Minőségi romantikus komédiát gyártani legalább annyira nehéz feladat, mint olyat, amihez folytatást lehet készíteni. A kettő együtt eddig igen ritkán is sikerült. A hasonló filmek fénykorának a kilencvenes és kora kétezres éveket szokás tartani, azonban az akkor készült művek közül nem mindegyik tudott haladni a korral. A Bridget Jones első része viszont nemcsak hatalmas sikernek bizonyult: Renée Zellweger Bridgetje átélhető, nem pedig totálisan szürke karaktert hozott (szemben a legtöbb romkom főhőseivel, hősnőivel), Richard Curtisnek köszönhetően pedig a forgatókönyv is frissebb és koherensebb lett, mint a zsánernél megszokhattuk (különösen igaz ez a dialógusokra). Továbbá a férfi főszereplők is a 2001-es film előnyére váltak. Habár a széria elszenvedett egy kisebb minőségbeli visszaesést a második résszel, ez azonban nem gátolta meg a könyveket is jegyző Helen Fieldinget abban, hogy 9 évvel a (kicsit jobban sikerült) harmadik rész után visszahozza főhősnőjét egy újabb filmre, ami már az alapfelütésében is modernebb történetet ígér.
A történet szerint Bridget Jones az előző film végén beteljesült happy end után egy tragédiával kell szembesüljön: élete szerelmét, Mark Darcyt ugyanis megölték Szudánban, egy humanitárius krízis közepén. Emiatt Bridget nem csak férje halálát kénytelen feldolgozni, de két gyereküket is egyedül kellene felnevelnie, emellett olyan problémákkal szembesülve, mint az online ismerkedés, a gyereknevelés vagy a szexualitás megélése.
A Bridget Jones-filmeknek mindig is megvolt az az erősségük, hogy (a második rész kivételével) egy központi téma köré építették a cselekményüket. Ez nem csak a kiszámíthatóságukat segített egy kicsit, de így mindig megvolt a kompetens érzelmi szál, amit a nézők magukkal vihettek a film után. Ezt a tradíciót a negyedik rész is tovább viszi, itt a gyász mellett az újrakezdés is központi szerepet kap, hiszen Bridget egyszerre szeretné szerelmi életét és karrierjét is újraindítani.
A film egyik legnagyobb erénye, mint eddig kivétel nélkül mindegyik Bridget Jones esetében, a színészi alakításokban rejlik. Renée Zellweger változatlanul hibátlan: a gyötrődést, a felszabadultságot és a gyászt is hitelesen képes közvetíteni. Habár a film nem követelt volna meg nagy erőfeszítést Zellwegertől, hiszen az előző filmek is keverték a drámát a vígjátéki elemekkel, ő így is energikus és korrektül felépített alakítást tett le az asztalra. Mellette hasonlóan kiemelkedő Emma Thompson, illetve Hugh Grant, aki 21 év után tér vissza a szériához. Előbbi nem igazán hoz többet, mint tette azt az előző filmben, ennek ellenére jeleneteit élvezet nézni, köszönhetően jól fejlett komikusi vénájának. Utóbbival már más a helyzet: habár igen kevés ideig van a filmben, a látható fáradtsága ellenére is képes uralni jeleneteit, köszönhetően még mindig jelen lévő sármjának. Mellettük kicsit elszürkül, de még így is korrekt alakítást hoz Leo Woodall mint Roxster, azonban kaphatott volna több időt úgy saját karakterére, mint Bridgettel való kapcsolatára. Hasonló a helyzet a Chiwetel Ejiofor által alakított Mr.Wallikerrel is: habár elég kevés időt van a vásznon, Ejiofor igyekszik minél több oldalát megmutatni karakterének, ami a felemás alakítás ellenére is sikerül neki.
A Bridget Jones negyedik része emellett, romantikus komédiához mérten, meglehetősen jól kezeli a gyászt mint témakört. A film láthatóan érti karakterét és az ő kapcsolatát néhai férjével, emiatt ritkán lépi át az érzelgősség határát. Mindennek eredménye egy korrektül megírt és előadott gyászfeldolgozási folyamat. Továbbá a film nem igazán emelkedik el a realitás talajáról (mint tette azt a Bolondos Dallamok-epizódnak beillő második rész), emiatt minden kisebb logikai buktatója ellenére átélhető.
A film technikai téren hozza az elvárhatót: nem érződik hosszúnak, az operatőri munka pedig helyenként kifejezetten szép képekkel támogatja meg a közvetített érzelmeket. Zenéje is követi a mai trendeket: legfőképpen az előző évtized popslágereiből válogat, amiket nagyrészt jól is használ, csak pár helyen üt el az aláfestő zene a jelenet hangulatától.
A Bridget Jones: Bolondulásig azonban minden pozitívuma ellenére csupán a közepesnél eggyel jobb alkotás. Ez elsősorban a forgatókönyv hibája: mind Richard Curtis, mind Emma Thompson hiánya érezhető. Előbbié azért, mert a dialógusok igen változó minőségűek (bár összességében semmiképpen sem rosszak), utóbbié pedig azért, mert az új karakterek meglehetősen felületesen vannak kidolgozva. Emiatt bemutatásuk munkája a színészekre hárul, ehhez viszont nem kapnak elég időt. Az első filmben pont ez volt az, ami remekül működött: habár archetipikus karakterekkel dolgoztak ott is, Colin Firth és Hugh Grant megfelelő mennyiségű és jól megírt szövegekkel bírtak ahhoz, hogy érdekes és önálló jellemeket sikerüljön a vászonra vinniük.
Hasonlóképpen a film egy kicsit túl sok konfliktust és szereplőt akart egyszerre Bridget életébe behozni, emiatt nem mindegyik szálra jutott elég idő. Ezzel nem is lenne feltétlen baj, ha a két férfi főszereplővel való kapcsolat mentesülne ez alól. A film a Roxsterrel való kapcsolatot pár beszélgetésre és egy montázsra redukálja, azonban így elvész karakterének mélysége, illetve a Bridgettel való kémia nagy része is. Hasonló a helyzet Mr. Wallikerrel, akinél az időhiány a film végén vázolt érzéseit picit illegitimálja, emiatt vallomása enyhén felépítetlen és hiteltelen. Ráadásul a modernizálás sem sikerült zökkenőmentesen: pár helyzetkomikum egyszerűen erőltetett lett, illetve a Z generációt megcélzó poénok közül pár darab igen kínosra sikeredett. A film a végére pedig átcsúszik a giccs határán, így az addig jól kiegyensúlyozott alkotás egy kicsit megfeneklik.
Habár negyedik rész ritkán sikerül jól, illetve még ritkább, hogy egy filmsorozat 24 év után jut el idáig, a Bridget Jones: Bolondulásig még mindig képes újat mondani karakteréről, mindezt a több mint két évtizede elbűvölő stílusában. Annak ellenére, hogy helyenként rohanós, erőltetett, illetve néhol a szériától nem várt módon felületes, a Bridget Jones negyedik része így is korrektül összerakott alkotás, és ez elég ahhoz, hogy 2025-ben ne is kívánjunk jobb filmet Valentin-napra.
Bridget Jones: Bolondulásig. Amerikai vígjáték, 118 perc. Február 13-ától a mozikban.
