Disztópikus Mad Max-világon hajthatott keresztül, aki a koronavírus-járvány tavaszi első hulláma alkalmával autózott át bármely magyarországi városon. A főváros, Budapest is olyan volt, mintha elhagyták volna lakói. Soha nem látott felvételek, sőt könnyűzenei videóklipek is készültek ebben az időszakban a kiürült Budapestről, ahol a képek főszereplői egyedül rohangálnak. Mindenki betartotta a #maradjotthont, az iskolák bezártak, és igen: a gazdaság leállt. Ekkor, tavasszal négy olyan nap volt, amikor száz fölé kúszott a napi új megbetegedések száma, és egy kiugró nap, április 9-e volt, amikor 210 új megbetegedést regisztráltunk. Majd jött a nyár, a szerelem és a szabadság édes íze. Még olyan hangok is voltak, hogy ennyi volt, viszlát, sikeresen védekeztünk, második hullám sem lesz, vagy ha mégis, az az elsőnél lényegesebb enyhébb lefolyású.
A nyár alatt pártunk és kormányunk sem tett az égegyadta világon semmit. Pedig lett volna három hónap arra, hogy kormányzati hangyaként felkészüljenek a második hullámra, és például elkezdjék az egészségügyi dolgozók átképzését intenzív terápiás ápolásra, hogy legalább legyen valaki, aki üzemeltetni tudja azt a tizenhatezer lélegeztetőgépet és egyéb kütyüt, amelyet felülárazva összevásároltak innen-onnan. Vagy hogy felkészítsék az iskolákat a járvány alatti működésre. Három hónap (és az azt megelőző időszak, amikor zárva tartottak az iskolák) éppen elég lett volna arra, hogy kidolgozzák a valódi digitális oktatás (az, hogy reggel megküldi a tanító néni, hogy aznap milyen anyagot kell leadni a gyereknek, nem az) egységes szabályrendszerét, és megteremtsék annak feltételeit. Annyit tettek, hogy bevezették az iskolakapukban a hőmérőzést – október elsejétől, mintha szeptemberben nem fertőzne iskolában az a fránya vírus. Ehelyett pártunk és kormányunk nem hangyaként, az ország jó gazdájaként viselkedett, hanem tücsökként különféle jachtokon süttette a hasát a nyáron.
Két dolgot azonban mégiscsak tettek, mert amikor saját hatalmuk megtartása a cél, akkor nagyon is tudnak hangyaként viselkedni. A karmelita kolostorban ugyanis rettegnek a gazdasági következményekből őrájuk vonatkozó következményektől. Hogy még pontosabbak legyünk: nem szeretnék elvinni a balhét azért, amiért a felelősség nagyon is a kormányé a világ bármely országában.
Ezért egyrészt ismét manipulatív kérdésekkel operáló nemzeti konzultációba kezdtek, hogy kiderüljön a nagy titok: a magyarok nem akarnak szegényebbek lenni. Ki gondolta volna például, hogy a válaszadók többsége egyet fog érteni azzal, hogy „a járványügyi készültséget mindaddig fenn kell tartani az egészségügyben, amíg fennáll a járvány visszatérésének kockázata”. (Apropó: önöknél is ingyenes az internet, ugye? Ugyanis azt is „megszavazták” a konzultációs ívet kitöltők, hogy „a járvány idején az iskolás gyermeket nevelő családok és a tanárok számára legyen ingyenes az internet”. Valahogy nem hallottam róla, hogy ez megvalósult volna, holott járvány van, és „iskolás gyermeket nevelő családban” élek.)
Még ebben az irányított konzultációban a legkevésbé támogatott járványügyi intézkedést, a kijárási korlátozást is 59 százalék helyeselte. Arról nem is beszélve, hogy egy olyan komplex helyzetben mint egy világjárvány, macsó kormányunk nem járványügyi szakemberek véleményét kéri ki, hanem úgynevezett „konzultációt” szervez, amellyel egy célja van: a felelősség áthárítása, hogy később, a pandémia rosszabbra fordulásával azt lehessen mondani: „mi szigorúak lettünk volna, de hát a nemzeti konzultációban mindenki azt mondta, hogy »az országnak működnie kell«, mi nem tehettünk mást”.
Ebből azt szűrte le pártunk és kormányunk, hogy megvalósíthatja a tavaszi szigorúság után a magyar svéd modellt, amely abban áll, hogy nemcsak a járvány alakul rosszul, de a gazdaság is rettentő súlyos visszaesést szenved el. Miközben az olaszoknál és a szlovákoknál már az utcán is kötelező a maszkviselés, és miközben idehaza a tavaszi megbetegedési és halálozási adatok sokszorosát tapasztaljuk, valahogy sehol sincs a tavaszi Mad Max-világ. A vendéglátóhelyek dugig, és arra néznek hülyén, aki igyekszik betartani a járványügyi intézkedéseket. Sőt, hogy az abszurditás oltárán is áldozzunk, 300 ezer forint ellenében bármely önkormányzat kibérelheti Szlávik János operatívtörzs-tagot vagy Győrfi Pált, hogy R. Kárpáti Péterrel vezényletével vírustalkshow-t tartson a helyi művházban – zárt térben – a járvány elleni védekezés fontosságáról.
A második „járványügyi intézkedés”, hogy pártunk és kormányunk bekészítette az orvosokat mint bűnbakokat. Mindezt az orvosi béremelés örve alatt. A terv mesteri: magyar mércével mérve csillagászatinak tetsző fizetések, látszólag a kormány mindent elfogad, amit az orvosok szakszervezete kér, ám utólag beterjesztett, senkivel nem egyeztetett, vállalhatatlanban, de a nem bennfenteseknek nehezen érthető feltételekkel. Így készül a bűnbak, már csak le kell vágni: jön a bérfeszültség az egészségügy többi dolgozójával, és a társadalom megvetése: „hát ezek az orvosok mindent megkaptak tőlünk, kétmilliót keresnek, és mégsem tudták megállítani a vírust”. Máris nem a kormány és annak fője a hibás.
A 2020-as év Magyarországán persze a legszomorúbb és nem helyrehozható tény immár több mint 1200 fölötti számú magyar honfitársunknak a halála. Amikor kényelmetlen a maszk az üzletben, amikor jó volna étterembe menni, amikor hiányzik egy koncert, vagy amikor járványügyi szakértők érkeznek kisvárosomba, hogy zárt térben tartsanak előadást, mindig erre gondolok.
Olvasna még Gulyás Balázstól? Kattintson!
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/43. számában jelent meg október 22-én.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában! És hogy mit talál még a 2020/43. számban? Itt megnézheti!
