Molnár Piroska: Nem küzdök az öregedéssel

Molnár Piroska: Nem küzdök az öregedéssel

Molnár Piroska (Fotó: Végh László / Magyar Hang)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

A kilencvenegy éves Vera magányos élete teljesen felborul, amikor unokája, Leo megjelenik nála az éjszaka közepén. A húszas éveiben járó fiú egy tragédiával végződő országjáró biciklitúra miatt keres menedéket: míg Leo a nagymamájától vár vigaszt, Vera a férje, Joe elvesztése óta először talál igazi társaságra egy másik emberben.

Amy Herzog Jaj, nagyi! (Eredeti címén: 4000 miles) című műve érzékeny és bensőséges kamaradráma, amely szól a generációk közötti kapcsolódásról, a bizalomról, őszinteségről, a kapcsolatok tökéletlenségéről, az öregséggel való szembenézésről. A darabot, amely már meghódította az off-Broadwayt, 2013-ban pedig a Pulitzer-díj drámai kategóriájának döntőjébe is bejutott, most az Orlai Produkció tűzte műsorára. A Jaj, nagyi! című előadást augusztus 10-én mutatják be a Benczúr Kerti Esték részeként, Molnár Piroska, Rohonyi Barnabás és László Lili szereplésével.

A főszereplőt alakító Molnár Piroska, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas színésznő szerint ez a darab is arra próbál rámutatni, hogy a nagyszülők talán jobban tudnak kommunikálni az unokákkal, mint hajdan a gyerekeikkel tették fiatalon, ahogy a fiatal generáció is könnyebben megnyílik az idősebbeknek.

– Vera nehezen küzd meg a magánnyal, az öregséggel, emiatt talán jobban ragaszkodik a váratlan vendéghez is – mondja Molnár Piroska, aki szerint az öregség adta korlátok miatt a színészek idővel válaszút elé kerülnek. – Vagy a szellemünkre, vagy a fizikumunkra figyelünk oda, én az utóbbit elengedtem, viszont az elmém kitűnően működik. A mi pályánkon enélkül nem is lehet létezni. Nem küzdök az öregedéssel, elfogadtam a koromat. Reggel felkelek és estig végzem a dolgom a tőlem telhető tökéletességgel, eszembe nem jut mással foglalkozni. Bár sokszor beszélek a visszavonulásomról, de nagyon nehéz lenne elszakadnom a színháztól. Hetvenhét évesen mindennap kaland az elindulás otthonról, de a kötelességtudat nem engedi, hogy ne csináljam meg, amit elvállaltam. Bár az utóbbi időben már igyekszem óvatosan szelektálni a feladatok között, igaz, nehéz nemet mondani a felkérésekre.

Molnár Piroska a generációk között különbségek kapcsán elárulta, hogy szerinte a fiatal kollégái sokkal nehezebb helyzetben vannak, mint mikor ő kezdte a pályafutását. – Nem volt ennyire túltelített a szakma, minket tárt karokkal vártak a színházak a fővárosban és vidéken is, rengeteg tévé-, és mozifilm készült, manapság jóformán a szinkron ad további munkát a színészeknek. A kőszínházakhoz kevesen kerülnek be, a független, alternatív társulatoknak viszont egyre kilátástalanabb a működésük, elég csak az Átriumra gondolni. De ott reményre adhat talán okot a színház megmentésére irányuló civil összefogás. Mindez azt jelzi, a közönségnek igenis szüksége van az ilyen típusú színházra. Churchill híres gondolatára reflektálva feltehetném a kérdést: minek élünk, hogy ha a kultúrát elveszik az embertől? – fogalmazott.