Barion Pixel
HIRDETÉS - AIP
HIRDETÉS - AIP

Kozmikus költészet: aki szélesre tárta a magyar szellem kapuit a Távol-Kelet előtt

Szerző: | 2020. december 25., 07:00 | Könyvesház, Magyar Hang Plusz

Weöres Sándor és felesége, Károlyi Amy 1965-ben (Fotó: Fortepan/Németh László Társaság)

1.

Amikor Weöres Sándor A teljesség felé című könyvét kezébe veszi az olvasó – lett légyen akár magyar, akár kínai, akár bármilyen más nemzetiségű, származzon a Föld bármely pontjáról is –, egyszerre érzi távolinak és ismerősnek azt a világot és szellemiséget, amely ezekből a rövid prózában írott költeményekből felé sugárzik. Távoli, mert Weöres Sándor egy kis közép-európai nép, a magyarság szülötte volt, amely népet, bár ezer esztendeje véglegesen Európában telepedett le, valójában a népvándorlások nagy vérkeringése lökte ki Ázsia szívéből, ahová örökké visszatekintett.

HIRDETÉS - AIP

A hátrafelé nyilazó magyar lovas igaz, hogy Európába tartott, de mindig Ázsiába nézett vissza. A magyar sosem lett teljesen európai, de ezer évvel érkezése után már nem is volt egészen ázsiai. Ez is volt, meg az is. Ez sem volt, meg az sem. Ezért is vagyunk mi, magyarok ilyen különösek. Ide is tartozunk, meg oda is, de teljesen nem tartozunk sehová sem. Így aztán – mire a XX. században Weöres Sándor megszületett – bár a magyarság mélyen beágyazódott Európa történelmébe és kultúrájába, nem felejthette, hogy eredete valahol Ázsia szövevényes múltjában keresendő. Európa és Ázsia között élt e nép szelleme, és örökös szembenállás, állandó konfliktus és őrlődés helyett csak a legnagyobb magyarok voltak képesek harmonikus hidakat teremteni e nagy kettősség, valójában sokaság és zűrzavar között. Akár szó szerint is, mint a XIX. században Széchenyi István a Lánchidat Budapesten, vagy átvitt értelemben, mint a XX. században – Weöres Sándor mestere – Hamvas Béla a Scientia Sacra és Az ősök nagy csarnoka című művével, amelyekben a nyugati és a keleti vallások közös nevezőit, közös eredetét, közös alapját: a Hagyományt mutatta fel.

HIRDETÉS - AIP

Különös, hogy miközben e kettősség (Kelet és Nyugat), sőt valóban sokaság tüzében égett és perzselődött a magyar szellem, egy kicsiny kapu mégis nyílt a teljesség felé a kozmikus költészet révén az egész megélésére, ahogyan azt először Weöres Sándor költészete kapcsán éppen jó barátja, Várkonyi Nándor vette észre.

Vajon mi Weöres Sándor költészetének titka? Mi lehet az a „kozmikus költészet”?

„De igen közel jár a maga költészetének titkához Weöres Sándor, amikor megvallja vonzódását a nagy ősirodalmak kozmikus beállítottságához és a Kelet szelleméhez, amely ezt a kozmikus életérzést hatékonyan fenntartja és átéli ma is. Igen, ez ő: kozmikus költő, annál inkább az, minél rendszertelenebbül, elmélet és program nélkül, csupán ösztönösen, a tárgyak és módszerek önként adódó sokaságán át keresi az együttélést a kozmikus renddel.”

Ezt írja Várkonyi Nándor A teremtés dicsérete című Weöres-kötet kapcsán 1939-ben, ami annyira beég Weöresnél, hogy rögtön ezután három levélben is reagál rá, vitatkozik, tiltakozik ellene: „Hanem hadd csimpaszkodjak bele még egy helyen a kritikádba. Azt írod: »kozmikus költő«-nek érzel engem. De talán szükségszerűen minden költő kozmikus költő, sőt minden ember kozmikus ember. Hiszen teljes egészünkben a kozmoszba tartozunk; és a kozmoszba tartozik minden, amit ismerünk. Vajon van-e jogcímünk arra, hogy a dolgok egyik csoportját kozmikusnak minősítsük, és a másikat nem? Mert ha nincs: akkor minden költő kozmikus költő és minden csizmadia kozmikus csizmadia; minden ember kozmikus ember. És akkor a »kozmikus költő« megjelölés nem bír több meghatározó erővel, mint ha pl. azt mondanánk: »egyfejű költő«.” (Weöres, Csönge, 1939. jan. 14.)

