Nem marad el az idei velencei filmfesztivál

Nem marad el az idei velencei filmfesztivál

A velencei nagy csatorna, a Canal Grande, háttérben a város híres hídja, az 1591-ben átadott Rialto (Fotó: Martin Falbisoner)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Nem marad el a 77. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál, a tervezett rend szerint megtartják szeptemberben – közölte vasárnap Luca Zaia tartományi kormányzó. Arra ugyanakkor számítani lehet, hogy kevesebb produkció szerepel majd rajta, mint eddig. Azt már januárban bejelentették, hogy az idei nemzetközi zsűri elnöke Cate Blanchett lesz.

A filmes mustra a tervek szerint szeptember 2-án indul, és tizenkettedikén ér majd véget. Miután feltehetőleg könnyebben tudnak majd jelen lenni, nagy hangsúlyt kap idén az olasz mozi, de emellett persze számítanak számos európai hírességre. Várhatóan kötelező lesz a maszkviselés, valamint a távolságtartás.

Olaszországban június 3-tól tervezik az utazási korlátozások megszüntetését, az Európai Unió állampolgárai így majd hatósági házi karanténra való kötelezettség nélkül léphetnek majd be az országba.

Velencével szemben Cannes idén nem láthatta vendégül a filmek szerelmeseit, a francia fesztivál vasárnap ért volna véget. A szervezők ugyanakkor a nyáron valamilyen formában mégis felélesztenék – még az is elképzelhető, hogy Velencében.