
Sokáig kínosan ügyeltek rá, hogy a gazdasági ügyeket leválasszák az Orbán családról, és különösen Orbán Viktorról, mert azok veszélyesek lehetnek rá nézve, de aztán 2015 táján ez az óvatosság lazulni kezdett, elkezdett növekedni Tiborcz István és az Orbán-papa bányája is egyre jobban teljesített – mondta a Kultúrtájban Pethő András, a Direkt36 társalapítója, szerkesztője, akivel az Orbán család vagyonosodását bemutató A dinasztia című film kapcsán beszélgettünk. – Hogy mi az oka a megszűnő óvatosságnak? Lehet az is, hogy megmérték a társadalmi reakciót – mert állítólag mindent megmérnek –, és az jött ki, hogy az emberek már legyintenek a korrupcióra. De az is segíthetett, hogy felépítettek egy robusztus kormányközeli médiabirodalmat, amely a visszaélésekről, a közpénz eltűnéséről természetesen egy szót sem ejt. Úgy érezték, hogy védve vannak – fogalmazott Pethő András, aki elárulta, a kormány „megelőző csapása”, hogy ukrán titkosszolgálati akcióként megbélyegezzék a filmet, fordítva sült el, a Magyar Nemzet, Kocsis Máté és Menczer Tamás nélkül aligha lett volna ennyire sikeres A dinasztia.
• Hogyan értesültek róla a Direkt36-nál, hogy „ukrán ügynökök” lettek?
• Milyen kormányzati lépésre számítanak A dinasztia sikere után?
• Mi a különbség a 2010 előtti és a 2010 utáni korrupció között?
• Le lehet bontani az Orbán család „birodalmát”?
• Mi történik az oligarchákkal, ha az állam elzárja a pénzcsapot?
• Mi lesz a tényekkel a Donald Trump és Elon Musk uralta világban?
• Hogyan került a filmbe a Széchényi-leszármazott, Széchenyi Bence?
• Mi maradt ki a filmből a Tiborcz István svábhegyi klubjában készült rejtett kamerás felvételekből?
• Készül-e a már A dinasztia 2?
A műsorvezető Ficsor Benedek.