Putyin is örülhet az orosz katonákról szóló film elleni küzdelemnek
Jelenet az Orosz frontkatonák között című filmből

Amit az orosz tévében meg rádióban mondanak, mind propaganda, egyben nagyon veszélyes is. Hiszen sokakat rábírnak, hogy hazafiként jelentkezzenek a frontra, fél éves önkéntes szolgálatra, utólag már bánva az egészet. Lejárt a szerződésük, pótlékot sem kapnak, és nyíltan a tudtukra adják: Oroszországba csak „lábbal előre”, tehát holtan térhetnek vissza. Ha ezt előre tudják, biztosan nem jelentkeztek volna. Nem akarnak háborút, sem ölni, sem meghalni, de nem látnak más választást, szolgálnak tovább. Közben azt is látják, hogy a „nagy” Egységes Oroszország Párt humanitárius szállítmányai sem jutnak el a donyecki területekre, a katonáknak és egészségügyi csapatuknak kell cselekedniük. Teljesen világos számukra: magukra lettek hagyva.

Mindezt nem valamiféle ukrán tudósításból másolom ki, hanem az elmúlt napokban nálunk is propaganda vádjával illetett, Orosz frontkatonák között (Russians At War) című kanadai-francia filmben hallom. Maguk a katonák mondják el. Az orosz rendezőnő, aki pedig állítólag az orosz állam propagandistája, olyan kérdéseket tesz fel nekik: hallották-e, hogy az orosz katonákkal szemben háborús bűnök vádja, civilek meggyilkolása és nők erőszakolása merült fel? Az egyik fiatal katona kizártnak tartja, „hogy odamenjenek civilekhez, akik senkinek nem ártottak, és megöljék, megerőszakolják, eltemessék őket.” A racionalitás felől próbál közelíteni, és ennek semmi értelmét nem látja. Mire a rendezőnő visszakérdez: „de nem mi támadtuk meg az országukat?” A katona néz maga elé, cigivel a szájában, gondolkodik, a szemöldökét ráncolja: „hát, mondhatni, megtámadtuk, de mégsem a saját elhatározásunkból. Parancsot kaptunk, és benyomultunk.” A rendezőnő visszakérdez, szerinte helyes volt a parancs? A katona megvonja a vállát: nem tudja.

Más frontharcosok már konkrétabban fogalmaznak. Egyikük véleménye, hogy „vagy ők, vagy én”, egyébként csak magát védi. – Hogy ez itt az ő földjük, és vissza kellene vonulnunk a p.csába? Hátrahagyni a srácokat? Az semmi, hogy nyolc éven át bombázták a saját földjüket. Hány gyermek halt meg, idős férfiak és asszonyok? Nekünk sincs igazunk és nekik sincs igazuk, persze, ez van. Én itt csak a munkámat végzem – mondja, közben rendületlenül gyártja tovább a gránátot.

Ami egy filmfesztivál dolga

A fentiek alapján tehát igencsak csodálkozhatunk, hogy orosz propaganda vádjával támadták be a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivált (BIDF), ahogy a film szakértőjének vállalkozó Anton Bendarzsevszkijt is. Az Oroszország-szakértő konkrét fenyegetéseket kapott, még az is felmerült, hogy kitilthatják Ukrajnából. Hosszú bejegyzésben részletezte, miért nem tudja hová tenni az egészet.

Kedd este lezajlott a film második vetítése is a Mammutban, provokáció végül nem történt – mondja megkeresésünkre a szakértő. Előzetesen még hallott olyat, hogy készülhetnek akcióval, élőlánccal akár vagy bekiabálásokkal, de ilyen sem a vasárnapi bemutatón, sem kedd este nem volt. A filmet a héten többször vetítik még a BIDF keretében.

A vádakra reagált a fesztivál is, miután az Ukrán Intézet a vetítés törlését kérte: „A BIDF csapata 2022. február 24. óta, az ukrajnai háború kirobbanásától elítéli az orosz agressziót és nyíltan kiáll Ukrajna területi integritásának elismerése és annak védelme mellett. Saját eszközeivel – ami egy kulturális rendezvényről lévén szó, igen korlátozott – erején felül megtesz mindent az »ukrán ügy«, ezzel egyben az ukrán állampolgárokat és filmalkotókat megillető minél nagyobb figyelem biztosításáért, valamint azért, hogy Ukrajna és a magyar állampolgárok között hidat képezzen a Magyarországon sokszorosan torzított információs térben. Mi sem bizonyítja mindezen törekvéseit jobban, mint hogy a fesztivál az elmúlt – a háború kitörése óta eltelt – 2 évben 11 ukrán filmet és alkotóit látott és lát vendégül, valamint számos tematikus, dedikált programot szervezett a témában. Csak a 2025-ös évben 5 ukrán film került e célból a programba. (...) 

