El akartam távolodni az előírásos, tökéletesen megformált nő ábrázolásától, aki nem valódi (...) Egy szókimondóbb, vagányabb nő foglalkoztatott, aki maga irányítja az életét – vallotta a német fotográfus, Peter Lindbergh (1944–2019), aki 1980-as évek óta a divatfotó egyik legtöbbet emlegetett képviselője.
A legnagyobb sztárok – Adrian Brody, Gwyneth Paltrow, Marion Cotillard, Brad Pitt, Tina Turner, Mick Jagger, Catherine Deneuve, John Malkovich – álltak neki modellt, de ő volt az is, aki megalkotta a világnak a szupermodelleket. Az 1980-as évek végén Lindbergh meg merte lépni azt, amire korábban kevés divatfotós vállalkozott: a lélek és a személyiség érdekelte. „Ha félretesszük a divatot és a mesterkéltséget, akkor megpillanthatjuk a valódi embert” – fogalmazott egyszer. Minimalista eszközökkel a modelleket a maguk valóságában mutatta meg, egyfajta új realizmust teremtett meg, újraértelmezve ezzel a szépség fogalmát. A női archetípusok, a táncosnő, a femme fatale, a hősnő megjelenítése lényegi motívumai fekete-fehér képeinek, de ugyanilyen visszatérő elemük a spontaneitás, a dinamizmus vagy épp a sebezhetőség.
A nemzetközi ismertséget azzal az American Vogue számára 1988-ban készített felvétellel szerezte meg, amelyen hat fotómodell egyszerű fehér ingben, önfeledt baráti társaságként jelenik meg a tengerparton. A „fehér inges” csoportkép az őszinte pillanat és az időtlen szépség szimbóluma lett. Lindbergh portréinak természetessége ellentétben állt a korszak szigorúan konstruált képeivel, a divatfényképészet aktuális trendjeivel. Ezzel a gesztussal modelljeit híresebbé tette a filmsztároknál: a következő közel két évtizedben ők uralták a magazinok címlapjait és alakították a divatot, napi 100 000 dollárnál kevesebbért ki sem keltek az ágyból. Lindbergh soha nem követte a trendeket, nem kötött kompromisszumokat, mindvégig hű maradt saját látásmódjához – képei ettől válnak ma is igazzá.
A monokróm fotózás mestereként is számon tartott Lindbergh képei először láthatóak Magyarországon, a Budapesti Fotófesztivál részeként a Műcsarnokban rendezett kamarakiállítás szűk keresztmetszete azonban csak épphogy felvillantja az életművet. Látható a divatfotó történetének korszakos képe, a British Vogue 1990. januári számának címlapfotója, amelyen Naomi Campbell, Cindy Crawford, Linda Evangelista, Tatjana Patitz és Christy Turlington először szerepelt együtt, s amellyel hivatalosan kezdetét vette a szupermodellek korszaka. Megjelenik az Angel Story (1993), amelyet Wim Wenders 1987-es, Berlin felett az ég című filmje ihletett, az 1990-es Vogue Italiaban debütált E.T. Story Helena Christensennel vagy Kate Moss 1994-es portréja. A kilencvenes évek manöken ikonjai mellett különleges színészportrék is láthatók: többek között Gena Rowlandsről, Monica Bellucciról, Nicole Kidmanről, Richard Gere-ről vagy Adrian Brodyról.
Ez a néhány kép is megmutatja Lindbergh vizuális nyelvezetének sokrétűségét: munkáira egyaránt hatással volt a német expresszionista film – Fritz Lang és a futurisztikus sci-fi – látomásos atmoszférája, az indusztriális tájak, a metropoliszok sűrű világa. Visszatérő témája volt a test, a tánc és a mozgás, csodálta Pina Bausch táncnyelvet megújító munkásságát. Elbeszélésszerű képein a modern színház vizualitása is visszaköszön: 1988-ban Naomi Campbellt Azzedine Alaïa ruháiban Josephine Bakerként örökítette meg, Madonnát fényképezve Martha Graham előtt tisztelgett.
A divatmárkáknak, Pirelli-naptáraknak készített kampányain, a Vogue, az Elle, a New Yorker, a Vanity Fair, az Allure, a Rolling Stone és tucatnyi más divatlap oldalain megjelent sorozatain túl munkáit többek között olyan múzeumokban is kiállították, mint a londoni Victoria and Albert, a párizsi Centre Pompidou, a stockholmi Fotografiska, a New York-i Metropolitan és a madridi Museo Thyssen-Bornemisza.
Peter Lindbergh. Műcsarnok, június 22-ig
Ez a cikk a Magyar Hang 2025/14. számában jelent meg, április 4-én.
