Szarvas József a hortobágyi tanyavilágba született, ahol titokban Kovács Katiról ábrándozott. Tízévesen, mikor a tanítónője megkérdezte, mi akar felnőttként lenni, csak annyit válaszolt: táncdalénekes vagy népművelő. Fogalma sem volt arról, mi a színház, mégis minden efelé terelte. Paréjszedés helyett egyszemélyes előadással szórakoztatta pajtásait, verset írt a szerelmének, táncdalíró versenyt hirdetett az iskolában. Nem adta fel álmát: huszonhárom évesen előbb nyert felvételt a színművészetire, mint hogy leérettségizett volna.
A Jászai Mari-díjas színész, a Nemzeti Színház művésze minderről megrendítő őszinteséggel vall a Magvető Kiadó Tények és tanúk sorozatában megjelent Könnyű neked, Szarvas Józsi… című kötetben, amelyet a Törőcsik Marival és Cseh Tamással készült beszélgetős könyveiről ismert Bérczes László rendező-dramaturggal közösen írt. 2019-ben színdarab készül a műből, melyet a Nemzeti Színházban fognak bemutatni. Szarvas József 2019. március 15. alkalmából Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült. (Az interjú eredetileg 2018. július 6-án jelent meg a Magyar Hang 2018/8. számában.)
– Nemrég ünnepelte hatvanadik születésnapját. Direkt ehhez időzítve jelent meg kötete, amelyben tabuk nélkül ír gyermekkoráról, a szakmáról, a legbensőbb titkairól?
– Szarvas József: Eredetileg 2017-ben, a viszáki pajtaszínház tizedik születésnapjához kapcsolódva jelent volna meg a könyv. Szerettem volna visszaidézni azokat a helyzeteket, amelyek elvezettek addig a csodáig. Megírtam jó pár novellát, de a jubileumi teendők elsodortak. Laci ősszel hívott, hogy miért nem folytatom a munkát. Ő is elkezdett hinni ebben az egészben. Nekem pedig döntést kellett hoznom: képes vagyok komolyan megírni az életem? Színészként tudom, hogy az igazság keresése mindig önvizsgálattal jár. Egy ilyen könyvnél csak őszintén lehet vallani. Persze ekkor mindig felmerül az emberben, hogy kinek ír. Én pontosan tudtam. Gyermekeimnek, Dávidnak és Katinkának. És ez bőven elég.
Cserhalmi György: Felejtsük el az elmúlt harminc évet! | Magyar Hang
Beszélgetés 1989-ről, gengszterekről, pitiánerségről. A friss Magyar Hangban!
– Közösen írták-szerkesztették a könyvet.
– Bérczes László: Ez a könyv Jóska nélkül nincs, nélkülem lehetne. Mégis úgy gondolok erre a kötetre, mint a kettőnk könyvére. Ketten kiteszünk egyvalakit, talán egy írót is. Néhány évvel ezelőtt együtt dolgoztunk Jóskával egy produkcióban, ő színészként, én rendezőként. Akkor „ráéreztünk” egymásra. Aztán Jóska megkeresett, hogy könyvet írna, segítsek. Jólesett a bizalma, de nem tudhattam, mi lesz belőle. Amikor az első szövegeket elküldte, először megijedtem: dirib-darab szövegtöredékek, elütések, helyesírási hibák…
De azt is észrevettem, nem lehetett nem észrevenni, hogy eredeti és pofáncsapó őszinteség árad a mondatokból, és egyszerre zuhan ránk a szövegből a frenetikus humor és a gyomorszorító fájdalom. Az a fajta ártatlanul hiteles megszólalás, ami Jóska színészetét is jellemzi, fogva tartott engem. Azt az esélyt éreztem meg, amelyet szerintem az elkészült könyv igazol is: szépirodalmi minőségű életregény születhet. A kortárs magyar irodalomban sokan nagyon jól forgatják a szavakat. De ha nincs meg a mag, a lényeg, akkor az egész csak ujjgyakorlat, zsonglőrködés marad, és felmerül a kérdés, hogy mondott-e az író egyáltalán valamit, vagy csak a szakmát gyakorolta. Jóska sok mindent mond. Nem üzenetről beszélek, hanem a létezés és közlés természetességéről. Én arra a hullámra próbáltam meg ráfeküdni, amelyet az ő csónakja vetett. Együtt haladtunk hát a célig, a végleges szöveg megszületéséig.
