Végül minden üzenet célba ér, miként ez hétfő este Sándor Pál 1982-es levelével is történt. A rendező a Szerencsés Dániel forgatásának kezdetén írt volna Bodrogi Gyulának, de a sorait aztán túl érzelmesnek találta, így végül nem küldte el. A Magyar Filmhét megnyitóján viszont felolvasta színészének, aki most négy társával együtt életműdíjat vehetett át. A Corvin mozi rendezvénye volt hivatott megnyitni a fesztivált, Bodrogié mellett köszöntve Venczel Vera, Bánsági Ildikó, Koncz Gábor és Andorai Péter pályáját. Utóbbi végül az utolsó pillanatban kénytelen volt lemondani a megjelenését, betegsége közbeszólt, így helyette a fia vette át az elismerést.
A megnyitó a kötelező beszédekkel indult, elsőként Karas Monikát, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnökét hallhattuk, aki felidézte, hogy a Magyar Média Mecenatúra Program keretében tavaly 1,5 milliárd forintnyi támogatást ítéltek oda. Váratlanabb volt, amikor a szállóigévé lett filmes idézetekre kitérve A Tanúból vette példáját: „az a gyanús, ami nem gyanús.” Igaz, aztán egy fürge rókalábakkal tompította a gyanús idézet élét.
Karas után a Magyar Filmakadémia Egyesület vezetője, Novák Emil következett, aki felidézte: öt éve jött létre a szervezet harminc filmes szakemberrel, mostanra viszont már 385-en vannak. Ez az ötödik Filmhét egyben, ezúttal olyan filmes csemegékkel, mint a Rossz versek, a Ruben Brandt, a gyűjtő, az X – A rendszerből törölve vagy a Napszállta, illetve az életműdíjasok munkáival: a Szerencsés Dániellel, a Bizalommal vagy épp a Magyarokkal.
A legszebb hétfői laudációt kétségkívül Sándor Pál mondta, aki felolvasta a Szerencsés Dániel forgatása alatt született, Bodrogi Gyulának címzett levelét. Aznap írta, amikor felvették a film emlékezetes jelenetét: Gyuri és apja sok éve nem látták egymást, a fiú pedig egyre csak kérdezte, miért történtek úgy a dolgok, ahogy és miért van, hogy a kommunista falt kommunistát. Sándor Pál akkor mindenképp meg akarta írni, mennyire emlékezetesnek találta Bodrogit a jelenetben: „kívánom, hogy ne veszítsd el a megtalált emberfigurát.” A rendező még egy közös titkukat is megosztotta a közönséggel: a harmincas évek közepén két férfi, „Jóska és Karcsi” versengett egy nő kegyeiért, míg végül utóbbi győzött. „Ő a Gyuszi papája, aki ha nem győz, most egyikünk sem lehetne itt” – mondta Sándor Pál. Bodrogi válasza sem volt kevésbé szép: „Palikám, most már vállald. Én vagyok ő, ő én, nálam pillanatnyilag boldogabb ember pedig csak ő lehet.”
De az is különleges volt, ahogy Venczel Verát egykori filmes partnere, Kovács István köszöntötte. Együtt szerepeltek a Kárpáthy Zoltánban és az Egri csillagokban, Kovács szerint pedig sokan hitték, hogy az életben is partnerek. Egy erdélyi stoppos egyszer egyenesen számon kérte őt, miért nincs vele a felesége, ő pedig hiába mondta, hogy csak a vásznon voltak együtt, az asszonyt ez nem nyugtatta meg. „Emlékszem, ahogy még a húgom egyik legjobb barátnőjeként láttam őt a házunk udvarán. Én tényleg láttam őt úgy, mint Vicuskát” – hallhattuk a 74 éves színészlegendát.
Bánsági Ildikót, illetve Andorai Pétert is Szabó István méltatta. Felidézte, ahogy egy forgatás előtt elhívta Bánságit mozizni, és a Jelenetek egy házasságból-t nézték közösen. Máig nem felejti, ahogy a színésznő nézte Liv Ullmann-t, majd ránézett, és megkérdezte: „honnan tud ez a nő ennyi mindent rólam?” A rendező szerint egy film energiáit a főhősök arca hordozza, számos alkotást pedig Bánsági játékáról jegyezhettünk meg. A Bizalom és a Mephisto színésznője egyébként a fiatalkori önmagára megszólalásig hasonlító lányával, Gáspár Katával érkezett, akivel korábban interjúztunk is.
