
Én is a kormányváltásnak szurkolok, mert a jelenlegi rendszer működésképtelen – mondta a Kultúrtájban Kepes András, aki hangsúlyozta ugyanakkor, hogy nem elegendő a választáson legyőzni a Fideszt, az a lényeg, ami utána jön. Az egykori televíziós műsorkészítővel, íróval, egyetemi tanárral legújabb könyve, az Igazad van apropóján beszélgettünk: a kötet arra keresi a választ, hogy miként érthetjük meg egymást egy önmagával meghasonlott világban. A beszélgetés során a téma aktualitását teszteltük az október 23-i menetek számháborújától Nagy Feró kijelentésein át a liberális Orbán Viktor igazságáig. – Sok évvel ezelőtt a Desszert című műsoromban vendégül láttam Orbán Viktort, és feltettem neki a kérdést, hogy vajon a hatalom nem rombolja-e a személyiséget, mire ő azt felelte, hogy a liberális politikusok esetében nem – idézte fel Kepes András, aki szerint hiába vált működésképtelenné az Orbán-rendszer, a Fidesz egy olyan „mélyállamot” épített ki, amely megakadályozhatja a valódi rendszerváltást. – Ha nem sikerül megváltoztatni azokat a hatalmi struktúrákat, amelyek az elmúlt tizenöt év alatt kiépültek, akkor állandó válsághelyzetbe kerül az ország.
A műsorban szóba kerül az is, hogy:
• Meddig tarthat ki az Orbán-rendszer?
• Miért nem elég a kormányváltás, miért van szükség rendszerváltásra?
• Hogyan lehet lebontani a Fidesz „mélyállamát”?
• Vajon megérthetjük-e a másik politikai oldalon állók gondolkodását?
• Miért hiszünk jobban a politikusoknak, mint a tényeknek?
• Miért rajong Donald Trump Orbán Viktorért?
• Hogyan kényszeríthetik térdre Oroszországot, és miért segíti Putyint Orbán Viktor?
• Hogyan kellett volna Európának kezelnie a menekültválságot?
• Miért nem értik sokan, hogy mit jelent a liberalizmus és a konzervativizmus?
• Miként lehetne békét teremteni a Közel-Keleten?
• Hogyan értsük meg a világot, és mi köze ehhez a kvantummechanikának?
A műsorvezető Ficsor Benedek.