Szarvas József - Dühöngő ifjúság
Szarvas József a Dühöngő ifjúságban (Pesti Színház - Vígszínház). Rendező: Rudolf Péter. Szereplők: Eszenyi Enikő, Kaszás Attila, Szarvas József, Igó Éva. szinhaz.hu/szarvasjozsef
– A beszélgetős könyvekhez képest sokkal nehezebb feladat volt a „közös írás”?
– B. L.: Ott arra kellett figyelnem, hogy Törőcsik Mari, Cseh Tamás vagy Kovács Lajos mondanivalóját, jelenlétét, a csendjeiket úgy fordítsam írássá, hogy ők magukénak érezhessék. Jóska ezzel szemben behatárolt engem a saját szövegével, de talán még nagyobb élvezet volt ezeket a vallomásokat Jóska kalodájában táncolva összerendezni. Cseh Tamásnál a szabadsággal találkozhatott az olvasó, Törőcsik Maritól a bölcs nagyvonalúságot lehet megtanulni, azt, hogy miként kerekedhetünk felül azon a széthasadt világon, amelyben létezünk. Jóska történetei azzal szembesítenek, hogy nem létezik olyan, hogy az embernek nincs saját útja. Ő számtalanszor elbukott, de felállt és ment tovább. Követte az útját. Ebből a könyvből nagyon sokan tudnak majd erőt meríteni, mert sugárzik belőle a derű, az energia és az életszeretet.
– Sz. J.: Ezek nem tanulságokkal teli történetek, de talán kapaszkodót nyújtanak abban, hogy nincs olyan mély, nehéz helyzet, amiből ne lehetne önerővel, fantáziával, belső mesével kikászálódni. Bodrogi Gyuszi bácsi mondta nekem, hogy milyen szomorú ez a könyv. De az életemet nem tudom elszakítani egyetlen történettől sem. Az a kisgyermek, aki megélt annyi mindent, és most itt ül magával szemben, nem győzött? De. Még akkor is győzött, ha az egész felnőttvilág, néhány kivételtől eltekintve, szemben állt vele, és ellenséges volt a törekvéseivel szemben – akár tehetségtelenségből, gonoszságból vagy haragból.
– B. L.: Szinte kezdettől „manipuláltam” Jóskát, lökdöstem vissza a gyermekkorba. Nem mutattam igazán érdeklődést a viszáki gyümölcsfák iránt, ami biztos bántotta őt, de ott mindig elkezdett „zengeni” a történet, én meg szerettem volna ezt a pátoszt visszanyesegetni. Magam is menet közben éreztem meg, hogy nem a megérkezésről, hanem az útról lehet hitelesen beszélni. Nem kell annál mélyebbre ásni, mint mikor arra emlékezett vissza, milyen volt, amikor a kicsi tanyasi gyerek caplatott a pustoló hóban, vagy amikor először ült le a sértett kamasz az apjával beszélgetni, mint férfi a férfival.
De a mulatságos történetek is mélyre ásnak, ott van például az, mikor a gyerekcsapat ellopja a falu disznaját, és le is vágja, ami miatt leváltják a tanács elnökét, és akinek ugyanezért ráadásul még a házassága is veszélybe kerül. És most már van egy új közös feladatunk is Jóskával: a gyerekkori történetek segíthetnek abban, hogy ezekből a vallomásokból egy előadást csináljunk valamikor a Nemzeti Színházban.
