Feldmár András: A hatalmon lévő gazemberek azt hiszik, senki sem vonja őket felelősségre – Kultúrtáj

A hatalom csúcspontja, amikor valaki azt tesz, amit akar. Ha megnézzük azokat a gazembereket, akik most hatalomban vannak, ők éppen ezt csinálják, azt hiszik, hogy nekik mindent lehet, és senki nem fogja őket felelősségre vonni. Aki igazán élvezi az életét, az nem akar hatalmat, akinek meg hatalom kell, az az emberiség legalja – mondta a Kultúrtájban Feldmár András. A magyar származású, Kanadában élő pszichoterapeuta tovább is vitte a fenti gondolatmenetet. – Az okosnak nem kell a hatalom, aki buta, annak kell, és amint hatalomra kerül, megöli az okosakat. Lehet, hogy így lesz vége az emberiségnek. Az öreg zsarnokok nem akarják, hogy a világ folytatódjon, amikor ők meghalnak. Már régóta így működik: az uralkodó elküldi a fiatalokat a háborúba, hogy ott meghaljanak, és így az öreg zsarnoké lehet minden nő – vázolta fel elméletét Feldmár András, akit a magyar kormány drogpolitikája kapcsán a különféle szerek terápiás alkalmazásáról és dekriminalizásának veszélyeiről is kérdeztünk. – Félnek az igazságtól, ezért tiltották be a tudattágító szereket. Az LSD és más anyagok nem kábító-, hanem felébresztő szerek. Ahogy a felnőttek is mindig arra vágynak, hogy a gyerekek aludjanak már el, a hatalom sem akarja, hogy felébredjünk – fogalmazott a pszichoterapeuta.

A műsorban szóba kerül az is, hogy:
• Miért választunk elnyomó apafigurákat vezetőnek?
• Lehet-e a szabad az ember egy háborúban?
• Miért nem betegség az alkoholizmus?
• Miért követnek el abúzust a társadalom ellen a politikusok?
• Hogyan torzítja a hatalom a szeretet elnyomássá?
• Miért nem kellene foglalkoznunk a múlttal?
• Hogyan lehetünk szabadok úgy, hogy ne sértsük a másik szabadságát?