Takaró: Nem értek egyet azzal, hogy mindegy, csak olvasson a gyerek

Az iskola nem a gyermekek igényeit kielégítő intézmény – mondta a Nemzeti alaptanterv kidolgozásában résztvevő Takaró Mihály a Magyar Nemzet néven megjelenő napilapnak adott interjújában. Az irodalmár azonban ezt nem kritikaként fogalmazta meg, úgy vélve, hogy sürgősen változtatni kell a dolgon, hanem arra utalt: az iskolának nem is szabad másnak lennie. Megjegyezte, nem ért egyet azzal, hogy mindegy, mit olvas a gyerek, csak olvasson, az intézmény feladata véleménye szerint a nemzeti kultúra átörökítése. „Személyiségfejlesztésről, érzelmi fejlesztésről van szó, nem csak ismeretátadásról. Egyáltalán nem mindegy, hogy milyen műveken keresztül tanítunk” – állította, bár az alaptanterv kritikusai pont ugyanezt szokták mondani, csak épp arra célozva, hogy a gyerekek személyisége nem olyan művektől fog fejlődni, amiket nem értenek és nem szeretnek.

Arra a kritikára, hogy miért ezek a művek kerültek be, az irodalomtörténész azt mondta: a magyar identitás része, hogy a múltunkból veszünk példákat. „Az Egri csillagok például nem kerülhető ki, ezt nem lehet akármire leváltani. Nem lehet kérdés, hogy Egri csillagok vagy Harry Potter” – jelentette ki, bár nem is az Egri csillagokkal volt bajuk az alaptanterv kritikusainak, hanem például Wass Alberttel és Nyirő Józseffel, illetve Herczeg Ferenc túl magas polcra kerülésével.

Nyirő bekerülését egyébként azzal indokolta Takaró, hogy ő ha Erdélyről is írt, a mondanivalója egyetemes. „Nyirő munkásságát hasonlóképpen méltányolta többek közt Bóka László, Schöpflin Aladár, Dsida Jenő vagy Pomogáts Béla is. Mondhatnánk, hogy 1937-től 2007-ig elismerően szóltak róla. Természetes hát, hogy helye van a tananyagban” – indokolta a Jézusfaragó ember szerzőjének bekerülését az irodalmár. Takaró egyébként Kierkegaarddal vallja, hogy aki a korszellemmel köt házasságot, az hamar özvegységre juthat, „nem minden érték, ami az adott pillanatban korszerűnek tűnhet.”

A kritikákkal ellentétben Takaró úgy véli, soha nem volt ekkora a pedagógusok szabadsága, mint amennyit most a tanterv biztosít. „Az éves óraszám húsz százalékában szabadon döntik el, hogy mit tanítanak. Ez duplája annak, amit az előző NAT megengedett. Éppen ezért igazán meglepő volt, amikor mindezek ellenére voltak, akik pont a tanári szabadság korlátozásáról beszéltek. Nagyon fontos az is, hogy a NAT újra megerősíti a tanár pozícióját, hangsúlyozza a pedagógus személyiségének, egyéniségének döntő szerepét. Ezzel régi és jogos igényt elégít ki, hiszen korábban évtizedeken keresztül bizonytalanították el folyamatosan a tanárokat azzal, hogy minden eszközt kivettek a kezükből” – fogalmazott az irodalmár.

Megindokolta azt is, hogy miért nem nevesítettek kortárs szerzőket. Szerinte a NAT-nak csak lezárt és biztosan megítélhető életműveket kell tartalmaznia, és nem választhattak ki három vagy öt írót, hogy még életükben a kánonba emeljék őket. Az irodalomtörténész megfogalmazásával szemben ugyanakkor a kánon folyamatosan és szervesen alakuló dolog, és nem attól függően alakul, hogy Takaró Mihály éppen kit írat be vagy húzat ki a Nemzeti alaptantervből.

Szerinte egyébként sokan szakmai álarcban valójában világnézeti harcot folytatnak a NAT ellen, az pedig, hogy többet kell-e tanítani, álkérdés, mert nem hárul majd több teher a diákokra. Úgy látja, az is rossz kérdés, ki a bal- vagy jobboldali szerző, mert csak jó és rossz irodalom van. „Ezt bizonyítandó, hadd mondjam el, hogy a sokat szapult Herczeg Ferenc 15 írótársával fordult Horthy Miklóshoz 1943-ban Radnóti Miklós nagy magyar költő megmentéséért. Pedig világnézetileg nagyon távol álltak egymástól, de Herczeg jól tudta Radnótiról, hogy érték. József Attilát is meg lehetne vádolni, hogy kommunista agitációs verseket írt. De ki az, akinek ez jut eszébe róla? A magyar irodalom egyik legnagyobb költője volt” – tette hozzá.