Nemes Jeles László bátor ember, és tökéletesen korszerűtlen. Nem kis merészség kellett hozzá, hogy a Saul fia valószínűtlen sikerszériája után is konokul folytassa a megkezdett utat, és a közönség, illetve a kritikusok várható véleményére fittyet hányva kompromisszumok nélkül építse fel ugyanazt a világot, amit az egyebek mellett Cannes-i Nagydíjat, Aranyglóbuszt és Oscar-díjat nyert első művében is láthattunk. A Napszállta kérdésfeltevése – mint azt a rendező a Magyar Hangnak adott interjújában is elmondta –, hogy vajon a XIX. század ígéretei, sokszínűsége és fejlődése után a civilizáció hogyan kapcsolt át önmegsemmisítő módba. Vagyis: a boldog békeidő szerelvényei miként futottak be az auschwitzi rámpákhoz? A film e tekintetben is elválaszthatatlan a Saul fiától.
A „minden nagy alkotó ugyanazt az egy dolgot építi egész életében” elve kibékíthetetlen ellentétben áll az információs társadalom öt másodperces figyelmével, az azonnali kielégülés vágyával és a folyamatos megújulás kényszerével. Nemes Jeles László az előbbit képviseli, a pillanatnyi figyelem és a szélsebes információáramlás értelmezhetetlen a művészetében. Az emlékek és az álmok képi világát idéző vizualitása, történet- és színészvezetése, makacs kitartása minden részletében ellenáll a jelen kor elvárásainak. Korszerűtlensége kiemeli az efemer szórakoztatás bazári világából, és időtlenné teszi második filmjét is.
Önmegsemmisítő mód - Nemes Jeles László-interjú - Magyar Hang
A Saul fia felelősségéről, az új filmjéről, a kultúrharcról és a XX. század elejét idéző várakozásokról beszélgettünk.
A történet roppant egyszerű és már-már megfejthetetlenül rejtélyes egyszerre. Leiter Írisz (Jakab Juli) az 1910-es évek elején Triesztből Budapestre érkezik. Kalapkészítői állásra jelentkezik a Monarchia egyik legnevesebb szalonjába, amely éppen az ő nevét viseli. A fiatal lány köré, amint kilétére fény derül, hirtelen falat húz a hallgatás és az elutasítás. Az üzlet egykor a szüleié volt, ám minden odalett egy tűzvészben, az emlékek azonban tovább élnek, hosszú, sötét árnyat vetve a szalonra és benne az eleinte ártatlan tekintetű Íriszre. Amikor a lány megtudja, hogy van egy bátyja, akit messziről el kéne kerülnie, minden jó tanács ellenére, konokul nyomozásba kezd. Fogalma sincs azonban, hogy igyekezete jó ideje szunnyadó erőket ébreszt fel, s így földindulásszerű változások elindítója lesz.
Persze ezek a változások már a szunnyadó erőben kódolt lehetőségként éltek, hiszen a békés felszín alól régóta előtörni készült a sötétség. – Temérdek szépség mögött a világ borzalma – mondja egy férfi Írisznek a kalapszalon színpompás termékeire, amelyek remekül fedik el a megalázott, tönkretett (női) arcokat. A hatalom perverz őrülete pedig az igazságért küzdők tetteit gyilkos erőszakká változtatja. Nemes Jeles szinte példátlan alapossággal és aprólékossággal építi fel a hatalomnak azt az elrettentő rendszerét, amelynek belső dinamizmusa választ adhat a kérdésre, miként fordult a boldog békeidők napfényes optimizmusa sötét éjszakába.
Nemes Jeles László kapta a FIPRESCI díját a Velencei Filmfesztiválon - Magyar Hang
A nemzetközi filmkritikusok szövetsége a Napszálltát ítélte a legjobb filmnek.
A film képi világa remekül illeszkedik a nyomozás feszült izgalmához. Akárcsak a Saul fiában – az operatőr ezúttal is Erdély Mátyás –, a kamera ismét a főszereplőt követi, a rajta kívül eső világ csak részleteiben, homályosan, elmosódottan ismerhető fel. Mintha a valóság emlékekben felidézett képei peregnének Leiter Írisz körül. A lényeg azonban a megismerő alakja, aki végigvezet bennünket a századelő pattanásig feszült világán. Jakab Juli tökéletes választás volt a szerepre, az arcán a történet lelki és társadalmi dimenziói egyaránt fájdalmas természetességgel vonulnak át, mintha egyetlen arcból építenénk fel egy teljes történelmi tablót, tekintete – az első pillanat baljóslatú ártatlanságától az utolsó jelenet reményvesztett keménységéig – valósággal belénk ég.
A Napszállta óhatatlanul is felidézi Michael Haneke A fehér szalag című filmjét, amely szintén az első világháború előestéjén játszódik, és amely a rendbe zárt pusztulást mutatja be, azt, ahogyan a gonoszt távol tartani igyekvő hatalmi rendszer végül önmagából hozza létre a gonoszt. Nemes Jeles László más utat választ, ő a pusztulás rendjét ragadja meg, és így tud talán mindenki másnál hitelesebb magyarázatot adni arra, miért vált (és válik) az ember gyilkos gépezetté.
A Saul fiával a rendező minden létező díjat besöpört, a Napszálltával pedig megalkotta azon munkáját, amelyre évtizedek múlva nagy műként hivatkozhat majd a filmművészet.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 17. számában jelent meg, 2018. szeptember 7-én.
Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat még a 17. Magyar Hangban? Itt megnézheti.
