Készült 2019-ben egy rövid videó az Egyetem téri Nyitott könyv csobogóról, amit a Facebookon már több mint 13 millióan láttak világszerte. Megosztotta egy londoni galéria, kikerült a Secrets Of Hungary-re, de átvette még a Pee-wee Herman nevű kitalált karakter Facebook-oldala is. A videó készítője, Szergej Tyimofejev pedig azóta sem igazán érti, mi történt.
Az orosz nyelven alkotó lettországi költő a PesTextre érkezett Budapestre, ahol – mint a fentiekből kiderült – már visszatérő vendégnek számít. A hazai olvasók akkor is ismerhették ugyan, de magyar nyelvű könyve idén jelent meg először. A Prae Kiadónál kijött verseskötet, a Replika még indokoltabbá tette a látogatását. Amikor viszont leültünk beszélgetni, nem maradhatott ki a gyorsan virálissá lett videó témája. Főleg, hogy a verseiben is hallunk hajnalig tartó facebookozásról, sales managerekről vagy épp elfoglalt operátorokról. A hiperaktivitást erősítő virtualitás ugyanúgy részét képezi a költészetének, mint sok más mai alkotóénak. Tyimofejev ráadásul egy rigai multimédiás irodalmi csoportosulás, az Orbita egyik tagja, koordinátora. Amikor 1999-ben elindultak, még csak apró kiadóként üzemeltek, de hamar jött magával a többi is: költészetet vegyítenek installációkkal, videóval vagy elektronikus zenével, tehát abszolút a kor talaján állnak. Hozzájuk illő módon, még a 2015-ös velencei biennálén is felbukkantak – a hivatalos programon kívül, szatellit rendezvénnyel.
– Nem volt semmi különös abban a videóban. Csak ez a kis könyv formájú szökőkút. A legnépszerűbb talán Ázsiában lett, illetve egyes iszlám országokban, amelyekben a könyv és a szökőkút egyaránt fontos szerepet töltenek be a kultúrában. De így is teljesen érthetetlen számomra, ami történt – meséli mosolyogva a szerző. A Facebook mellett Instagramon is aktív, de azért igyekszik tartani ezektől a dolgoktól némi távolságot, és inkább úgy kezelni őket, mint a valóságra nyíló antennákat. Ahogy viszont egyre hangosabbnak érzékeli a világot, úgy kezdi még inkább értékelni a csöndet.
Az orosz nyelvű alkotó verseiben Oroszország és Lettország egyaránt megjelenik, miközben élete elsősorban az utóbbihoz köti. A szülei is nagyobb részt már itt élték, ő pedig Rigában született, „rigai fiú voltam egész életemben”. Ettől még anyanyelveként az oroszt tartja számon, ahogy figyel természetesen a többi lettországi orosz szerzőre is. A háború fényében különösen érdekes kérdés tehát, miként viszonyulnak ahhoz az ottaniak. Tyimofejev nem mondaná, hogy létezne valamifajta csoportként működő egységes közösség, különböző emberek vannak eltérő nézőpontokkal. De az azért a legtöbbjükre jellemző, hogy a kezdetektől támogatják az ukrajnai menekülteket, igyekeznek anyagi segítséget is nyújtani. Az Orbita csoport egyik tagja, Artūrs Punte pedig a történtek hatására egyenesen lettül kezdett inkább publikálni, ezzel határolva el magát Oroszországtól. Voltak persze közös állásfoglalások, ahogy felolvasások a rigai orosz nagykövetség épületénél. Punte volt az is, aki korábban arról beszélt, hogy nincsenek versei a háborúról, mert szerinte arról a közvetlen, vulgáris nyelven kell szólni, nem feldíszítve „felesleges képekkel”, nem romantizálva „ezt a véres bűnt és katasztrófát”.
Tyimofejev arról beszél nekünk, elsőként is a háborúnak kell végre véget érnie, utána lehet egyáltalán jósolni a jövőt illetően. Egyelőre nehéz megmondani, mi fog túlélni, mindenesetre a tragédiát megérzi a kulturális élet is: az orosz invázió előtt egyre szorosabb kapcsolatok alakultak ki a lett és ukrán alkotók között is.
Másoktól is adtak ki persze műveket, például a Tyimofejev által erősen méltatott, tavaly elhunyt Andrej Levkintől, akinek a prózája elmondása szerint még sok helyen felfedezésre vár. A költészetük kapcsán elmondja, a korábbi generációk még inkább tekintettek Moszkvára az irodalmi élet, és úgy egyáltalán a világ központjaként, de ez a nyolcvanas években változni kezdett, a helyi költészet egyre erősebbé vált. De előzőleg is sokan menekültek mér Rigába, miután Moszkvában vagy Szentpéterváron „nem csupán ideológiai, de esztétikai cenzúra is működött”. Lettországban viszont sokkal szívesebben fogadták a kísérletezgetést. Tyimofejev kiemeli még Oleg Zolotov verseit is, illetve azt a Jelena Glazovát, akitől két kötet már magyar fordításban is megjelent.
Tyimofejev verseiben pedig elég különös, álomszerű jelenésekkel is találkozhatunk. Az egyik szövegben például Gajszma üdülőfaluban találkozik Robin Hood, Vadölő és Csingacsguk, hogy közösen egy könyvtárt keressenek. Ez például hogyan jött? – Néha szükséged van rá, hogy a hőseid megtámogassanak – magyarázza a költő. Gyerekkora rajongott szereplőiről van szó, és egyszerűen csak lelkesítőnek találta az ötletet, hogy közös erővel álljanak ki a könyvek és az olvasási kultúra mellett. Mit szeretett egyébként bennük? Mint Tyimofejev mondja, talán nem is annyira bennük volt meg ez a dolog, mint benne, amikor a történeteiket olvasta. Azt érezte közben, hogy a világ egy normális, otthonos hely is lehet a számára. Visszahozta hát őket a verseibe, hogy újra visszanyerje magának ezt az érzést.
A versbeli alakjai többsége egyébként jóval földhözragadtabb figura. Akad itt 37 éves festett szőke postai alkalmazott, 45 éves könyvelő, munkahiánnyal küzdő grafikus, ötven körüli pincérnő. Szereti folyamatosan megfigyelni, beépíteni a szövegeibe a mindenfelé látott embereket? – Szeretek a hétköznapi helyzetek mögé tekinteni, ahogy szeretem azt is, amikor a vers ajtót nyit valahova. Természetesen nem egy másik világba, vagy egy teljesen különböző valóságba. De így is újfajta nézőpontot kapsz, a világ másfajta fizikáját, felépítését. Egy ajtó a vers, de nem kell, hogy valami hatalmas jelentőségű ajtó legyen. Csak egy ajtó. Lehetőség. Valami – magyarázza Szergej Tyimofejev. A hétköznapiság ereje pedig ezáltal, úgy tartja, valami többé, általánosan érvényessé válik a verseiben.
