Ülök egy premieren a marosvásárhelyi Nemzeti Színház nagytermében, és azon gondolkodom, létezik-e ennél jobb darabválasztás. A történet a polipként mindent megfojtó korrupcióról szól: egy kisvárosban, melynek az egész jóléte a gyógyforrásra épül, a helyi orvos (aki mellesleg a polgármester testvére) felfedezi, hogy a víz mérgezett, ezért megbetegedik mindenki, aki használja. Ráadásul a méreg vélhetően azokból a cserzőműhelyekből szivárog a talajba, amelyek az apósa tulajdonában állnak.
Szóval Marosvásárhelyen mutatták be Henrik Ibsen A nép ellensége című drámáját, abban a városban, ahol a legnagyobb munkaadó, egy műtrágyagyár már évtizedek óta mérgezi a várost, mégsem mer (vagy tud) senki ellene hatékonyan fellépni. A nézőtéren ott ülnek a politikusok: városi tanácsosok, egykori pártelnök, ma is nagy hatalmú korábbi környezetvédelmi miniszter, sőt az is, aki leülte a korrupciógyanúba keveredett miniszter helyett a börtönbüntetést, mert előbbit megvédte a parlamenti immunitása. Az élet a legjobb rendező, gondolom, mert tudom, hogy Marosvásárhely pont az a város, ahol a legvilágosabban látszik, mit jelent, ha a politika foglya lesz egy település. De lehetnénk bárhol a NER Magyarországán, ott is nagyon aktuális lenne a darab.
A Keresztes Attila rendezte előadás ugyanis rólunk szól: azokról, akik hagyják, hogy mindez megtörténjen. Hogy a józan ész helyett a napi politikai érdek domináljon, hogy meg lehessen alázni, szégyeníteni, el lehessen hitelteleníteni mindenkit és mindent, aki és ami nem az ő logikájuk szerint való, csak egyszerűen az igazságérzet és a józan paraszti ész alapján működik.
Hirtelen elkezdték önteni a magyar közpénzt az erdélyi színházakra | Magyar HangA mérgezést felfedező dr. Stockmann nem hős lesz, emberéletek megmentője, hanem pária – nemcsak a politika, de még a saját családja is megpróbálja megzsarolni, hogy ne hozza nyilvánosságra a felfedezését. Ha az igazság kellemetlen, hallgassunk róla, mert ez a „meghatározó többség” érdeke – nagyon ismerős ez az eltitkolni akart kórházi fertőzések Magyarországán is. Tanulmánya nem jelenhet meg, mert a helyi sajtót is a politika ellenőrzi (nagy poén a sorstól, hogy az eredeti norvég szöveg fordítása a lokális újságra Népújság, és pont így hívják a nagyobbik, egyébként az RMDSZ által ellenőrzött helyi napilapot).
A döbbenetes előadás közönségének végül szavazni kell (belépéskor cetlit kapunk, egyik oldalán „A nép ellensége”, másikon „A nép barátja” felirattal), de az eredmény borítékolható – Stockmann doktornak (akit Sebestyén Aba alakít kitűnően) mennie kell, mert megbuherálják a szavazást. Ráadásul a róla döntő népgyűlésen mindenki szót kap, csak ő nem beszélhet a felfedezéséről – ez is mennyire ismerős már azon a Magyarországon, ahol a hivatalban lévő politikus nem vállal választási vitát, és a kormány vagy a helyi polgármester által kontrollált orgánumokban nem jelenhetnek meg az ellenzék jelöltjei. Telitalálat az is, hogy a darab a szünetben is megy tovább – a büfében várakozók a polgármester végtelenített kampányfilmjét nézhetik a monitorokról, aki az életet adó tiszta gyógyvízzel kampányol az újraválasztásáért.
Remélem, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház elhozza az elemi erejű előadását egyszer Budapestre is (egyébként a darabot játszotta a budapesti Katona József Színház 2013-ban, de akkor még nem dübörgött annyira a NER). És kapaszkodjanak meg: Ibsen a jövőbe látott, mert A nép ellenségét 1882-ben vetette papírra.
Írtam már, hogy az élet a legnagyobb rendező: a premier után két érdekes dolog is történt a városban. Először a politikus helyett börtönbe került hivatalnok a saját közösségi oldalára posztolt érdekeset. „A mai előadás margójára: amikor a te és a szeretteid élete forog kockán, az erkölcsi meggyőződésed már nem számít. Hagyod a fenébe” – ezt írta. A másik egy esemény, és talán még elgondolkodtatóbb. Alig három nappal a bemutató után tűz ütött ki a marosvásárhelyi Azomures műtrágyagyár ammóniarészlegén. A gyár vezetősége szerint a tűz miatt semmilyen veszély nem fenyegette a környéken élőket.
Hogy is mondták ezt a Csernobilban? Nem jó, de nem is tragikus…
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/47. számában jelent meg, 2019. november 22-én.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/47. számban? Itt megnézheti!
