
Újabb baleset történt a Nemzeti Színházban – értesült a Magyar Hang. Információnk szerint február 2-án a teátrum egyik munkatársa a színpadon szenvedett súlyos sérüléseket, többszörös törést. Lapunk megkeresésére az Országos Mentőszolgálat elárulta, hogy a kérdéses napon valóban elláttak egy sérült nőt a színházban, majd stabil állapotban szállították kórházba. Az ügyben megkerestük a Nemzeti Színházat, hogy a baleset részleteiről érdeklődjünk, de levelünkre nem reagáltak.
Mint ismert, 2023. november 10-én kis híján tragédia történt az intézményben. A Rómeó és Júlia előadás közben két színész, Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó lezuhant a díszletről – súlyos sérülést, és mint utóbb kiderült, maradandó károsodást szenvedve. Az ügyben a rendőrség nem sokkal később nyomozást indított, ám felelőst a mai napig nem találtak. „Benne volt a levegőben, hogy valami történni fog. (…) A Rómeó és Júlia próbáin a kollégák többször is jelezték, hogy veszélyes a díszlet, mégsem történt semmi” – mondta a Magyar Hangnak tavaly májusban Udvaros Dorottya, aki az évad végén elhagyta a Nemzetit. A baleset után úgy tűnt, Vidnyánszky Attila is távozik: felajánlotta a lemondását, ám azt Csák János akkori kulturális és innovációs miniszter nem fogadta el.
A balesetet követően a kormányközeli kulturális elit felsorakozott az igazgató mögött. Káel Csabától Demeter Szilárdon át Ókovács Szilveszterig minden potentát igyekezett a támogatásáról biztosítani Vidnyánszkyt. Ókovács jelszót is kreált a mozgalomnak: „Attila, maradj!” A direktor maradt, a felelősséget azonban azóta sem vállalta. Holott feltételezhető, hogy az előadás során számos szabálytalanságot elkövettek. Udvaros Dorottya mellett több színész és színházi dolgozó is arról beszélt, hogy a díszlet – egy több méter magasban függő erkély – veszélyes volt, és erre visszatérően figyelmeztették a produkció rendezőjét, Vidnyánszky Attilát, aki azonban ragaszkodott a koncepciójához, így nem került az építményre korlát vagy más védőszerkezet, ami megóvhatta volna a színészeket a zuhanástól.
A balesetet követően azonnal lebontották a díszletet, a rendőrség így már nem tudta eredeti állapotában vizsgálni a helyszínt. Ráadásul a rendőrség is csak a hírekből értesült az esetről, nem a színház kezdeményezte a nyomozást. Az intézmény indított ugyan belső vizsgálatot, ám hamar megállapították, hogy nincs „egyszemélyi felelősség”, így lezárták az ügyet. A két szerencsétlenül járt színész mindeközben hosszú ideig nem kapta meg a baleset után járó kártérítést. Az igazgató több alkalommal is a megsérült művészeket hibáztatta a balesetért, és a kártérítési tárgyalások elhúzódásáért is őket okolta. Végül tavaly október közepén, vagyis több mint 11 hónappal a baleset után sikerült egyezségre jutniuk a feleknek.