A konzervatív értelmiség kifarolása a kötcsei sátorból 2.

Figyelmeztetés az olvasónak. Jelen publicisztika nem olyan, mint egy jól megírt hollywoodi folytatás. Nagyon is javallott az előzmény ismerete a befogadáshoz.

Magam sem számítottam olyan kiterjedt visszhangra a július 19-én a Magyar Hangban megjelent írásomra („Szabad levegőn – A konzervatív értelmiség kifarolása a kötcsei sátorból”), mint amekkorát megéltem. Tévéstúdiókban vitatkozhattam a témáról, Szávay László művelődéstörténész tollából egy, az enyémnél még terjedelmesebb írás született a kérdéskörben („Ki szabadítja ki a magyar jobboldalt?” – Magyar Hang 2019/29. lapszám, 2019. július 19.), levelek, internetes üzenetek tucatjait, kommentek százait kaptam a tárgyban, és szerveződik egy vitafórum is, amely tovább kívánja gondolni az általam kifejtetteket.

Érdekes, hogy alapállításomat – tudniillik, hogy a konzervatív, polgári, nyugatos, jobboldali világlátású értelmiségi holdudvara otthagyta a Fideszt – lényegében senki nem vitatta. Érkezett azonban megannyi olyan értékelés, amely az én álláspontomat is letisztultabbá tette, másrészt pedig a kritikákra is érdemesnek tartottam válaszolni, így született meg ez a mostani, újabb írás.

Első lépésben szeretném az alapvéleményemet is árnyalni. Frissített tételem magja továbbra is az, hogy a Fidesz mellett – kevés kivételtől eltekintve – a silány teljesítménnyel bírók maradtak, akik vagy szerény képességeik okán nem látják át, hová vezet az orbáni ámokfutás, vagy nem bíznak magukban annyira, hogy intellektuális teljesítményük elegendő volna a Fideszen túli világban történő érvényesülésben. Ahogy a cikk első felvonásában írtam, Orbán mellett maradtak a „Mága Zoltán és Leslie Mandoki színvonalú muzsikusok, Schmidt Mária színvonalú történészek meg a Bayer Zsolt-féle káromkodásból katedrálist állítók”.

Ezt azzal egészíteném ki, hogy a Fidesz megmaradt hátországában megdöbbentően felülprezentáltak az állampárti múlttal rendelkezők. Mielőtt belevágtam volna megírni ezt a cikket, a Hír Tv Sajtóklub című hétfői műsorát néztem meg, és hát a négy Orbánt népszerűsítő résztvevőből három így vagy úgy kötődik az egykori elnyomó kommunista rendszerhez. Egészen abszurd, hogy egyikük a Népszabadság Pártélet rovatában volt szerző a rendszerváltás előtt, most pedig az „antikommunista” Fidesz, de különösen Orbán Viktor egyik legnagyobb szurkolója. A harmadik, talán legkiterjedtebb csoport a Fideszből élők csordája. A számlatömbbel stúdióról stúdióra rohangálók, a különféle felügyelőbizottságokban, igazgatótanácsokban, kuratóriumokban pókhálósodók és a piac által soha nem zargatott, állami megrendelésekből élők.

Ezzel szemben a nem fideszes jobboldalon csakúgy nyüzsögnek a kiváló, politikafüggetlen eredmény felmutatására képes koponyák. Múltkor megemlítettem Bod Péter Ákost, Pálinkás Józsefet vagy éppen Chikán Attilát. Most hadd bővítsem a kört, tényleg csak a felsorolás szintjén, és annak ódiumát magamra vállalva, hogy sokakat kihagyok. Elsősorban azért nevezek meg személyeket is, és nem csak körülírással definiálom ezt a közeget, hogy olvasóimmal még plasztikusabban éreztethessem, mely közösségre is gondolok. Akiket ehhez a nem fideszes, konzervatív és/vagy a régi baloldalhoz sem kötődő értelmiségi körhöz sorolok, és igen nagyra tartok, többek között: Jeszenszky Géza, Sólyom László, Csaba László, Király Miklós, Botos Máté, Márki-Zay Péter, Hadházy Ákos, Brenner Koloman, Steinmetz Ádám, Ungváry Krisztián, Szalma Botond, Stumpf András. Elnézést még egyszer attól a több tucatnyi személytől, akiket kihagytam.

Írásom baloldali kritikusainak egy része ahelyett, hogy örülne, velünk is bővül az ellenzéki tábor, szememre, illetve inkább ennek a körnek a szemére hányja, hogy miért nem ébredtünk előbb. Azonban csak részben van ebben igazuk. Egyrészt csalódni valakiben nem csettintésnyi idő alatt lezajló folyamat, hosszú idő alatt gyűlnek az érvek, míg aztán átszakad a gát, betelik a pohár. Másrészt a Fidesz és Orbán nem volt mindig ilyen, mint amilyennek ma látjuk. Ma is vallom, hogy a 1998–2002 közötti koalíciós kormány nyújtotta a legjobb teljesítményt a rendszerváltás utáni kabinetek közül. Orbán részben a 2002-es vereség után vált fausti figurává, és választotta a polgári Magyarország helyett a kádári Magyarországot. Azonban, hogy ez így történt, csak sokkal később vált egyáltalán rekonstruálhatóvá. A miniszterelnök vulgárnacionalista fordulata és a korrupció feljebb csavarása pedig 2014 környékére eredeztethető. A demokráciát 2013-ban kezdték meg leépíteni, a negyedik alkotmánymódosítással.

Még egy mozzanatról szót kell ejtenünk. Balliberális véleményvezérek – köztük például Pulai András, a Publicus Intézet stratégiai igazgatója azt fejtegette cikkem kapcsán, hogy a konzervatív értelmiségnek nem szabad finnyásnak lennie, fogadja el, hogy amennyiben Orbán Viktor ellen akar fellépni, véleményt nyilvánítani, szavazni, akkor a baloldallal szükséges egy követ fújnia, baloldali politikusokra kell a voksát adnia, és egyáltalán, el kell fogadnunk, hogy az ellenzéki oldalon a balosok fújják a passzátszelet. Ez sem a méltányosság okán, sem stratégiailag nem állja meg a helyét.

Nagyon is helyet követelünk gondolatainknak, világlátásunknak az ellenzéki térfélen, nem fogunk feloldódni abban. Nem vagyunk ellenségesek a baloldallal, de tudniuk kell, hogy ők ugyan a barátaink és társaink lehetnek a NER lebontásában, de ettől még nem értünk mindenben egyet ideológiailag. És a részleges koordináció is csak addig terjedhet, amíg eltakarítjuk Orbán rendszerének romjait. Azt követően ugyanúgy, mint minden normális országban egymás politikai riválisai leszünk. (Nekem például Vágó István kedves barátom, és egyetértünk abban, hogy a Fideszt el kell söpörni, ám emiatt soha nem segíteném a DK-t, soha nem szavaznék a DK-ra.) Ahogy ezt korábbi írásomban már kifejtettem, intézményeink csírái, fórumaink, médiánk már megvan.

Súlyunknak, befolyásunknak megfelelő részt fogunk vállalni a rendszer lebontásában és az ellenzéki közéletben.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/31. számában jelent meg, 2019. augusztus 2-án.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/22. számban? Itt megnézheti!