Hedda Gabler a drámairodalom egyik legellentmondásosabb és egyben legtitokzatosabb figurája. Vannak, akik a női emancipációval azonosítják, mások a társadalmi konvenciók és klasszikus női értékek áldozatának látják, az irodalomkritika pedig a „női Hamletként” tartja számon. Hedda Ibsen másik fontos alakjának, Nórának az ellentéteként is értelmezhető, személyisége rengeteg apró nüanszból áll össze.
Vad és hideg, erélyes és büszke, öntörvényű lélek, aki önmagát emészti fel. Ellenszenves, de titokzatos és rajongott asszony, aki azonban képtelen a boldogságra. Heddát saját frusztráltsága teszi gonosszá és kicsinyessé, egyre kegyetlenebbül bánik környezetével, de ő maga a legsebezhetőbb mind közül. Vonzónak láttatja magát, de nőiségét képtelen megélni. A hétköznapi élet számára csak kínszenvedés, unja férjét, de még annál is jobban önmagát. Legtragikusabb vonása, hogy a szabadságról alkotott elképzelései nem mások, csupán vágyképek. Szélsőségek között vergődik, de gyávasága miatt végül elbukik.
Ibsen egyik legösszetettebb művét a budapesti Katona József Színházban mutatták be Székely Kriszta rendezésében, aki másfél órásra húzott, emiatt töredékekből felépülő, de annál esszenciálisabb adaptációjában a szabadságkeresésre és annak sikertelenségére helyezi a hangsúlyt, arra, hogy az egyén miként zárja béklyóba önmagát. A társadalmi elvárásoknak való megfeleléssel szemben a belső béke iránti olthatatlan vágy, az önazonosság hiánya sajátja a ma emberének is, ezért is helyezte Hedda történetét Székely egy, a mostanihoz hasonló világba. A Balázs Juli által tervezett letisztult, minimalista enteriőr tökéletes ellenpontja a Hedda lelkében zajló zűrzavarnak.
Bármennyire szabálytalan alak, Ibsen (anti)hősnőjének életét mégiscsak a férfiak határozzák meg. A rajongva szeretett tábornok apa, aki feltehetően egyedül nevelte fel (a női minta így teljesen kimaradt Hedda életéből), a mindent elsöprő, vad szerelem Ejlart Lövborg (Mészáros Béla) személyében, illetve a maga középszerűségével megalkuvó és neurotikus férj, Jörgen Tesman (Bányai Kelemen Barna). Utóbbi kettő teljesen eltérő figura, mégis van bennük valami közös: Hedda egyikük mellett sem találja helyét, a szexuális aktus is kudarcba fullad mindkét férfival.
Bányai Kelemen Barna Tesmanja túlontúl puha, gyermeki figura, míg vele szemben Mészáros Béla aprólékosan és nagy átéléssel megrajzolt Lövborgja azt a férfitípust mutatja meg, akinek legnagyobb vonzereje az önsorsrontás. De ott van Takátsy Péter Brack bírója is: eltökélt és hideg férfi, aki ugyanolyan erős karakter, mint Hedda. Fontosak a női mellékszereplők is, akik a címszereplő tökéletes ellentétei: a kéretlen és mártíromkodó Julle néni (Kiss Eszter) és a simulékony Thia (Mentes Júlia) klasszikus női figura, a férfiakat szolgáló, értük az életüket feladó nőalakok, akiket mindkét színésznő magabiztosan épít fel.
A címszerepet alakító Jordán Adél érzékenyen adja vissza e nő végletes alakját, önzését és esendőségét, játszmázását és intellektuális fölényét, noha hisztérikusságával sokszor túlzásba esik. Az általa megrajzolt nő gyökértelen figura, aki képtelen kapcsolatot találni a külvilággal, dafke alak, aki számára a kompromisszum ismeretlen – a nézők felé való mikrofonos kiszólásai is a látszatéletre erősítenek rá. Jordán Adél alakításának ereje talán abban rejlik, hogy bármennyire is ki akar törni a skatulyából, Heddája mégis sztereotípiává válik.
Henrik Ibsen: Hedda Gabler. Rendező: Székely Kriszta. Fordította: Kúnos László. Katona József Színház
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2022/46. számában jelent meg november 11-én.
