Lengyelország világhatalom az ördögűzés terén. Legalábbis ezt állítja tavaly augusztusi cikkében a Tygodnik Przyglad nevű portál cikkírója. Idén júliusban pedig hasonló következtetésre jutott a Newsweek Polska szerzője, felhívva a figyelmet a tényre, hogy míg a 90-es években alig akadt pár egzorcista az országban, addig napjainkban közel 150-re tehető a számuk, bár ez csak becslés, mivel az egyház nem köteles statisztikát közölni erről.
A lengyelországinál több képviselőjét a hivatásnak egyedül Olaszországban találni, ugyanakkor vannak olyan katolikus vagy vegyes vallású országok (Németország, Svájc, Spanyolország és Portugália), ahol egy sincs. Nehéz lenne a nagyszámú lengyel ördögűző működésének okát pontosan megnevezni, bár az kétségbevonhatatlan tény, hogy arrafelé, különösen vidéken, mindmáig nagyon komoly befolyással és tekintéllyel bír az egyház, és sokan könnyebben fordulnak segítségért papokhoz, mint, mondjuk, mentálhigiénés szakemberekhez.
A témának aktualitást ad, hogy idén júliusban a lengyelországi Jasna Górában gyűltek össze a világ minden részéről a sajátos hivatás képviselői, szám szerint négyszázan. A nemzetközi konferenciát kétévente szervezik, az idei eseményen a Vatikán részéről Paul Josef Cordes kardinális vett részt.
A lengyel film, ami jobban kezdett, mint az Avatar, a Titanic vagy a Szürke ötven árnyalata | Magyar HangFurcsa nyelveken ordibáló, vonagló, fejüket forgató vagy éppen a plafonon szaladgáló megszállottak és a velük viaskodó egyházi specialisták ugranak be az embernek a filmélmények alapján, ha az ördögűzés kerül szóba. Ám ez a szolgálat alapvetően másról szól, állítja Czenczek atya, az említett konferencia egyik résztvevője. Az ördögűző feladata az elmélyülés, megismerés, ami akár évekig is eltarthat, amíg végigjárja azt az utat, amely az ördög kiűzéséhez és a megszállt lélek megszabadításához, majd a keresztény közösséghez való visszatérítéséhez vezet – nyilatkozta a pap a Misyjne.pl oldalnak. A lényeg, hogy nem szabad olyan hiányokat hagyni a lélekben, ahová a sátán visszaköltözhetne, ez pedig nyilvánvalóan csak az elmélyült hitélet gyakorlásával oldható meg.
A már említett konferencián előadást is tartó Cordes kardinális beszédében egyfelől az egoizmus és az önálló boldogságkeresés kultúráját ostorozta az egyre több ember szívét uralma alá hajtó, a sátán előtt utat nyitó Rossz kapcsán. Egyúttal kitért a ma divatos, ázsiai gyökerű meditációk veszélyeire is. Ezek véleménye szerint abból fakadnak, hogy az említett technikák vagy éppen a jóga iránymutatásai azt sugallják, az ember képes lehet önmagát meggyógyítani. Szerinte az is hamis állítás, hogy a jóga pusztán csak fizikai gyakorlat lenne. Ezzel kapcsolatban az interneten olvasható beszámolókra hivatkozott olyan esetekről, hogy egyeseket a jógaórákon az imádkozás abbahagyására vagy a kereszt viselésének elhagyására kényszerítettek. Nem vagyunk hivatottak az ügyben igazságot tenni, mindenesetre a jóga népszerűsége nehezen vonható kétségbe, amit az is mutat, hogy az egyházi elöljáró szerint olyan súlyos a helyzet, hogy még a német apácák körében is hódít ez a passzió. Az előadásokon és a közös imákon túl a konferencia célja annak megerősítése volt, hogy a sátán igenis létezik, személyes valójában, és esküdt ellensége az embernek és az egyháznak.
Bár a konferencia zárt körben zajlott, azok a lengyel anyanyelvű, akár laikus érdeklődők sem maradnak szellemi táplálék nélkül, akik szeretnének többet megtudni az ördögűzés témájáról. Az ő szerencséjükre évek óta létezik ugyanis a Miesiecznika Egzorcysta nevű havilap. A kiadvány láthatóan szintén előszeretettel foglalkozik a ma divatos ezoterikus és pszichológiai irányzatok kritikájával. A legutolsó szám például a „Siker antievangéliuma” címmel jelent meg, és többek között a Hit szava teológiai irányzat ideológiájáról, a tinédzserek körében népszerű spiritiszta szeánszokról cikkeznek, de helyet kapott benne olyan írás is, amely már felütésében is elég egyértelműen fogalmaz: e szerint a siker a liberális-technokrata civilizáció jellemző fogalma. Csak remélni tudjuk, hogy a konzervativizmus nem egyenlő ezek szerint a kudarchajszolás kényszerével.
