehéz, fajsúlyos témák kerülnek szóba. Hasonlók, mint a szerelembe esés, a magány és a mindig gátlásokkal teli beszélgetések a szülővel, a halál közelsége vagy a gyermekkorok emléke. Mindezt olyan közvetlenséggel, látszólagos könnyedséggel és lefegyverző őszinteséggel tárja elénk a költő a Jól láthatóan lógok itt kötetben is, hogy nem tudunk nem végigszáguldani ezen a vékonyka könyvön.

„A nyugalom költeményei ezek, itt nincs helyük nagy szélsőségeknek, ami persze nem jelenti, hogy ne lenne szép érzelmi íve az egésznek, a költő ne tapasztalná meg egyszerre az élet gyötrelmes és felemelő voltát. Azt, milyen három napig rémülten sírni a szerelemtől, milyen félni rettenetesen a lemeztelenítéstől és őrülten szerelmesnek lenni máskor” – írtuk még a Libri irodalmi díjra jelölt könyvről szóló recenziónkban.

Ahol kitértünk arra is: a magyar költészet örök ellentétei között tarthatjuk számon az Arany János és Petőfi Sándor közti alkati különbséget. Nádasdyhoz előbbit érezzük közelebb, és írja is, hogy hozzá húzna, Arannyal tartana legszívesebben. Januári interjúnkban mégis azt mondta: „Szeretném persze, ha jellemző lenne, de a kötetbeli verssel is azt akartam mondani: nem sikerült Arany János tanítványának maradnom. Hiába minden, a petőfiség néha kibújik az emberből. Megmakacsolja magát, és megtesz olyan dolgot, amit nem kellene, vagy akár kellene, de egy Arany-féle személyiség biztos nem tenné.”

Véleménye van nemcsak az irodalom világáról, de közéletről is az ideje jó részét Nagy-Britanniában töltő nyelvész-költőnek. Persze, mikor kiköltözött, még nem tudhatta, hogy nemsokára kénytelen lesz felfüggeszteni az ide-oda utazgatást a járvány miatt. Boris Johnson politikájáról és a brexit valóságáról viszont megvolt a véleménye: „Ostoba szlogenekkel kábítják sajnos az embereket. Ez az angolokra pedig nem volt jellemző! Olyan tárgyilagosak, szárazak voltak mindig. A franciák azzal gúnyolták őket, hogy szatócsok népe. Ehelyett ma csak a hülyeségek mennek. Egy egyszerű asszonyt meginterjúvoltak, ő pedig mondta, hogy hát igen, ki kell lépni az EU-ból, mert az utca végén lakik egy pakisztáni család, akik nem dolgoznak, viszont kapják a sok segélyt. De hát mi köze ennek az Európai Unióhoz?” Most kíváncsiak voltunk arra is, a járvány miatt hogyan változott meg kint az élete.

Néhány kérdéses interjúsorozatunkban a Libri irodalmi díj jelöltjeit kérdezzük arról, mit gondolnak a jelenlegi válságról, amiben élünk, és milyen hosszú távú következményei lesznek szerintük a mostani heteknek, hónapoknak.

– Mit gondol, a válság utáni világ lesz-e, lehet-e ugyanolyan, mint előtte?
– Én nem várok gyökeres változást. Hiszen ez nem válság, hanem járvány. Mint egy rémes vihar, ami ledöntögeti a dolgokat, lefújja a kéményt – de utána az emberek igyekeznek helyreállítani.

– Hogyan éli most a mindennapjait Angliában, jobbnak tartja az ottani válságkezelést?
– Ugyanúgy él Londonban mindenki a lakásba bezárkózva, mint Pesten. (Kivéve persze az egészségügyi dolgozókat, akiket még nagypénteken is berendeltek dolgozni.) Nem látok különbséget, a szabályok ugyanazok. Nincs pánikhangulat, például nem halmoznak föl élelmiszert az emberek.

– Mi lehet az irodalom szerepe a mostani helyzet megértésében, átvészelésében?
– Szórakoztat, és ezzel eltereli a figyelmünket a kellemetlenségekről.

– A Jól láthatóan lógok itt kötetben a mindennapok számos olyan aprósága (hallgatók a büfében, családi ebéd stb.) előkerül, amik jelen helyzetben nem lehetségesek sokak számára. Mi az, aminek a visszatértét a leginkább várja a járvány utáni időkben?
– A pesti kávéházakat, az egyetem folyosóit (bár már nem tanítok, azért be-bejárok), az Írók Boltját az Andrássy úton, és persze a színházakat. Londonban se rossz a színházi kínálat, de a magyar nekem mégiscsak érdekesebb.

A sorozat korábbi részeit itt találják:

1. Babarczy Eszter – „A járvány az élet törékenységére mutat rá”