Szeptember 7-én, szombaton a hagyományokhoz híven Pozsonyi Piknikkel köszöntik az őszt az Újlipótvárosban, Budapesten. A Jászai Mari tér és a Szent István park között tematikus utcák, színházi és irodalmi műsorok, klasszikus és világzenei koncertek, dedikálások várják majd az érdeklődőket. Bemutatkoznak Lipócia ifjú tehetségei, fellépnek a Vígszínház, az Operettszínház és a Pesti Magyar Színház színészei, zenél a Stetl zenekar, a Garázsbanda, a Jazzformers, Kováts Kriszta legújabb Álomfejtés című lemezét mutatja be. A Radnóti utca és a Rakpart zöldterületén Tündérkert Gyerkőc színpad várja a családosokat, itt a Ferencvárosi Pinceszínház, a Budaörsi Latinovits Színház, a Pagony, a Holdvilág Kamaraszínház, a Zichy Szín-műhely, a Karinthy Színház művészei és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zenészei szórakoztatják a kicsiket és nagyokat.
A Rakpart nagyszínpadon szlovák népdalénekesek, néptáncművészek és népzenészek, autentikus hagyományőrzők mutatkoznak be, majd ugyanitt a legendás újlipótvárosi énektanárra, Sík Olgára emlékeznek egykori tanítványai, mások mellett Pitti Katalin és Domahidy László operaénekesek. Az idén harmincadik születésnapját ünneplő Láng Téka standjánál a bolt alapítója, Rédei Éva és vendégei várják minden órában új dedikálásokkal a közönséget.
Bálint György: Egy szívhez szóló levéllel kaptam díszpolgári címet a néptől | Magyar HangA Katona József utca és az Újpesti rakpart sarkán ismét megrendezik a nagy sikerű Balkoncertet, lesz „színészsimogató” és újra elindul a hajós séta Deák Gáborral. Bánó András a Park színpódiumon fog beszélgetni a századik születésnapját ünneplő Bálint Gyuri bácsival.
Az ingyenes rendezvényen a Magyar Hang munkatársaival is lehet találkozni, sőt, az aktuális, valamint néhány korábbi számunkból is válogathatnak.