
Tavaly rendhagyó irodalmi órákat indított egy fővárosi kávéház: a Centrál irodalmi zsúrnak nevezett, középiskolásoknak szánt ingyenes programokra két hét alatt beteltek a helyek.
A történelmi Centrál Kávéház, ahol 1908-ban megszületett a Nyugat folyóirat, a mai napig őrzi és továbbadja a magyar irodalom szellemi örökségét. Az irodalmi zsúr ennek a missziónak kortárs formája: középiskolás osztályokat invitálnak egy különleges órára, ahol Meskó Zsolt író-rendező és Bence úr, a főpincér kalauzolja őket a Nyugat nagyjai – Ady, Kosztolányi, Karinthy és társaik – világába. Az eseményekre a tanítási hetek keddjén kerül sor, és a fiatalok interaktív módon fedezhetik fel a magyar irodalom világát, melynek során különleges formában ismerhetik meg a Nyugat és a Centrál történetét. A foglalkozáson nem csupán bemutatják a nyugatos hagyományokat, hanem arra is ösztönzik a diákokat, hogy, a magyar nyelv kincseit az élőbeszédben és az online térben is aktívan használva, saját kreatív tartalmakat hozzanak létre. A diákok nem csak hallgatói, hanem alkotói is az órának: a legszebb magyar szavakból saját verset írnak, melyek legjobbjai bekerülnek a Centrál Költők Társaságába, és erről oklevelet is kapnak.
Ezekből a verspróbálkozásokból néha igazi gyöngyszemek születnek, és nem mindig a fővárosi elitgimnáziumok diákjainak tollából. Erre csak egy példa: tavaly egy vidéki kisvárosból érkezett szakiskolai osztály diákja (aki szakápolónak készül) a következő sorokat vetette papírra: „Senki vagyok./ A semmi alól kiáltok./ A végtelennek adom szavam./ Hall engem valaki?”
A programhoz interaktív élmények is társulnak: történelmi szelfisarok, korabeli tárgyak, frissítő pogácsa, valamint ásványvíz várja a fiatalokat. A kezdeményezés annyira sikeresnek bizonyult, hogy hamar hosszú várólista alakult ki. Emiatt a kávéház üzemeltetői úgy döntöttek: szeptembertől az eddigi két időpont helyett immár három alkalommal fogadják a diákokat. A foglalás a 2025/26-os tanévre csütörtökön megnyílt, itt lehet megtenni.