– „Gyerekként a felnőttek világában nem bízhattam. A felnőttek megvertek (…), leköptek, belém rúgtak, kigúnyoltak, kukoricára térdepeltettek, véresre pofoztak, megbuktattak, megbüntettek, hazugságra kényszerítettek, majd hazugságon fogtak, s ezért megvertek” – írja megrendítő őszinteséggel a könyvében. Tabuk nélkül ír keménykezű apjáról is. A sok-sok fájdalom ellenére gyermekei mellett szüleinek ajánlja ezt a könyvet.
– Szarvas József: Önellentmondásnak tűnhet, hogy valahol azt írom, a gyermekkoromról a szeretet hiánya jut eszembe. De nem az enyém. Apám szenvedett sokszor vereséget, nem én. Engem csak megvert. Mivel soha nem beszélt magáról, nem ismerhettem, nem érthettem meg a motivációit. Persze az, hogy kisfiúként nem kaptam megerősítést apámtól, nagyon sok akadályt gördített elém a későbbiekben.
De mindazok ellenére, amiket meg kellett élnem, most is szeretem a szüleimet. Laci a könyv szerkesztése során sokat kapálódzott azért, hogy ne bántsam apámat. A könyv végén található interjú is azért született igazából, mert szerette volna, ha felmentem. Nem tudta megérteni, hogy szeretem a szüleimet. Egy rossz szó nincs ebben a könyvben róluk, csak helyzeteket írtam le.
Alinda - Szántó T. Gábor és Szarvas József
2017.04.12-i adásban Alinda vendége Szántó T. Gábor, a forgatókönyv író és Szarvas József színész. 1945 - Török Ferenc új filmje a napokban kerül a mozikba. Miért ismeretlen máig a film a témája: a Holokauszt utáni magyar vidék történelme? Szántó T. Gábor, a forgatókönyv írója és Szarvas József, a film egyik kulcsszereplője eltérő tapasztalataikról, szocializációjukról beszélgetnek Alindánál.
– Hogyan tudta feldolgozni, hogy az apja nem látta színpadon játszani?
– Sz. J.: Simán. Amit nem látott, az jó volt. Nem teremtett le. Persze fájt, hogy nem volt közük az életem e részéhez. Nagyon nehéz volt megtalálni, hogyan értessem meg velük, hogy ami velem történik, az velük is történik.
– Apaként sokáig önnek sem volt könnyű.
– Sz. J.: Amikor Dávid fiam kicsi volt, ugyanolyan zűrzavaros volt az életem, mint az apámnak. Dávid Debrecenben élt az édesanyjával, míg én Budapesten vívtam a harcaimat a színművészetin. Később, mikor a Vígszínházhoz szerződtem, még kevésbé tudtam figyelni rá. De nincs közöttünk emiatt feszültség, nincs a lelkében nagy törés azért, mert az apja sokat dolgozott, és nem úgy figyelt rá, ahogy egy kicsi gyermekre kell. De kaptam még egy lehetőséget a sorstól. 2015-ben megszületett második feleségemtől a kislányom, Katinka. Talán ilyen szempontból ez a pici csoda sokkal jobban járt.
– A Belső mesék című részben a fantázia és a valóság keveredik egymással. Táncdalfesztiválon Kovács Katival együtt énekel, verset ír, mint Petőfi, szaval, mint Latinovits Zoltán. A fikció segített eljutni az igazságig?
– Sz. J.: A gyermek képzeletvilágának igazsága jelenik meg e történetekben. Laci az első időkben kijavította vagy hozzáírt ezekhez a történetekhez, mert úgy érezte, semmi értelmük. Pedig számomra óriási dolog, hogy felnőttként ki mertem fogalmazni magamból azokat a meséket, amelyeket gyermekként éjszakánként teremtettem meg magamnak.
– A könyvben egy helyen azt írja: otthonról nem hozott semmit. Mégis minden gesztus az életében az értékmentésről szól.
