„Az elmúlt időszakban többször nyilatkoztál rólam meglehetősen rosszindulatúan (és tényszerűen, tendenciózusan hamisan)” – állítja a NER egyik legfontosabb színházi embere, Vidnyánszky Attila a Cserhalmi Györgyhöz írt nyílt levelében, amit az Origo tett közzé. Ebben a Nemzeti Színház igazgatója és az SZFE kuratóriumi elnöke azon érzéseinek ad hangot, amelyeket az Index beszámolója keltett benne – e beszámolóban a portál Cserhalmi György frissen megjelent, Csáki Judittal közös beszélgetős könyvét ismertette. „Most viszont úgy döntöttem, hogy nyilvánosan reagálok az új könyvedről készült Index-beszámolóra, mert az itt kiragadott szemelvények mind hamisak, vagy csak részben igazak” – teszi hozzá.
Majd azt írja: „Az egyik évadzáróról azt írod, hogy Vidnyánszky ’Ordítva bizonygatta, hogy márpedig akármit mondanak, ez a színház a legjobb Magyarországon, sőt a nemzetközi élvonalban van. És azok, akik elhagytak minket, azok árulók, és azoknak a szekértolói, akik már a régi Nemzetit is felrobbantották.’ Valóban expresszív (színházi?) ember vagyok, és a társulati üléseken nyíltan szoktam fogalmazni, de arra, hogy ordítok vagy árulózók, nemcsak én nem emlékszem, hanem a kollégáim sem…” – írja a Nemzeti igazgatója. Továbbá: „Rólam írod-mondod (?): ’Az utolsó tíz-tizenöt év, az nagyon betett neki. Pár évvel ezelőtt azt mondta, amikor én még ott tanítgattam a gyerekeket, hogy az a legszarabb az igazgatásban, hogy meg kell tanulni hazudni. Hát sikerült.’ Ha megengedő vagyok, akkor rosszul emlékszel. Sosem mondtam ilyet. De az való igaz, hogy intézményvezetőként az embernek diplomatikusnak kell lenni, meg tanulnia úgy kommunikálni, hogy a vezetői nyilatkozat – egy-egy előadás vagy kolléga teljesítménye kapcsán – ne rombolja az alkotói közösséget. Ezt szerintem a mindig szabályosan és helyesen, rendkívül etikusan eljáró Mácsai Pál is meg tudja erősíteni. Szórakoztató őt látni melletted ebben az erkölcsi pozícióban azután, hogy – kivételes demokratikus hajlamának köszönhetően – két évvel az igazgatói mandátuma lejárta előtt kinevezte a saját utódját.”
Végül Vidnyánszky Attila ezt írja: „Ahogyan már SMS-ekben is kifejtettem neked korábban, őszintén sajnállak, borzasztó lehet ilyen léleknyomorító igazodási kényszerek mentén leélni egy egész életet. Hol van már a szakmát évtizedekig uraló elitről, az írástudók árulásáról, a magyar kritikusokról, a Nemzeti meghurcolásáról, a rendszerváltásról, a régi SZFE gerincet meghajlító szellemiségéről szenvedélyesen beszélő Cserhalmi Gyuri? Ezt sajnálom a legjobban”.
