A családfakutatás több ezer éve szenvedélye az embernek. A társadalmi státuszhoz régen (és egy kicsit még ma is) szükséges volt annak bizonyítéka, hogy az illető nagy elődök leszármazottja. Ha vagyont nem is örökölt a rég halott ősöktől, arra még számíthat, hogy dicsfényükből néhány foton rá is vetül. A modern korban a családfakutatás inkább afféle hobbivá szelídült. Sokan kedvtelésből bújják a régi anyakönyveket a falusi plébániákon, és próbálják felvázolni felmenőik ágrajzát a legtöbb ember számára belátható három-négy visszamenőleges nemzedéken túl is.
Pedig ezt lehet nagyban is csinálni. A modern genetika és biotechnológia ma már megfizethető áron lehetőséget biztosít arra, hogy bármelyikünk a genomja alapján családi kapcsolatot találjon bármely valaha vagy jelenleg élt emberrel a Földön. Az egész emberiség egy nagy család, ha elég messzire megyünk vissza az időben, találhatunk közös őst bárkivel a világon. Ha valakinek megéri az árát az, hogy kimutatják, százhuszonkettedik fokú unokatestvére az angol királynőnek, akkor ezt minden további nélkül megteheti.
Karin Bojs, a svéd Dagens Nyheter vezető napilap korábbi tudományosrovat-vezetője ennél sokkal komolyabb vállalkozásba fogott, mielőtt megírta volna egészen figyelemreméltó könyvét, Az én európai családomat, de a kiindulópont nagyjából ez volt. Saját genomja elemzésének segítségével utazik vissza az időben az első Homo sapiens telepesek 54 ezer évvel ezelőtti európai megjelenéséig. A könyv kerettörténete a családfakutatások kalandos és előre gyakran kiszámíthatatlan folyamatát idézi, a háttérben viszont masszívan ott van a genetika, pontosabban a genetikával tökéletesen összeforrott régészet.
A szerző tíz országba utazott el a riportkönyv elkészítése végett, hetven kutatóval készített interjúkat, és több száz tudományos közleményt dolgozott fel. Mindennek eredményeképpen pedig előállt a nagy kép az európai népesség genetikai örökségéről. Megtudhatjuk, hogy a modern ember mikor és honnan hódította meg a kontinenst, és minthogy Bojs svéd, különös tekintettel Skandináviát (igen, vannak benne vikingek is).
Európa H. sapiens általi kolonizálása 54 ezer évvel ezelőtt kezdődhetett, amikor a jégkorszaki vadászó-gyűjtögető törzsek a jégsapka visszahúzódásával egyre északabbra jutottak. Ezután azonban még két nagy beáramlási hullám történt, 8200 éve a közel-keleti Termékeny Félhold, illetve 4800 éve a mai Oroszország területéről. A mai európai emberek genomja bizonyítja, hogy mindenki e népcsoportok keveredésének eredménye, nincsenek olyanok, akik egyetlen bevándorlócsoport leszármazottjai lennének.
A könyv kiemelkedik az ember archeológiai múltjával foglalkozó kötetek sorából, mert szerzője láthatóan érti azokat a tudományos adatokat, amelyeket belesző a történetbe. Nem próbálja leegyszerűsíteni a rendkívül komplex evolúciós és társadalomfejlődési folyamatokat, nem jelöl ki egyetlen körülményt, amely megmagyaráz minden jelenséget. Jól érzékelteti, hogy azok a történések, legfőképpen a mezőgazdaság kialakulása (ami talán az emberi történelem legfontosabb vívmánya volt), amelyek manapság szükségszerűnek, logikusnak, sőt eltervezettnek tűnnek, valójában csak a véletlenek sorozatának következményei. A több tízezer évvel ezelőtt élt emberek a mindennapi problémáikat próbálták megoldani, és elkerülni az éhhalált. A mezőgazdaság feltalálása csak mellékhatása volt ennek a folyamatos harcnak.
Az én európai családom nagyon sok fontos ismeretet tartalmaz. Ugyan vannak benne fiktív momentumok is – például rögtön az elején, amikor a szerző egy 54 ezer évvel ezelőtt élt kitalált rokona életéről ír –, de ezeket a részeket könnyen át lehet ugrani, ha az embernek úgy tartja kedve (és úgy fogja tartani). A könyv fennmaradó nagy része viszont rendkívül érdekes, és legfőképpen két lábbal áll a tudományos ismeretek talaján.
Karin Bojs: Az én európai családom. Ford.: Harrach Ágnes. Typotex Kiadó, 2021. 4500 Ft
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2021/17. számában jelent meg április 23-án.