A BIDF teljes rendezőstábja egybehangzóan elutasítja Oroszország és a putyini rezsim Ukrajna lerohanására és területeinek jogtalan annexálására tett minden próbálkozását. Az orosz hadsereg több mint 140.000 igazolt esetben követett el háborús és emberiség ellenes bűncselekményeket, valamint a Hágai Emberjogi Bíróság (ICJ) népirtás vádjában indított vizsgálatot Oroszország ellen. A következő film egy szélsőséges helyzetben forgatott, ebből fakadóan a valóság kizárólag bizonyos részleteibe betekintést engedő, és a kiegyensúlyozott adatközlés kritériumainak NEM megfelelő alkotás. Kérjük, hogy támogassa Ukrajnát honvédő harcában adományával a következő címen (vagy használja a QR kódot):https://standforukraine.com/ (...) 

Ne feledkezzünk meg arról a tényről, hogy egy fesztivál megteheti mindazt, amit sokan nem, akik harcban állnak, létükben, vagy egzisztenciálisan veszély fenyegeti őket, vagy mert nem hallják a hangjukat. Hidat képezhetünk köztük, történeteik és a külvilág között. Lehetőséget adhatunk, hogy a jövő hitelesen emlékezzen rájuk, hogy a történelem ne temesse süllyesztőjébe a valóság megannyi szeletét. Egyszer, amikor majd elhallgatnak a fegyverek, úgy emlékezhetünk vissza ezekre a pillanatokra, mint amelyek a nyitottságra és a valóság iránti vágyra ébresztettek.”

Az orosz fél sem bánhatja

Mint azt Anton Bendarzsevszkij lapunknak kifejti, központi utasítás ukrán részről, hogy a filmet el kell lehetetleníteni. Több nemzetközi fesztiválon is törölték a bemutatókat, miután a rendezőt és a szervezőket halálos fenyegetések érték. Torontóban viszont végül megtartották a vetítést – igaz, már a fesztiválon kívül.

Azt a szakértő sem érti, miként lehet a filmet propagandának nyilvánítani. Amit valójában ukrán részről problémásnak látnak, az szerinte az, hogy az orosz katonákat is hús-vér katonáknak, emberi lényeknek látjuk. – Azok kritizálják a filmet, akik nem látták, és azon az alapon, hogy miért kell orosz katonákkal foglalkozni, és valamilyen módon együttérzést kelteni az orosz emberi életek irányába. Ha bárki megnézi ezt a filmet, nyilván egyből látja, hogy ez semmi esetre sem propaganda – mondja megkeresésünkre.

Az orosz félnek mindenesetre épp hogy jól jöhet az ukrán tiltakozás. Elhibázott taktika is lenne részükről megvédeni a produkciót, mert számukra szintén jó, ha azt nem mutatják be. Hiába dolgozott korábban Anastasia Trofimova rendező az orosz RT-nél, egy ideje külföldön él, és nem is igen bízhat abban, hogy megköszönik majd neki a dokumentumfilmet.

Lehetett-e forgatni hivatalos engedély nélkül?

A rendezőnő korábban valóban Szíria és Irak háborús zónáiban dolgozott az orosz állami csatorna számára – ez is segítette abban, hogy a fronton bizalmat alakítson ki magával szemben. A rendező a film elején is elmondja, hogy az orosz védelmi minisztériumtól nem kapott engedélyt, a frontparancsnokság pedig bizonytalan volt, jóváhagyja-e vagy sem a dolgot. Többen is kétségbe vonták, hogy erre lehetett-e reálisan lehetősége. Így tett Rácz András Oroszország-szakértő is, aki ugyanakkor maga is leszögezte a posztjában, hogy itt nem orosz háborús propagandáról van szó. Viszont úgy látta: az elég valószínűtlennek hangzik, hogy valaki hivatalos engedély nélkül hosszan filmezgethetett volna orosz katonákat, és ebből aztán még »dokumentumfilmet« is csinál...)”. 

Anton Bendarzsevszkij ennek kapcsán azt mondja, érdemes megnézni, mikor készültek a felvételek. Trofimova 2023 januárjától júliusig volt kinn, abban az időszakban, amikor még volt Wagner, volt Prigozsin, és rendszeresek voltak az önkéntesek részéről az orosz katonai vezetés, Szergej Sojgu vagy Valerij Geraszimov felé irányuló kritikák. Maga Prigozsin is rendszeresen közzétett ilyen videókat. Akkoriban sokkal lazábban működött a rendszer, a Prigozsin-puccs viszont nagy pofon volt az orosz vezetésnek, azt követően szigorítottak. Onnantól sokkal kevesebb információ érkezik az orosz hadseregen belülről, gyakorlatilag semmiféle belső kritikáját nem látjuk az orosz katonai vezetésnek. Ma már tehát nem készülhetne el ez a film ebben a formában.

