Pintér Béla rendező-drámaíró a forradalmat csináló színházról, Vidnyánszky Attiláról, az „orbánozásról” és a tao-támogatás megszüntetéséről.
– Tavaly szeptemberben jelent meg az Újabb drámák című kötete, amelyért Libri Irodalmi Díjra jelölték. Az elmúlt öt év írásait fűzte egybe, a Titkaink, a Bárkibármikor, a Fácántánc, a Szívszakadtig és az Ascher Tamás Háromszéken közül több erősen aktuális szituációhoz kötött. Könyvbe szerkesztve is megőrzik jelentésüket?
– Nem azzal a céllal írtam ezeket a darabokat, hogy kötetben megjelenjenek. Jenei Tamás, a Saxum Kiadó vezetője keresett meg az első kötet ötletével, amely 2013-ban jelent meg. Az nemcsak a közönség, a szakma körében is nagy sikert aratott, átvehettem érte az Artisjus Irodalmi Nagydíjat. Mindamellett tisztában vagyok vele, hogy az elismerés elsősorban annak a kulturális jelenségnek szólt, amit az általam vezetett színház, a Pintér Béla és Társulata képvisel. De hogy a kérdésre válaszoljak, talán nem tűnik szerénytelenségnek, vannak olyan szövegcentrikusabb, lineáris történetvezetésű darabok, amelyek kiállják az olvasás próbáját, olyanok, mint például a 42. hét vagy a Titkaink.
– A politikus színház egy drámakötetben is értelmezhető?
– Felkérem dr. Szujó Zsoltot, Magyarország miniszterelnök-helyettesét – hangzik el a Titkaink végén ez a mondat. Az egykori tartótisztből miniszterelnök-helyettes lett. Triviális csavarnak is tűnhet, hogy azok, akik egykor a pártállam kiszolgálói voltak besúgóként, hithű kommunistaként, jelenleg a keresztény-konzervatív kormányban töltenek be komoly funkciókat, de a való életben is ezzel kell szembesülünk. Ennek az üzenetnek könyvben olvasva is érvényesülnie kell. Mi a darabjainkkal sohasem okítani szerettünk volna, hanem láttatni, felmutatni a társadalomban létező problémákat. A mi attitűdünk sokkal inkább a megfigyelőé, semmint a tanítóé.
– A társulat fennállásának huszadik évfordulóját ünneplik ebben az évadban. Ennek apropóján készítették el a Jubileumi beszélgetések című előadást a Fészek Klubban. A darabban nagyon élesen fogalmaz a Nemzeti Színház igazgatójával, Vidnyánszky Attilával kapcsolatban.
– Vidnyánszky Attila kemény kijelentéseket tesz, fel kell készülnie arra, hogy vannak olyanok, akik ezeket nem fogják kritika nélkül hagyni. Ez az erősebb hangvétel is belefér abba a húsz évbe, ami mögöttünk van, és abba a huszonöt előadásba is, amit írtam.
– A hazai színházi életben szokatlannak mondható gesztus, hogy ugyanebben az előadásban Alföldi Róbertet és Csáki Judit színházkritikust is pellengérre állítja. Manapság politikai ideológia mentén összeálló rajongótáborok feszülnek egymásnak, és senki nem fogalmaz meg kritikát a hozzá hasonlóan gondolkodókról.
– Szörnyű ez az egész, amin meg kéne próbálnunk változtatni. Miért ne lehetnének kritikai észrevételeim azokkal szemben, akikkel ideológiailag lehet, hogy egy oldalon állok? Nem fogom eltitkolni a véleményemet arról, hogy Csáki Judit mennyire elfogult Alföldi Róberttel szemben csak azért, hogy ne gyengítsem a saját szekértáboromat.
– A Jubileumi beszélgetésekben alig félreérthető utalásokat tesznek a jelenlegi kormányfőre. Ki lehet még mozdítani az embereket a komfortzónájukból a színpadon zajló „orbánozással”?
– Nem, de a lelki békémnek, az önbecsülésemnek fontos volt, hogy ezt kimondjam, mert mindenkinek észnél kéne lennie, hisz az Orbán-rendszer évekig érinthetetlen marad még. Ez a gesztus talán némely nézőnknek is felszabadító lehet, persze a fanatikus Fidesz-hívőket nem fogja elgondolkodtatni a NER-rel kapcsolatban. Mindenki látja, hogy nem lesz változás.
A színházakban vannak bátor, szókimondó előadások, de a társadalomra rátelepedett az apátia. A kortárs alkotók feladata, hogy lehetőségeikhez mérten őszintén beszéljenek a jelenkori problémákról. 1830 augusztusában a brüsszeli Théátre de la Monnaie-ben egy operát játszottak, amely arról szólt, hogy a nápolyiak fellázadnak a spanyol hatalom ellen. A közönség annyira fellelkesült az előadástól, hogy utcára vonultak függetlenségüket követelve. Egy színházi előadás indította el a forradalmat, ami nyomán megszületett Belgium. Felforgató ereje lehet a színháznak, de nem gondolom, hogy a mi előadásaink ilyen hatással bírnának itthon.
– Az utóbbi időszakban egyértelműen érezhető, hogy egyre kevesebb színház vállalja a nyílt társadalomkritikát.
– A fővárosi támogatású színházak igazgatóinak a jelenlegi kultúrpolitikai helyzetben diplomatikusabbnak kell lenniük. De Máté Gábor például nem vette le műsoráról A bajnok című rendezésemet, ami anno nagy vihart kavart, sőt egy újabb együttműködés részeként megszületett az Ascher Tamás Háromszéken című előadás is. Független alkotóként én könnyebben engedhetem meg magamnak a forrófejűséget, de természetesen nekem is van mit vesztenem.
– A tao-megvonás mennyire érintette rosszul az ön társulatát?
– 46 millió forinttal kevesebb pénzből gazdálkodhatunk ebben az évben, a jegyárainkat emelni kellett, miközben csökkentettük a fizetéseket. Még nem tudjuk, a jövőben mennyi támogatásra számíthatunk, de megjegyzem, állítólag épp Vidnyánszky Attilának köszönhető, hogy a kiesett tao-támogatást a függetlenek számára pályázati forrással kompenzálják, bár mindez ebben a pillanatban ideiglenes megoldásnak tűnik. Arról még nem született döntés, az egyes társulatok mennyiből gazdálkodhatnak a jövőben. Szerencsére akkora közönségbázisunk van, hogy nem vagyunk teljesen kiszolgáltatva az államnak.
– A Pintér Béla és Társulata megalakulása óta eltelt két évtized, azóta alaposan átalakult a közélet és a színházi világ is. Visszatekintve mire számít a jövőben?
– Bárcsak tudnám. Színházilag abban kell bízni, hogy nem lehetetlenítik el teljesen a kormánykritikus színházakat, előadásokat.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/18. számában jelent meg, 2019. május 3-án.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/18. számban? Itt megnézheti!