Aki a lengyel katolikus egyházat támadja, az Lengyelországra emel kezet? | Magyar HangA már említett Misyjne nevű oldalon részletesen tárgyalják azt is, ki és hogyan válhat egzorcistává. A számos szempont közül érdemes kiemelni, hogy az ördögűzésre érdemesített egyházi személynek nem csupán morálisan szilárdnak és feddhetetlen életűnek kell lennie, hanem fontos, hogy orvosi, pszichológiai és pszichiátriai értelemben is felkészült legyen. És hogy mik a jelei a megszállottságnak? Itt már a filmekből is jól ismert jellemzőket sorolja fel a cikk, nevezetesen: nemlétező nyelveken való beszéd, olyan ügyekről való tudás, amihez a problémás delikvensnek nem lenne hozzáférése, természetfeletti fizikai erő, ellenszenv Istennel, az egyházzal és a megszentelt tárgyakkal szemben.
A cikk szerint ördögűzést tilos nyilvános helyen végezni. Ideális helyszínnek számít az erre a célra kialakított kápolna vagy egy olyan hely, ahol kereszt és Szűz Mária-kép található. Fontos arra is ügyelni, hogy az ördögűzés alanya az eljárás során semmilyen igazságtalanságot ne szenvedjen el, ahogy az is, hogy az eljárás során a helyszín ne váljon megszentségtelenítetté. És hogy milyen eszközök állnak az ördögűző rendelkezésére? A római katolikus egyház által elfogadott imákon túl a katekizmusban rögzített mozdulatok. Az ördögűzőnek a szertartást megfelelően felkészült segítők társaságában kell végeznie, akik imáikkal segítik.
Az ördögűzés témája nem csak a horrorfilmes alkotókat izgatja, akad számos kritikusa is az eljárásnak, akik az intézményesített erőszak egyik formáját látják benne. A téma egyik legemlékezetesebb és legfelkavaróbb mozgóképes feldolgozása a román Cristian Mungiuhoz köthető, aki 2012-es Dombokon túl című filmjében egy ortodox kolostorban zajló, végzetes kimenetelű ördögűzéshez vezető út állomásait mesélte el sűrű és nyomasztó atmoszférát teremtve.
A lengyel Konrad Szolajski Harc a sátánnal (Walka z szatanem) című dokumentumfilmje három – elvileg – pszichés problémákkal küzdő lány sorsát kíséri nyomon, akiket egyházi nyomásra ördögűzéssel próbáltak „jó útra téríteni”. A film többek között azzal sokkol a Gazety Wyborcza című napilap kritikája szerint, hogy megmutatja, milyen képlékeny is a határ hit és tudomány, empíria és mágia között, hiszen kiderül: nem kevés esetben az ördögűzők hivatásos pszichiáterekkel működnek együtt. És hogy milyen problémák miatt kell a filmbéli lányoknak átesniük a szertartáson? Egyikükből a homoszexualitás szellemét kívánják kiűzni, másikuk bűne, hogy nem kíván részt venni a hittanon (később egy időre sátánista is lett), a harmadik maga kíván átesni az ördögűzésen – mint kiderül, feltűnési vágyból és szeretethiányból.
Mindenesetre Piotr Wojcieszek, a már említett lengyel ördögűző havilaphoz kötődő kiadói szakember egy 2012-es interjúban megindokolta, miért is van szükség ilyen nagyszámú ördögűzőre hazájában. Álláspontja szerint Lengyelországban – és feltehetően a helyzet azóta se változott sokat – több tízezer különféle okkultista, boszorkány és ezoterikus tanácsadó tevékenykedik, úgyhogy a legkevésbé sincs mit csodálkozni azon, hogy napjainkra az ördögűzés északi barátainknál teljes körű papi munkakörré vált. Azon már inkább, hogy mifelénk miért nincs ekkora érdeklődés.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/30. számában jelent meg, 2019. július 26-án.
Hetilapunkat megvásárolhatja csütörtök estig az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/30. számban? Itt megnézheti!
