Szoboszlay György főhadnagy Gyorsan haza! címmel megjelent hadifogolynaplója kivételes hagyaték.
Kultúra
Mezei Márk első regényében új nézőpontból vizsgálja a vészkorszak eseményeit, egy áruló rabbi és egy hitehagyott, zsidó nő szemszögéből.
Székely Krisztina rendezése égető társadalmi problémára próbál rávilágítani Odüsszeusz bolyongásai kapcsán.
Tíz év elteltével újra Magyarországon zúzott Lenny Kravitz. Amit hozott, azt úgy nevezik, hogy világszínvonal.
Az erős kézzel vezetett rendszerek nem a polgárság virágzásában, hanem az engedelmes alattvalók létében érdekeltek – mondja Vass András karmester. Interjú.
A nyolcvanöt éves korában elhunyt Philip Rothra emlékezünk.
Másfél órás csendet ígér az év egyik legrémisztőbb filmje, a Hang nélkül.
Július 30-től újra megtelnek élettel a Pécs-környéki falvak. Bemutatkozik az ifj. Vidnyánszky Attila fémjelezte Sztalker Csoport is,
Budapest párját ritkító ókori római emlékei méltatlanul alulreprezentáltak a város arculatának turisztikai promóciójában.
A Hír TV-től távozó műsorvezetőt megkereste a szlovák közmédia – derül ki a Magyar Hang első számának adott interjújából.
2016-ben forintosították, mekkora jutalomra számíthatnak a régészeti leletek, nagy értékkel bíró műkincsek megtalálói. De mi történt azóta?
Nyolcvankilenc éves az erdélyi magyar sors krónikása, aki a népitől a modernig jutott.
Jól látszódik, a képzőművészek sokféleképp kiszolgáltatottak a politika jóindulatának.
Milyenné formál minket a szűkebb és tágabb értelemben vett környezetünk? Erre a kérdésre keresi a választ ifj. Vidnyánszky Attila rendezése.