– Sz. J.: Felnőttként szembesültem azzal, hogy a meglehetősen sikeres életem a hiányból táplálkozik. Bár minden pillanat visszaigazolt, tele voltam hiányérzettel. Egészen odáig nem tudtam, mi lehet ennek az oka, míg nem találkoztam Kovács Gyula erdész-pomológussal, aki úgy szólt hozzám, ahogy addig senki. Ő három évtizede gyűjti a Kárpát-medence pusztuló őshonos gyümölcsfáit. Amikor megismertem Gyula törekvését, rájöttem, Viszákon is lehetne teremteni egy övéhez hasonló kertet. Így született meg a Tündérkert, ahol minden esztendőben annyi gyümölcsfát ültetünk, ahány gyerek született a településen. Most közel száz gyümölcsfa van a kertben.
Felbecsülhetetlen kár: ősi magyar fajták vesztek oda | Magyar Hang
Több történelmi gyümölcsfajtánk végleg elveszett a jövő számára.
De visszatérve a kérdéshez: a kultúra hiánya az, ami engem működtet, az önbizalom visszakeresése, az örökségeink visszatanulása. Ebben nagy szerepe van az előző családomnak, az anyósomnak, akiktől rengeteg olyat tanultam, amit előtte nem ismertem. Ezt a múltat próbálom vastagítani azzal, hogy olyan könnyen találok ma gondolat vagy cselekedet mentén új barátokat. Azt mondják, felnőtt fejjel nehéz barátságot kötni. Nekem könnyebben megy, mert ma már tisztában vagyok vele, hogy meg tudom őket tartani. Gyerekként azt sem tudtam, hogy ilyen létezik.
– Kaszás Attila is ilyen barát volt.
– Sz. J.: A tíz év alatt, amelyet a Vígszínháznál töltöttem, nemcsak a barátságunk mélyült el, a szakmai pillanatok is összetereltek minket. Attila megörökölte édesanyja szülőházát Zsigárdon – amely a mai Szlovákia területén fekszik –, és falumúzeum céljára a községnek ajándékozta. Közösséget akart építeni ott, ahogy én Viszákon. Terveket szőttünk. Akkor ment el, amikor épp elkezdődhetett volna a közös mesénk. Nemcsak emberileg viselt meg az elvesztése, szakmailag is nehéz időszak volt ez. Ott maradtam partner nélkül. El sem tudtam képzelni, hogy egyedül képes leszek megvalósítani az álmainkat. De furcsamód Attila halála erőt adott ahhoz, hogy azt a szellemi örökséget, amelyet általa megismertem, továbbadjam másoknak. Ezért is kapta tavaly, a halála tizedik évfordulóján a színház a Kaszás Attila Pajtaszínház és Galéria nevet. És ha úgy vesszük, az ő szellemi örökségéből született ez a könyv is. Ez is Attila.
Kaszás Attila és Szarvas József - Csongor és Tünde
Kaszás Attila és Szarvas József a Csongor és Tündében, Magyar Színház, r. Iglódi István.
– A gyerekkori fájdalmak mellett nyílt őszinteséggel ír könyvében a szakmai traumákról. Az új Nemzeti Színház 2001-es nyitóelőadásában, Az ember tragédiájában Ádámot alakíthatta. Amikor igent mondott a szerepre, még nem tudhatta, hogy – miként a könyvben is megfogalmazza – egyszersmind elveszett annak a lehetősége, hogy meghatározó, büszke szereplője lehessen saját szakmai életének.
– Szarvas József: Kaptam egy óriási lehetőséget, amellyel igyekeztem élni, amelynek mindvégig tudtam örülni, de a barátaim még az épületbe se tették volna be a lábukat. Kétségbeejtő helyzet volt, lázálomszerű. Egyszer csak nem létezel, már nem vagy tényező. Mélyre zuhantam, de más szakmai és emberi barátokkal újrateremtettem magam. A viszáki pajtaszínház számomra rengeteg mindent adott, már régen túljutottam ezen a traumán, és nagy nyugalommal szemlélem a szakmai életem.