Majd: „A »kozmikusság« fogalma szerintem összegező; mint megkülönböztető-fogalom, igen »spanisch« nekem. Aki vallásos tiszteletben részesíti a csillagokat, állatokat stb.: hylozoista. Minek rá még egy név? Aki az átfogó összefüggéseket keresi: metafizikus. – Sehogy se tudom megtalálni azt a terrénumot, ahol a »kozmikusság«-ra mint megkülönböztetőre lenne szükség. – Viszont, belátom: jogunkban áll a fogalmakat azzal a tartalommal megtölteni, amivel akarjuk. Így hát itt nincs min vitatkozni.” (Weöres, Csönge, 1939. jan. 26.)

Végül pedig elfogadja: „Ami a kategóriákat és a »kozmikus« szó használatát illeti, el kell fogadnom a jogosságukat, megtörve bár, de fogyva nem. Tulajdonképpen az elnevezésektől nem láttam a mögöttük-rejlő tartalmat, a ruhától az embert. Igazad van, hogy a »kozmikus«-t az »univerzális«-sal tévesztettem össze…” (Weöres, Csönge, 1939. febr. 24.)

Talán már láthatjuk, hogy miképpen válhat valaki kozmikus költővé, még ha maga tiltakozik is ellene? Várkonyi rámutat, hogy az irányultság, az átélés és a „programnélküliség” viheti erre a költőt, s nem hiányozhat, avagy nem lehet megúszni a személyesség súlyát sem. Ahogyan Várkonyi mondja, nagyon nagyot téved az, aki azt gondolja, hogy „ez az átélő felismerés tétlen és személytelen lehet (…); a művészi ábrázolat már egyáltalán nem azonos a kozmikus ténnyel”.

Ez a kozmikus költészet egyértelműen a Hagyomány szellemiségére támaszkodott. De vajon mi lehet az a Hagyomány, amelynek szellemisége éppen úgy átjárja Hamvas Béla műveit, mint tanítványáét, Weöres Sándorét?

„Minden ember kivétel nélkül az isteni eredetű ősembertől származik.” Ezt állította Hamvas Béla, számtalan korai és korabeli nyugati és keleti forrást áttanulmányozva, s hozzátette, hogy a Hagyomány az egész keleti szellemiség leglényegesebb alapfogalma. A „távol-keleti, kínai, hindu, buddhista, tibeti, közép-keleti, héber, arab, mohamedán, egyiptomi és görög, korai keresztény és gnosztikus műveken” ha végigtekintünk, akkor az írott művekben bizonyos egyöntetűséget vélhetünk felfedezni. Úgy látta, hogy „az egyöntetűséget a művek egymásnak átadták, tekintet nélkül arra, hogy az egyik mű hindu, a másik arab, az egyik buddhista, a másik gnosztikus vagy mohamedán. Valamilyen hagyományról van itt szó, amely az ősidőkben kezdődött.”

Azt, hogy ez az „egyöntetűség” Hamvas Béla rögeszméje volt csupán, vagy valóban létezik, javaslom, hogy mindenki maga döntse el, lehetőleg a Védák, Buddha beszédei, a szúfi költészet és az evangéliumok tanulmányozása után. Ehhez a Hagyományhoz kapcsolódott Weöres Sándor A teljesség felé című alapművében is „kozmikus költőként”.

Azonban mielőtt jobban kifejteném, hogy egészen pontosan mit jelent mindez, érdemes rápillantani, még ha csak röviden is, hogy ki volt Weöres Sándor, hol helyezkedik el életművében A teljesség felé, és mi a pontos előzménye és háttere, végül miről is szól ez az egész.

