„Nem a magyar Bridget Jonest akartuk megcsinálni”

„Nem a magyar Bridget Jonest akartuk megcsinálni”

Gáspár Kata a 200 első randi című sorozatban

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Október 1-jén indítja közös napi sorozatát a Viasat3 és a Sony Pictures. A hatvanrészes 200 első randi középpontjában az egyik kínos szituációból a másikba bukdácsoló Luca (Gáspár Kata) áll, aki fogadást köt: húga esküvőjéig rátalál ő is az igazira. Az első epizód sajtóvetítése után a főszereplővel beszélgettünk. – Mintha csak a Bridget Jones magyar változata született volna meg a 200 első randival. Ez volt a cél?

– Inkább úgy mondanám, hogy Bridget Jones is megjelenít egy olyan nőtípust, amit jó páran magukénak éreznek. Olyan lányok, akiknek nincs túl nagy önbizalmuk, pedig igazán jók abban, amit csinálnak, de még a humorérzékük is kiváló. Lucát egy hasonló karakternek érzem. Lehet, hogy hasonlít Bridgetre, közben viszont egy nagyon egyedi személyiség.

– Ahogy a Renée Zellweger megformálta karakternél, úgy Luca esetében is felmerül: szerencsétlenebbnek érezhetjük, mint amilyen egy hasonló nő a való életben lenne. Miközben mondjuk rendre az alkata kerül szóba, maximum is csak néhány kiló feleslege lehet.

– Így van, a problémákat viszont sokszor mi görgetjük magunk előtt. Nem mernek a hasonló nők nyitni a világ felé. Úgy hiszik, nem elég jók ahhoz, hogy sikeresek legyenek. A gondokat sokszor saját magunk generáljuk. Inkább nem is lépünk ki a komfortzónánkból, tartva attól, hogy meg kell nyílni, és hogy mások fájdalmat okozhatnak nekünk. Rengeteg nő csinálja ezt, én is voltam bőven hasonló helyzetben.

– Önbizalomhiánnyal küzdött? Gyakran kap hasonló szerepeket, vegyük csak első fontosabb karakterét, Szarkát az Apám beájulna filmes adaptációjából.

– Ők találnak meg engem, nem én keresem a hasonló figurákat. A tinédzserkor nyilván elég kemény időszak mindenki számára, legyen akár csak fogszabályzós vagy épp pattanásos. Nagy csalódásokat élünk meg, én sem maradhattam ki: az első szerelmem például tudomást sem vett rólam. Ez is egy nagyon tipikus helyzet. Lucánál pedig nem azt akartuk sugallni, hogy egyik percről a másikra meg kellene változnia. Egyszerűen csak kezd kinyílni a világ számára, ez pedig önbizalommal tölti fel. Nem az van, hogy az egyik pillanatban egy szerencsétlen karakter, a következőben pedig már bombanő.

– A sorozat viszont egyes elemeiben is emlékeztet a Bridget Jones-részekre: Lucának szintén akad egy látványosan meleg barátja, az anyjával problémás a kapcsolata, a munkahelyén is ügyetlenkedik.

– Általános problémák ezek. Gyakran az otthoni helyzetből fakad, hogy valaki ügyetlenkedik, szerencsétlennek érzi magát. Bridget Jonesnál is azt látjuk, hogy számos frusztrációt otthonról hoz. Lucának ráadásul ott van a húga, aki tökéletesnek tűnik, és ezt érezteti a család is. Hasonlóságok tehát biztos akadnak, de nem az volt a cél, hogy megcsináljuk a filmek magyar változatát. Ennek a csajnak és a hozzá hasonló nőknek a sorsát szerettük volna bemutatni.

– A kétezres évek után kicsit eltűnt a mozivászonról, régen láthattuk már nagyjátékfilmben. Ez szándékos döntés eredménye, vagy csak így alakult?

– Inkább így alakult. Vannak, akik folyamatosan szerepelnek, másokat egy időre elkerülik a jó ajánlatok. Én pedig nagyon rossz vagyok a castingokon. Nem tudok szereplőválogatásokon felszabadult lenni, sokkal rosszabbul teljesítek, mint máskor. Sokszor úgy érzem, még saját magamat sem választanám ki.

– És olyan választása akad, amit utóbb megbánt? Több Sas Tamás-vígjátékban (Apám beájulna, S.O.S. szerelem!, 9 és ½ randi) is felbukkant, ezek a filmek viszont nem kaptak túl jó kritikákat.

– Szerencsére elmondhatom magamról, hogy amit elvállaltam, azt tényleg szerettem is. Kényszerből, muszájból nem csináltam semmit, így nagyon szerencsésnek mondhatom magam. Amikor elvállaltam a szerepeket, akkor úgy voltam vele, hogy most ezekben szeretném odatenni magam.

– Az utóbbi években erősödött a magyar sorozatgyártás, bejött a képbe az Aranyélet, vagy vígjátékok terén a közmédián futó Tóth János. Ennek második évadában ön is rendszeresen felbukkan. Hogyan emlékszik a forgatásra?

– Összesen tizennyolc napot forgattam, így nem voltam szerves része a sorozatnak. Egy nőiségét, szerelmét sajátosan megélő karaktert játszottam, de a széria egészébe nem láttam bele. Az elmúlt három hónapom pedig szinte egészében a 200 első randiról szólt. Furcsa érzés is, hogy a Tóth Jánosban közben csak nemrég kerültek adásba a részeim. Azt tapasztaltam, hogy az egész csapatnak hihetetlenül egy humorra járt az agya, nagyszerű hangulat uralkodott a forgatáson.

Egy az ország, és egyszer majd összeáll – Magyar Hang

A Fidesz matyó hímzett skanzenbe zárja a vidéket, miközben a Mordor szót vési Budapest falára.

– A sorozat bátran csinál viccet tabutémákból, ami manapság veszélyes üzem lehet. Vegyük csak mondjuk A mi kis falunkat ért politikai támadásokat. Ön például egy hívő nőt alakít, aki sok másik lánnyal együtt rajong a Molnár Áron által megformált fiatal papért. Ő pedig el is bizonytalanodik hivatásában, szerelmes lesz. Nem kell tartani azoktól, akik szerint ez már nem fér bele?

– A legkevésbé sem mondanám, hogy a sorozat viccet csinál ezekből a témákból. Komolyan veszi a problémát, méltó módon dolgozza fel. Az pedig nyilván egy reális helyzet, hogy a fiatal pap meginog, bizonytalanná válik hivatásában és akár a cölibátust is feladja. Kell beszélni erről is. Néztem utóbb azokat a jeleneteket, amikben Molnár Áron gyötrődik, és szerintem nagyon szépen csinálta, igazi játék volt. Nem bagatellizálta el a problémát.

– Az eddigi szerepei közül melyiket tartja a legfontosabbnak?

– Többet is ki lehetne emelni. Az első színházi szerepem a Tartuffe-ben volt Mariane, az emiatt fontos. Aztán első filmes szerepként az Apám beájulna, arra is jó szívvel emlékszem. Mindegyik karakterembe igyekszem maximálisan beletenni magam, legyen az színházi, sorozatbeli szerep vagy akár szinkronmunka.