Ma már kevesek számára ismert, hogy a XVIII–XIX. században Pest és Buda volt a szerbség kulturális központja. Már a török hódoltság alatt is jelentős szerb etnikumú, illetve ortodox vallású közösség élt Budán. A törökök kiűzését követően, miután Pest és Buda visszanyerte a szabad királyi város státuszát, a németek és a görögök mellett az Oszmán Birodalom balkáni területéről érkező délszlávok is itt kerestek menedéket.
A katolikus szerbek a budai Vár alatt, a Duna mellett, a Szent Katalin-plébániatemplom körül telepedtek meg, az ortodox hívők pedig az Ördög-árok két partján, a Gellért-hegy és a Naphegy között laktak, ők 1698-ban avatták fel első templomukat a Tabánban. A pravoszlávok imahelye a Duna rendszeres áradása miatt súlyos károkat szenvedett, így 1741-ben a budai rácok Vaszilij Dimitrijevics püspök vezetésével megbízták Mayerhoffer Ádám pallért, hogy szerény templomuk helyett tervezzen egy impozánsabbat.
A mai Erzsébet híd budai szerpentinjeinek helyén, a hajdani Görög és Hadnagy utca találkozásánál megépült az egész Karlócai Szerb Ortodox Érsekség legnagyobb temploma, amelyet az ortodox egyház vértanújáról, a XIX. századig Magyarország védőszentjének is tartott Szent Demeterről neveztek el. A templom építését teljesen csak 1775-ben, a részletgazdag barokk toronysisak felhelyezésével fejezték be.
Ennek 1774-ben készült makettje is helyet kapott a Budapesti Történeti Múzeumban február 17-éig látható kiállításon, amely a templom történetét és a budai szerb közösség életét mutatja be. A rácvárosiak rövid ideig csodálhatták csak templomukat, az 1810-es tabáni tűzvész az ortodox templom szinte teljes berendezését megsemmisítette. Több mint egy évtized után ragyoghatott újra teljes pompájában az épület, amelynek 68 ikonosztázból álló, hatalmas képfalát a kor jelentős szerb művésze, Arsza Teodorovics festette. Az újjáépítés idején Pest-Buda a szerb kultúra egyik legfontosabb központjává nőtte ki magát: az egyetemnek köszönhetően jelentős értelmiségi réteg alakult ki, míg az Egyetemi Nyomdának köszönhetően fél évszázadig szerb nyelvű könyv- és lapkiadás is működött a városban, ez idő alatt közel hétszáz mű került nyomtatásba.
A szellemi közösséget Vitkovics János pap fogta össze, de a fontos szerepet játszott alakulásában bátyja, Vitkovics Mihály költő is. Ma már csak az Aranyszarvas-ház emlékeztet erre az időszakra, hisz a XIX. században itt alakult ki a szerb irodalmi élet központja. Bár az 1838-as nagy dunai árvíz a templomot sem kímélte – a leírások szerint a főhajóban 110 centiméteres víz hömpölygött –, az ikonosztáz szerencsésen túlélte a megpróbáltatásokat.
A XX. század két nagy háborúja azonban megpecsételte a templom sorsát: 1916-ban a harangokat ágyúöntéshez rekvirálták, csupán egyet hagytak meg, mert állítólag Ferenc József különösen szerette a hangját. A Tabánt az 1930-as években néhány épületet leszámítva lebontották, ami megmaradt, azt a második világháború pusztította el 1945-ben. Budapest ostromakor épp a görögkeleti újév napján, január 14-én a főhajót egy pesti rakpartról kilőtt szovjet bomba lőtte szét, elpusztult a toronysisak, leégett a tetőszerkezet, számos tárgyi emléket és az ikonosztázokat azonban sikerült biztonságos helyre menekíteni.
Egy részük a szentendrei Szerb Egyházi Múzeumhoz került, de sok mindent a pesti szerb templomba rejtettek el. A jelentős károk ellenére meg lehetett volna menteni az épületet a pusztulástól, de Rákosiék erről hallani sem akartak. A korabeli műemlékvédelmi hatóság pedig nem tett semmit a korábban fenntartásra érdemes műemlékként kezelt épület megmentésére. A hivatalos magyarázat szerint a templom akadályozta a Gellért-hegytől a Duna-partig tervezett fürdőnegyed kiépítését és az Erzsébet híd korszerűsítését, valójában a Jugoszláviával megromlott viszony és a kommunisták egyházellenessége vezetett odáig, hogy a karhatalom Sztálin hetvenedik születésnapja alkalmából leromboltatta a főváros 200 éves műemlékét és a közeli püspöki palotát. (A törmelékeket a Vérmezőre hordták, a berendezési tárgyak a pesti szerb templomba kerültek, a díszes kovácsoltvas kerítés ma már a budakalászi templom kertjében áll.)
Regnum Marianum: a kommunizmus elleni ellenállás jelképe | Magyar Hang
Hatvanhét évvel ezelőtt, 1951. szeptember 23-án robbantották fel Rákosi Mátyás parancsára. A papokkal is leszámoltak.
Vujicsics Dusán, az akkori és egyben utolsó plébános (Vujicsics Tihamér zeneszerző és Vujicsics Sztoján irodalomtörténész édesapja) nem volt hajlandó átadni a kulcsokat.
Ezek is láthatók a történeti múzeum kiállításán, Arsenije Teodorović gyönyörűen restaurált ikonosztázai mellett (az újvidéki Matica Srpska Képtár restaurátorainak munkája), de a svájci diplomata és embermentő, Carl Lutz fotói, Kmetty János és Iván Szilárd Tabánról készült festményei is megidézik Rácváros egykor volt történetét. 1949-ben buldózerrel rombolták le a Szent Demeter-templomot. Így tűnt el a fővárosból a budai szerb közösség identitásának legfőbb szimbóluma.
Szerb székesegyház a Tabánban – Az eltűnt Rácváros emlékezete. Budapesti Történeti Múzeum. Látogatható 2019. február 17-éig.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 29. számában jelent meg, 2018. november 30-án.
Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat a lapban? Itt megtudhatja!