Weöres Sándor szűkebb hazája, melyhez egész életén át igen szorosan kötődött, a Magyarország nyugat-dunántúli részén megbúvó Vas megye. Itt született 1913-ban, és itt is élt, családja birtokán, egy apró faluban, Csöngén. A magyar költészet történetének megdöbbentően sűrű és gazdag vidéke ez, olyan kiváló költők származtak innen, éltek és alkottak a környéken, mint Kisfaludy Sándor, Berzsenyi Dániel vagy Békássy Ferenc. Mind az idill, a klasszikus műveltség, a szépség, a kertek és a béke nagy költői voltak, így nem is olyan ismertek, mint a háború, a dac, a vér és a forradalom költői, amilyen Petőfi Sándor, Ady Endre vagy József Attila. Ez a vidék volt az, amelyet a mongol és a török sohasem tudott feldúlni, s amely meglepő módon mindig is magyar maradt a közvetlen német szomszédság és alkalmi befolyás ellenére. Az Őrség és Vas megye közvetlen rokonát Székelyföldben kell keresnünk, hiszen éppen úgy határa volt Magyarországnak, s innen is oda, és onnan is ide többször telepítették át a nagy magyar királyok a határok őrzőit. De míg Székelyföldre inkább Bizánc (Konstantinápoly, avagy Isztambul) ereje sugárzott fel az évszázadok során, ide sokkal inkább Bécsé és Rómáé. Mégis megmaradt mindmáig ősi magyar tájnak, ahol a hagyományokat tisztelik, s ahol régi magyar családok is fenn tudtak maradni nagyobb törések nélkül.

Ilyen történelmi magyar családból származott Weöres Sándor is. Már egész kis gyermekként kezdett verseket írni, és nagyon korán világosan kifejezte, hogy ő költő. Édesapjával való viszonya éppen ezért lett kissé nehézkes-problémás, hiszen apja, aki hivatásos katona, huszártiszt, földbirtokos volt, azt szerette volna, ha a családi birtokot, gazdaságot viszi tovább, nem pedig írogat és nyelveket tanul. Weöresnek ugyanis egészen zseniális nyelvérzéke volt, és már tizenévesen tökéletesen beszélt németül, és kínaiul is tanult. Mindezek felett remek formaérzékről tett tanúbizonyságot, valamennyi régi magyar versformában, európai és keleti költői formákban hibátlanul írt verseket. Édesanyja érzékenységét örökölte, hozzá kötődött, s nagyon sokat merített abból a spiritualitás felé nyitott körből, amelynek anyja is tagja volt. Ez a kör – Rudolf Steiner szemléletét követve – egy úgynevezett antropozófiai kör volt, amely a század elejének szellemileg legnyitottabb, legérdeklődőbb irányzatának számított, s máig is hat Európában, és amelynek nem titkolt célja a nyugati és keleti nagy hagyományok összeolvasztása, egységben való szemlélete, elsajátítása és gyakorlati alkalmazása volt.

Édesanyja révén már egészen kis gyermekkorától nagyon sok mindennel találkozhatott az ifjú költő, még ha csak egy kis magyar faluban élt is. Weöres anyja, Blaskovich Mária gazdag nagyszebeni szerb polgárcsaládból származott, és fiát kezdettől fogva segítette és támogatta költői, írói pályáján, amely nem volt éppen zökkenőmentes. Nemcsak apja neheztelése miatt, hanem mert valóban zseni volt, a kiemelkedő tehetséggel pedig gyakran jár együtt az, hogy nehezen illeszkedik be a közösségbe az illető, és csak az érdekli, ami zsenijéhez kapcsolódik, amivel tudását fejlesztheti. Három középiskolát is megjárt Weöres, mire végre egyetemre kerülhetett, ahol már támogató közegben nagy életfeladatának, a költészetnek élhetett. A közoktatás akkor is, most is sajnos nehezen tudott bánni az átlagon felüli intelligenciával, a kivételes zsenivel, és Weöres Sándor egyértelműen ilyen volt.

Korának kiemelkedő magyar költői – Kosztolányi Dezsőtől Füst Milánig – mind elismerően szóltak róla, és támogatták a fiatal zsenit. Pályája meredeken ívelt felfelé a második világháború előtt. Alighogy befejezte az egyetemet Pécsett, megkapta az egyik legrangosabb korabeli elismerést, amelynek anyagi segítségével bejárhatta Észak-Európát, és 1937-ben eljutott a Távol-Keletre is, Kínába. Ennek az első nagy keleti útnak (később megismételte feleségével, a szintén költő Károlyi Amyval) igen nagy jelentősége volt. Weöres Sándort mindig is érdekelte a Kelet, különösen Kína.

