Önmegsemmisítő mód – Nemes Jeles László-interjú

Önmegsemmisítő mód – Nemes Jeles László-interjú

Nemes Jeles László (Fotó: Magyar Hang)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

A koncentrációs táborok és a gulág története jóval korábbra nyúlik vissza, de vajon hogyan váltott át a civilizáció önmegsemmisítő üzemmódba? – erre keresi a választ új alkotásában az Oscar-díjas Saul fia rendezője, Nemes Jeles László. A Napszállta című alkotás az augusztus végén induló Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon debütál. A Magyarországon szeptemberben a mozikba kerülő film az első világháború előtti béke utolsó napjaiban játszódik Budapesten, főszereplője a Saul fiában is felbukkant Jakab Juli, aki hosszú távollét után hazatérő fiatal lányt alakít. A rendezővel a Napszállta kapcsán díjakról, elvárásról, felelősségről és a történelmi korok párhuzamairól beszélgettünk. A teljes interjú.  – A Napszálltát már-már olyan várakozás előzi meg, mint az olimpiai bajnok sportolók következő fellépését, amikor az újabb aranyérem kivételével minden más eredmény csalódást jelent. Érez ilyen nyomást magán a Saul fia után?

– A Saul fia különleges utat járt be, és sokan hajlamosak azt hinni, hogy az első sikerektől kezdve minden film ugyanúgy vagy még jobban teljesít. A filmkészítés azonban nem teljesítmény kérdése. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a nézők korábban maguktól megtalálták a filmeket, ma már, ahogy a tévé egyre jelentősebb szerepet tölt be, a közönségnek szüksége van kapaszkodókra. Ezért is értékelődtek fel a díjak, hiszen egy nemzetközi elismeréssel talán jobban el lehet adni a filmet.

– Első filmje szinte mindent megnyert, amit lehetett, a hatalmas felhajtásban hogyan tudta megőrizni a hidegvérét és a józan eszét?

– Nem tudom pontosan, minek köszönhetem, de a sokk ellenére sikerült megőriznem a normális életemet. Mindig igyekszem relativizálni a dolgokat, ez rengeteget segít. És sokat köszönhetek a körülöttem lévő embereknek is, akik bár nagyon örültek a sikernek, nem engedték, hogy kicsússzon a talaj a lábam alól.

– Korábban mesélt róla, hogy a Saul fia forgatásának elején annyira izgult, hogy fizikai rosszullét fogta el, a Napszálltára ez elmúlt, magabiztosabbá tette a siker?

– Jobban tudom kezelni ezeket a helyzeteket, de még mindig bennem van az érzés, hogy a szakadék szélén táncolunk. Bár azt hiszem, e nélkül nem is lehetne filmet készíteni.

– Július elején jelentették be a Saul gyermekei emlékprogramot, amelynek segítségével a holokauszt során meggyilkolt százezer magyar gyermek történetét és nevét igyekeznek feltárni. Rendezőként a film határain túlnyúló felelősséget érez az áldozatokért?

– Nem feltétlenül tudtuk az elején, hogy a Saul fia milyen mélyen érinti majd meg a társadalmat. A bemutató után kiderült, hogy a hatására rengeteg ki nem beszélt történet és emlék mozdult meg az emberekben. Felelősségünk, hogy ha valami elindult a Saul fiának köszönhetően, akkor azt a felszínre segítsük.

– Mit tapasztalt, elindult azóta bármilyen párbeszéd a film kapcsán Magyarországon?

– Lehet, hogy valóban megmozdult valami itthon, mindenesetre ma már politikai szempontból úgy tűnik, nem nyerő annyira az antiszemitizmus. A nyílt színről legalábbis visszaszorult. A Saul fia bemutatója óta engem magánemberként, kizárólag pozitív élmények értek Magyarországon.

– A Napszállta 1913-ban játszódik, a világháború előtti utolsó pillanatokat jeleníti meg. Van ebben utalás a jelenkori állapotokra?

– Remélem, hogy igen. Ez a munkám a XX. század születéséről szól. Nagyon régóta foglalkoztatott, hogy a XIX. század ígéretei, sokszínűsége, és fejlődése után hogyan kapcsolhatott át a civilizáció önmegsemmisítő módba. Nem a politika érdekel, annál mélyebben, az emberi lélekben keresem azt a folyamatot, ahogy a zenitről egyenesen az éjszakába zuhant a világ.

– Akkor akár a Saul fia előzményfilmjeként is nézhetjük majd, magyarázatként a borzalomra?

– A Napszálltát korábban kezdtem el kidolgozni, mint a Saul fiát, de ettől függetlenül is biztos, hogy van kapcsolat a kettő között. A második világháború nem az első puskalövéssel kezdődött. A koncentrációs táborok és a gulág története jóval korábbra vezethető vissza.

– Visszatérve a korábbi kérdéshez, napjainkat is az első világháború előtti évekhez hasonló végpontnak látja?

– Úgy érzem, most is megvan bennünk az a várakozás, ami a XX. század elejét meghatározta. A technikába vetett hitünk, akárcsak száz éve, most is korlátlan, és ugyanúgy készülünk rá, hogy valami történni fog. De nem vagyok próféta, ez csupán egy érzés.

– A bevándorlási válság hatására felerősödtek az idegengyűlölet hangjai, és azzal párhuzamosan Európában az antiszemitizmus is jóval hangsúlyosabbá vált, mint akár egy évtizeddel ezelőtt.

– Ennél azért árnyaltabb a kép. Amikor idegengyűlöletről beszélünk, meg kell különböztetni a „származás alapján” és az „értékrend alapján” kibontakozó idegenellenességet. Természetesen minden fajta származási alapon létező idegengyűlölet elítélendő. Ami a keresztény-zsidó kultúrát illeti, az antiszemitizmus mindig az önmegsemmisítés vágyát idézi fel, hiszen a saját értékrendünket támadjuk ezzel.

– Magyarországon új szintre lépett a kultúrharc, a kormánymédia előszeretettel veszi tűz alá a rendszerrel kritikus művészeket. Korábban önt is érte már támadás a véleménye miatt, befolyásolták ezek a kritikák, jobban vigyáz a nyilatkozataival?

– A kultúra többé-kevésbé hatalomtól független volta általában jelzi az adott társadalomban élők szabadságának határait. Az említett kritikák nem befolyásoltak, én fimrendező vagyok, a filmeken keresztül próbálok elmondani valamit a világról.

– Magyarországon új szintre lépett a kultúrharc, a kormánymédia előszeretettel veszi tűz alá a rendszerrel kritikus művészeket. Korábban önt is érte már támadás a véleménye miatt, befolyásolták ezek a kritikák, jobban vigyáz a nyilatkozataival?

– A kultúra többé-kevésbé hatalomtól független volta általában jelzi az adott társadalomban élők szabadságának határait. Az említett kritikák nem befolyásoltak, én filmrendező vagyok, a filmeken keresztül próbálok elmondani valamit a világról.

– A Napszálltát érintő elvárásokkal kezdtük, fejezzük be ugyanazzal. Milyen szerepléssel lenne elégedett?

– Minden filmnek más az útja, több lehetséges ívet járhat be. Az biztos, hogy a Napszállta bátor film lett.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 14. számában jelent meg, 2018. augusztus 17-én. Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat még a 16. Magyar Hangban? Itt megnézheti. Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon.

Fizessen elő a Magyar Hangra!

Friss lapszámunk

Támogasson minket!

Keresés

Árnyék podcast – Háború és béke IKEA-színekben