Az ötödik életműdíjast, Koncz Gábort az Újszínház igazgatója, Dörner György laudálta, kifejtve, hogy elsőként az ereje jut eszébe a színészről. „Ha Koncz az életében csak a Magyarokban, illetve Fábián Bálint találkozása Istennel című folytatásában szerepelt volna, akkor is teljes lenne az életműve” – jelentette ki Dörner. A legszebb köszönőbeszédet Koncz mondta: „az a tinédzser köszöni meg ezt a díjat, aki Mezőkeresztesen megálmodta, hogy ha elmegy ebből az életből, hagyni akar maga után valami nyomot.” Koncz Gábor szerint ha ez sikerült, azt köszönheti Fábri Zoltánnak, Várkonyi Zoltánnak, de Jancsó Miklósnak is. „Csak annyit akartam, hogy gondjaim ne legyenek, és az őrültségeim, mint a vízisí, a vadászat vagy a lovaim megmaradhassanak. Sokan az aranyért ölni tudnának, de számomra a zab volt az arany, amit a lovaim kaptak. Örülök, hogy itt lehetek, bár az én koromban az ember örül, ha bárhol lehet” – tette hozzá a 80 éves filmsztár.
Andorai kapcsán Szabó azt idézte fel, ahogy egy forgatáson félre húzódott, és azt dúdolta magában: „Humphrey Bogart volt az apám…” Aztán elindult a felvétel, Andorai pedig szakasztott olyan volt szerinte, mint Bogart. olyan közös filmjeik voltak, mint a Bizalom vagy a Mephisto, de emlékezetesek Andoraitól az Enyedi rendezésében készült filmek, a Simon mágus és Az én XX. századom is.
Az átadó előtt volt alkalmunk röviden interjúzni Venczel Verával, ezt alább olvashatják.
– A vörös oroszlán című egyszemélyes monodráma kapcsán beszélt arról, hogy a darab hozzásegítette, amiről mostanában sok szó esik: jelen lenni a saját életünkben, ahol épp tartunk.
– Igen, Szepes Mária regényének adaptációja valóban hozzásegített ehhez. De hát nemcsak a színpadon, a szerepbe helyezkedve jöhet ez össze, hanem a hétköznapokban is. Az a lényeg, hogy az ember a jelenben legyen. Ez nem mindig sikerül, de próbálom!
– Valóban szeretnénk ezt? Eközben a színművészetis osztályfőnökétől, Pártos Gézától azt szokta idézni, hogy a színész szerencsés, mert esténként két órára nem a saját életét kell élnie.
– Egészen pontosan nem ezt mondta, hanem hogy a színész megoldhatja az életét. Két órára, igen. Abban a pillanatban olyan szinten belehelyezkedik abba a másik sorsba, hogy a sajátja teljesen háttérbe szorul. Aztán leveszi a ruhát, és a sajátját folytatja, de időről időre megmártózhat másokéban is.
– Jellemző ma még, vagy szokta zavarni, ha leginkább a fiatalkori szerepeiről kérdezik? A díjátadón is elhangzott, hogy mindannyian az Egri csillagok Vicuskájaként, vagy a Kárpáthy Zoltán című Jókai Mór-adaptáció Katinkájaként ismerik.
– Nagyon szerettem ezeket a filmeket, a mai napig jó szívvel emlékezem rájuk. Zavarni nem szokott, sokkal inkább örülök neki, ha a mai ember is megkapja azt az élményt, amit szeretettek volna az alkotók elérni annak idején.
– Furcsa érzés volt már akkor is, hogy annyi színészlegendával szerepelt együtt? Az Isten hozta, őrnagy úrban például Latinovits Zoltánnal, Sinkovits Imrével, Fónay Mártával, Páger Antallal, Dégi Istvánnal.
– Furcsa volt, tényleg. De csodálatos is, azt tudom mondani. Rengeteget kaptam és rengeteget tanultam tőlük. Az a nagyon szomorú, hogy ma már egyikük sincs köztünk. De nemcsak ők, a stáblistáról nagyon sokan hiányoznak még. De hát ilyen az elmúlás.
