Gyerekkoromban, a nyolcvanas években a karácsonyi asztalról nem hiányozhatott a tojáslikőr, szüleim mindig ezzel koccintottak szenteste. Most is élénken él az emlékezetemben egy sötétbarna címke, rajta az aranybetűs felirattal: Advocaat. Noha a tojáslikőr itthon sokat vesztett népszerűségéből, a világon több országában még ma is ez az ünnep itala. De honnan ered ez az italtípus, amely egykor meghódította majd’ az egész világot? Sokáig úgy tartották, a XIII. századi britektől ered ez a likőrtípus, amelyet akkortájt posset-nek hívtak. A meleg aludttejet tojással és alkohollal (sherry, rumból főzött grog, sör vagy netalántán bor) és fűszerekkel főzték fel, és ünnepekkor kínálták a vendégeknek. Egy másik feltételezés szerint azonban a tojáslikőr őshazája Brazília, ahol coquitóként ismerik, és rummal, nádcukorral, valamint avokádóval készítik. Ebből fakadhatott a félreértés is, amikor a holland telepeseket a brazil indiánok ilyen frissítővel kínálták: az abacate (avokádó) szót félrehallva advocaatnak nevezték el a likőrt, amit később Európába is magukkal vittek. Hollandiában egy antwerpeni pálinkafőző, Eugen Verpoorten tette igazán népszerűvé, aki avokádó hiányában tojássárgájából készítette el.
Amúgy ez a likőrtípus Latin-Amerika más vidékein is elterjedt: Mexikóban például rompopeként emlegetik, és úgy tartják, a pueblai klarisszai nővérek főzték valaha belőle a legfinomabbat (titka a vaníliában rejlik), sőt püspöki engedéllyel naponta még egy kis pohárkával is fogyasztottak belőle. Ez a fahéjjal és magokkal gazdagított ital Chilében is elterjedt, de ott rompónnak nevezik. Hozzánk inkább a britek, majd az amerikaiak által készített változat, az eggnogg ért el, amely tejből, tojásból és rumból főtt. Az 1900-as évektől kezdve nincs olyan szakácskönyv, amelyben ne szerepelne recept róla, de a korabeli lapokban is rengeteg háziasszony osztotta meg a maga változatát. Sárosi Bella 1906-ban megjelent Házi czukrászat és befőttek könyve című kiadványában például arról értekezik, hogy „e tojásitalt estélyeken adják a limonádé helyett, melyet az angolok nemigen kedvelnek”. ơ például rummal és konyakkal keveri ki tíz tojás sárgáját, amelyet citromhéjjal megdörzsölt cukorral ízesít.
A tojáslikőr iránti rajongás a háború után is tartotta magát, lett is belőle baj bőven. 1946 októberében a Népszava zsurnalisztája ugyanis arról elmélkedett, hogy miért is nem lehet Budapesten tojáshoz jutni. Bár a vidéki gazdák rendületlenül szállították termékeiket a fővárosba, „a Baronet likőrgyárban luxusüzemek, eszpresszók, bárok részére tojáslikőrt készítettek a fővárosi háziasszonyok elől elvont tojásból”. A gyár két vezetőjét eme tettük miatt le is tartóztatták. Mindezt a Ludas Matyiban egy hónapban később már így tálalták: „A likőrgyárosok részéről egyre több panasz hangzik el az ellen a felháborító jelenség ellen, hogy egyes magukról megfeledkezett háziasszonyok felvásárolják a piacokon a tojást háztartásuk számára, és ezáltal a likőrgyárak abba a helyzetbe kerülnek, hogy tojás hiányában nem tudják előállítani egyik legfontosabb közszükségleti cikkünket, a tojáslikőrt.”
Közel két évtized után, az óvatos reform időszakában is ugyanúgy kívánatos ital maradt az eggnogg magyar változata, erről tanúskodik az 1964-es népszabadságbeli Egy riport elmaradt című írás is, amelyben ez olvasható: „Ilka raplis. Éjfél után kizárólag tojáslikőrt fogyaszt. Már akkor, persze, ha kamel valakit.” Hogy kik szeretik a tojáslikőrt igazán, arról érdemes felidézni az 1983-as New York-i Magyar Élet egyik szösszenetét: „Mondják: a tojáslikőrivó többnyire kedves, derűs, divatosan karcsú, barátságos asszony: melegszívű, aki látványosan szereti önmagát. Vagy jóságos öregúr, aki hajdan édesszájú kamaszként kezdte élvezni az élet apró örömeit. Ha egy likőrélvező asszonyhoz megérkezik a barátnője, olyan büszke lendülettel veszi elő a tojáslikőrt, mint férje a whiskysüveget, amikor megérkezik vasárnap esti sakkpartnere. Így a likőr is beteljesítheti szociálpszichológiai feladatát: a vendéglátás eszközévé nemesül, emberi kapcsolatok szelíd hajtásait öntözgeti.”
Egy évvel később pedig már magyar gyártású tojáslikőr is piacra került a szocialista blokkban. Ez volt a fürjtojásból készült Casanova. A korabeli sajtó szenzációról cikkezett, mivel már a nyugati cégek is érdeklődtek az ital iránt, elterjedt ugyanis, hogy serkenti a nemi vágyat. A rendszerváltással a tojáslikőr sokat vesztett népszerűségéből, csak az utóbbi pár évben kezdi visszanyerni renoméját, de inkább konyhákban szokott készülni az ünnep környékén.
Mi most azt a receptet osztjuk meg önökkel, amit Magduska adott közre 1939-ben a Tolnai Világlapjában. Itala az ünnepekre még épp elkészülhet, de akár szilveszterkor is koccinthatunk ezzel.
Tojáslikőr
Egy liter 96 százalékos alkoholt teljesen tiszta üstbe kell önteni. Az üstöt forró vízzel telt fazékba állítjuk, hogy a szesz 60–65 fokra felmelegedjék. 8 darab friss tojássárgát jól elkeverünk a szesszel, azután 500 gramm sűrű tiszta cukorszörpöt és 20 csepp konyakesszenciát adunk hozzá. Nagyon jól és gyorsan kell keverni (legcélszerűbb habverővel), hogy az egész egyenletes, sűrű folyadékká álljon össze. Palackokba töltve hűvös helyen kell tartani. Konzerválás céljából a cukorszörp be 3–5 gramm benzolsavas nátront adhatunk. Ízlés szerint vaníliát, szegfűszeget, szegfűborsot vagy más fűszert is lehet beletenni.