Az Ember Tragédiája I. Felvonás
Az ember tragédiája drámai költemény 3 részben A NEMZETI SZÍNHÁZ 2002.március 15-i előadása Író: Madách Imre Rendező: Szikora János Díszlet: Milorad Krstiæ Jelmez: Tresz Zsuzsanna Zene: Márta István Koreográfus: Juronics Tamás Dramaturg: Telihay Péter Rendező munkatársa: Herpai Rita, Lencsés István Színészek: Szarvas József - Ádám Pap Vera - Éva Alföldi
– Az elmúlt években a nagy szerepek is megtalálták. Bölcs Náthánt játszhatta Kaposváron, Dandin Györgyöt Debrecenben, Kassán pedig a Leenane szépe öregasszonyát alakítja szerzőtársa, Bérczes László rendezésében. Hogy jött az ötlet, hogy Szarvas Józsefet kérje fel erre a szerepre?
– B. L.: Tulajdonképpen nem a truváj érdekelt, hogy milyen, mikor egy férfi nőt játszik. A színházban végül is minden közmegegyezés: elfogadjuk, hogy XY egy Hamlet nevű dán királyfi vagy éppen görög király. Persze könnyebben el tudjuk hinni, ha férfi játszik férfit, viszont úgy gondolom, hogy ennek a kegyetlen öregasszonynak az esetében az első öt perc után már szintén nincs jelentősége, hogy férfi alakítja. Rendezőként az a dolgom, hogy megtaláljam a szereplők motivációját, adott esetben, hogy mitől válik ez az öregasszony ilyen kegyetlenné.
Nekem a Jóska személyiségéből következő lágyságra, a minden irányba áradó szeretetre és derűre volt szükségem, hogy a néző azonnal megszeresse azt a szereplőt, akit elvileg gyűlölnie kellene. Zavarba akartam ejteni a nézőt, hogy ne ítélkezzen idejekorán, és hogy úgy induljon haza a színházból, hogy egy olyan embert tudott szeretni, akit igazából nem is kellett volna. Amúgy ilyen meg talán nincs is. Mert a szeretet soha nem felesleges. Bízom benne, hogy Budapesten is tudjuk majd rendszeresen játszani az előadást. Ősszel biztos, hogy lesz egy előadás a Nemzeti Színházban, a továbbiakat pedig majd meglátjuk.
Leenane szépe a Tháliában - a női főszerepben Szarvas József
Kassa. Ma tartja a kassai Thália Színház idei évadának negyedik és egyben utolsó nagyszínpadi bemutatóját, a Leenane szépét. A társulat 2010 januárjában tűzte műsorra először a kortárs ír darabot. Most Bérczes László rendezésében, egy paradés alkotói csapattal, egy teljesen új koncepcióban mutatják be Martin McDonagh világ végén játszódó szélsőséges fekete komédiáját.
– Az a tízéves, hadarva beszélő tanyasi kisfiú, aki egyszer egy vasárnap délután azon tűnődött, hogy mi lesz belőle, ha nagy lesz, büszke lenne a mostani életére?
– Sz. J.: Azt hiszem, igen. Sőt.
– B. L.: Nem tudom, hol tart a kapcsolatfelvétel, de ha végre összejön a találkozó Kovács Katival, kíváncsi vagyok, akkor mit szólna az a kisfiú.
– Sz. J.: Igazán boldog lenne.
– Ahogy azt Bérczes László is említette, minden harc ellenére sugárzik élettörténeteiből a derű. Honnan merít magának erőt?
– Sz. J.: Hát honnan? A Jóistentől. Ez az élet szeretete. De nem az elvont, hanem a konkrét, azonnali, itt és most érzése. Hiába volt nagyon rossz napom gyerekként, este úgy feküdtem le, hogy arra gondoltam, Kovács Kati az enyém lesz. A derű engem elmentett, csak az járt a fejemben napközben, ami este, a belső utazásaimon történt velem. A következő pofonig. Ezzel a gyermekkori belső fedezettel a hátam mögött meg tudtam írni egy olyan könyvet, amelyre akkor is képes lettem volna, ha a szüleim élnek.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 8. számában jelent meg, 2018. július 6-án.
Keresse a lapot az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat még? Itt megnézheti.