Másrészt fontos azt is látni, hogy nem egy korlátozott távolságról beszélünk: több mint ezer kilométeres a frontszakasz, nagyon sok ember megfordul az egyes területeken. Donyeckbe még Moszkvából is el lehet jutni busszal, vonattal, így még kevésbé volt lehetetlen, hogy egy civil operatőr kimenjen, és elkezdjen köztük filmezni. A rendezőnő számára a személyes kapcsolat jelentette a kulcsot: a film elején mutatják, ahogy az orosz metrón megismerkedik egy Ilja nevű férfival, akinek segítségével aztán eljut a frontra, és ott kísérheti annak csapatát. A másik, ami segítette őt, hogy ne rakják ki: nem tudósítóként érkezett, nem mindenféle haditechnikai részletekre volt kíváncsi, hanem csupán megörökítette a mindennapjaikat. Az igazságot mutatja meg, nem a hazugságokat, amiket a tévében mondanak – hangzott el az egyik katonától. Ha valaki az orosz védelmi minisztériumból engedélyt adott volna egy olyan film elkészítésére, amiben ilyeneket hallunk, most feltehetőleg maga is bajban lenne.

Putyinról nem beszéltek

Felmerülhet így is a nézőben, miért mernek ilyen nyíltan beszélni a filmben szereplők. Nem tartottak a negatív következményektől? Bendarzsevszkij szerint annál rosszabb már nem is történhetett volna velük, hogy a fronton kell meghalniuk, így valójában nem nagyon volt mitől tartaniuk. Ha börtönbe zárnák őket, azzal még talán jót is tennének velük. De az orosz állam számára értékesebbek akkor, ha ott vannak az ukrán fronton, és az életüket adják a háborúban.

A filmet látva feltűnhet, hogy Vlagyimir Putyin nevét nem igazán emlegetik. Ez szándékos lenne? Van ennek esetleg propagandisztikus célja?
– Én is rákérdeztem a rendezőnél, aki azt mondta, egyáltalán nem volt jellemző, hogy a katonák egymás közt Putyinról, Zelenszkijről vagy Bidenről beszélgettek volna. Szétválasztották ezeket: vannak a magas rangú politikusok, míg a katonákat egészen más jellegű problémák foglalkoztatták, a túlélés, az, hogy jut-e elég élelmiszer, na meg vodka a frontra – mondja a szakértő.

Hamis szovjet nosztalgia

Az orosz frontkatonák kapcsán kiemelik azt is, hogy a megszólalók közül többen visszamondják a hivatalos propagandaállításokat ukrán nácikról vagy épp a szovjet történelemről, egykori orosz-ukrán barátságról. A filmben felbukkan egy idős, kétségbeesett asszony, aki az oroszok lakta ukrajnai területen beszél arról: az oroszokat támogatják, egyben félnek attól, hogy ezért meg fogják ölni őket. Sőt, szerinte az ukrán állam Lenin ellen megy, miközben neki a gyerekkorában az iskolai tábla felett még Lenin arcképe lógott. Bendarzsevszkij szerint jellemző pszichológiai állapot, amit látunk: a helyi idősek nosztalgiával fordulnak a szovjet múlt felé, hiszen legszívesebben a saját fiatalkorukra emlékeznek vissza. Érzelmileg viszonyulnak az egészhez, képtelenek racionálisan megindokolni, hogy miért látják úgy, ahogy. A lenini-sztálini bűnökről pedig feltehetően igen keveset hallottak – vagy ha mégis, kizárják azt a tudatukból.

Ott van a rendezőnő által elsőként megismert Ilja is, aki – más katonákhoz hasonlóan – a 2014-es választóvonalról beszél. Neki magának menekülnie is kellett akkor. A férfi kifejti, a Szovjetunióban milyen jó testvéri kapcsolat volt oroszok és ukránok között, ami persze Bendarzsevszkij elmondása szerint nem igaz, elég sok ukrán sérelem merült fel a szovjet-oroszok irányába. Ahogy a magyarok is megszállásnak tartották a szovjet jelenlétet, az ukránok jelentős része szintén. Míközben pedig az oroszok 2014-et követő ukrán bűnöket emlegetnek, addig nem sietnek belátni azt, hogy a Szovjetunió szétesése előtt az oroszok milyen bűnöket követtek el az ukránok ellen. De Ilja maga nem is sokat tapasztalhatott az akkori időkből, elvégre a rendszerváltozások környékén is még csak 15-16 éves volt.

Az oroszok által elkövetett háborús bűnök kapcsán fontos azt is látni, hogy a filmben a harcok egy egészen más szakaszában járunk. A filmbeli katonák már civilekkel sem igen találkoznak, sőt ellenséges katonával sem nagyon. Sokkal gyakrabban kell drónok elől fedezékbe húzódniuk. A háború elején történt számos súlyos kegyetlenség, amikor betörtek az ukrán területekre, és rátámadtak helyi civilekre Bucsában vagy épp Irpinyben. Később pedig már az orosz rakétatámadások voltak azok, amelyek az ukrán civilek elleni hadviselés részévé váltak. Mindezeket persze a 2023-ban megszólaltatott orosz katonák nem akarják elhinni, de a film maga nem tagad semmi ilyesmit. Sőt, olyan felvetésekkel él az ukránok ellen elkövetett bűnökkel, a háború borzalmával kapcsolatban, amelyekért Putyin biztosan nem fog köszönetet mondani.