
Augusztus 14-től, péntektől kapható lapunk idei 33. száma! Keresse független közéleti hetilapunkat az üzletekben, vagy még jobb, ha előfizet! Választhatja a digitális példányt is, akkor még a postaládáig sem kell kimennie. Magyar Hang – Élet van benne!
A TARTALOMBÓL:
– Herczeg Zoltán: Gyurcsányra ugyanolyan magasról teszek, mint Orbánra – A nagyobb befolyással és közönséggel rendelkező zenészek száját betömték, de a polgári, önmagunkért kiállni képes hozzáállás nem csak a muzsikustársadalomból hiányzik, mondta lapunknak a divattervező. Interjú
– „Semmi nem változik, legfeljebb a tulajdonos” – Ebesen és Hajdúszoboszlón a helyi milliárdos, K. Ferenc őrizetbe vétele mögött sokan M. Lőrincet sejtik. Riport
– Agyoncsapta az időjárás az idei méztermést – Katasztrofális a helyzet: az átlagos mennyiség harmadára lehet számítani akácmézből, és kevesebb mint felére virágmézből
– Vagyonnyilatkozattal érhet fel lakcímünk – Minden eddiginél nagyobb, több mint 140 ezer forint a különbség a fővárosban és a legszegényebb megyében élők nettó átlagkeresete között – derül ki a lapunk által elemzett friss adatokból
– Igénybe vette a moratóriumot, nem kapott babaváró hitelt – Több olvasónk is jelezte, hogy bár a kormány azt ígérte, semmiféle hátrányos megkülönböztetés nem éri azokat, akik igénybe veszik a koronavírus miatt lehetőségként felajánlott törlesztési moratóriumot, most mégis megbízhatatlan adósnak bélyegzik őket
– Elég a sóderből – Bányaügy: hatalmas területet túrnának fel Pilismaróton. Tüntettek a településért aggódók, népszavazás egyelőre nem lehet
– Amikor mi elgyengülünk, belőle tudunk erőt meríteni – A kamasz fiún csak egy kölni kezelés segíthet, de az ehhez szükséges 30 milliót még nem sikerült összegyűjteni
– Zaklatott lelkiállapotban Amerika – A republikánus képviselők akár szembe is mehetnek elnökükkel
– Túl korán nyit a turistaparadicsom? – Miközben Indonéziában nem enyhül a járvány, Balin már számolják a napokat a nemzetközi turistaforgalom újraindításáig
– Idegháború az orosz Távol-Keleten – Habarovszkban a kormányzó elmozdítása szabadította ki a palackból a Moszkvával szembeni indulatokat
– Oroszország lehet Lukasenka meggyengülésének nyertese – Ha a belarusz elnök le is töri az ellenzék tiltakozását, legitimációja csökken, külpolitikai mozgástere pedig szűkül
– Szárnyaszegetten – Pilóták ezrei veszítették el állásukat. Évekig elhúzódó válságra készülnek az ágazatban
– Rekviem a moziért – Könnyen lehet, hogy a mozizás marginalizálódik vagy teljesen eltűnik kultúrafogyasztásunk palettájáról
– Eltakarta a pajzsával az arcát, hogy ne is lássa Jeruzsálemet – Figyelemre méltó felfedezés: egy izraeli régész a korabeli források, térképek és a helyi éghajlati viszonyok segítségével meghatározta Oroszlánszívű Richárd és Szaladin 1191-es arszúfi csatájának pontos helyszínét
– Elment az erdélyi Velociraptor felfedezője – Vremir Mátyást, világhírű kolozsvári paleontológust megdöbbentően fiatalon, 49 éves korában ragadta el a rák
– A császár beszéde – Miért tette le Japán a fegyvert?
– A kitartás, a mennybéli kérdések és a remény – Vajon végre megtudhatjuk, hogy van-e (volt-e) élet a Marson?
– Felégetett jövő – A világ trópusi területein, legfőképpen Brazíliában újra fellángoltak az esőerdőket felemésztő erdőtüzek. A világtól elzártan élő, így még az átlagosnál is gyengébb immunitású indiánokat pedig a kihalás fenyegeti
– „Az írás talán a nyavalygás egy formája” – Száz éve született Charles Bukowski, az író, aki sosem akart valaki lenni, csak arra vágyott, hogy békén hagyják, és a világ elől elrejtőzve álomba ihassa magát
– Szentivánéji álom meggyből, zabpehellyel – Az ország cukormentes tortáját idén Pilisszentivánon sütötték
– „Jelenem nincs, jövőm Isten és Aczél kezében” – Harminc éve halt meg Abody Béla, az önirónia mestere, akit már életében „örök feledésre” ítéltek
– Vészforgatókönyvvel készülnek a szezonra – Augusztus végén elindulnak a hazai kézilabda-bajnokságok, a topcsapatok arénáiban akár többezres tömegek is összegyűlhetnek egy-egy mérkőzésen
Publicisztika:
– Puzsér Róbert: Szabadságharcosok helyett: lakájok és pribékek
– Gulyás Balázs: Orbán pénteken nem hazudott – Maga itt a kultúrhörcsög
– Torkos Matild: Az ellenzéknek döntenie kell, mit akar valójában
– Szerető Szabolcs: Valóság közeli pillanat – Álláspont
– Reichert János: Hajrá, Apáti Bence!
– Pápay György: Optikai csalódások: Göd felülnézetben – Több a zászló
– Híd Jenő rajzol: Upsz!
– Pethő Tibor: Hexenschuss
– Gazda Albert: A tánc felboncoltatása
– Szerető Szabolcs: Vég és a kezdet – Szotyola
– Dévényi István: Amit mindig tudni akartál a Kötöttfogásról, de...
– Marabu: Zsebbebalaton
Tárca:
– Szathmáry István Pál: Showbiz
– Benedek Szabolcs: Kvasz és pemzli
Kritika:
– Aki alakította a közízlést – Kabai József: Egymillió fontos emlék – Módos Péter mesél
– Kérdések és válaszok és kérdések – Biró Eszter – Bérczes Tibor: A halál életkérdés
– „Nehogy anyám értesüljön, milyen illetlenségeket fordít a fia” – William S. Burroughs: Meztelen ebéd
– Akkor már inkább a Barátok közt – Patthelyzet, magyar film
Keresse a lapot augusztus 14-től az újságárusoknál, vagy digitálisan bármeddig!
Fizessen elő kedvezményesen a Magyar Hangra, hogy a következő számot már csak a postaládájából kelljen kivennie! Választhatja a digitális példányt is, akkor még a postaládáig sem kell kimennie!