A Conte Rosso hajó fedélzetén jutott el Kínába, töredékekben fennmaradt útinaplójából azt is tudjuk, hogy már a hajón megismerkedett egy kínai mérnökkel, és hogy vele is a kínai költészetről beszélgetett: „Az előző oldalakon útitársam és sakkpartnerem, Szung kínai mérnök jegyzetei vannak. Huszonnyolc éves, Sanghaiban és Olaszországban tanult, Csing-taóba való. Németül beszélgettünk, sok érdekeset mesélt a kínai vallásról, szellemiségről, életről. Kérésemre ide jegyzett a füzetembe néhány dolgot a kínai versformáról és ritmusról (…)” (A Conte Rosso fedélzetén a Dél-kínai-tengeren 1937. január 29-én. Részlet Weöres Sándor töredékben fennmaradt távol-keleti útinaplójából).

Weöres ekkor huszonnégy éves volt, s a Kelet, Ázsia és Kína iránti érdeklődése és figyelme egész hosszú életén keresztül, 1989-es haláláig elkísérte. Ezt azért fontos kiemelnünk, mert Hamvas Bélával, mesterével csak 1944-ben vette fel a kapcsolatot, A teljesség felé keleti témái tehát már ezen első utazás nyomán, sőt – ahogy Várkonyi Nándorral való atyai jóbarátságának dokumentumait áttanulmányozva láthatjuk – jóval korábban megjelentek gondolkodásában, írásaiban. De a formák, a prózában írott versek, amelyek afféle bölcsességesszenciák, csak Hamvas Béla hatása után realizálódhattak könyvvé.

2.

Az újabb irodalomtörténeti munkák elismerik Weöres és Hamvas, költő és mester kapcsolatának jelentőségét. Ehhez érdemes tudni, hogy Weöres Sándort 1956-ig, Hamvas Bélát pedig haláláig, 1968-ig mellőzték elsősorban politikai okok miatt.

Weöres egyébként A hallgatás tornya címmel jelentetett meg verseskötetet 1956-ban, amikor végre már nem csak gyerekversekkel állhatott a nagyközönség elé; ennek alapötletét az említett 1937-es, töredékes útinaplóban is megtalálhatjuk. Weöresre amúgy is jellemző volt az a kettősség, hogy egy-egy nagy témát, gondolatot, ötletet hosszan görgetett, máskor meg egyszerűen csak rögtönzött. Hamvas és Weöres, mester és tanítvány kapcsolatának részletes ismertetése külön esszé témája kell legyen, most elég az hozzá, hogy 1944-ben Hamvas Béla elolvasta Weöres Sándor Medúza című kötetét, írt róla, és Weörest nagyon megérintették Hamvas szavai, szabályosan lelkesedett értük, rögtön fel is vették a kapcsolatot, levelezni kezdtek, mely levelezés csodálatos tükre két ragyogó szellem barátságának. Az egyik levélben azt írta Hamvasnak: „Hamvas Bélát köszönti Weöres Sándor disznópásztor.

„Foglalkozásom idilli és aranykori-királyi, csak az a kár, hogy ha egy-egy levél megírására megszakítom, mindjárt szidnak-fenyegetnek érte; este, vagy éjjel írni pedig nem lehet, világítóeszköz és külön szoba híján. (…) Itt Csöngén majdnem minden szétszóródott, de nálam lévő kézirataid megmaradtak: »Az öt Géniusz földje«, »ơsök útja, istenek útja« és »A tao virágai« (…).” (Csönge, 1945. július 24. Weöres Sándor: Egybegyűjtött levelek II.)

A tao virágai Hamvas Béla Csuang-céről és a Tao-tö-kingről szóló, sokáig kallódó esszéje volt, amelyet csak 2013-ban adtak ki, bár alapjait már 1940-ben megírta, és fordításait publikálta a Napkelet nevű folyóiratban. Hamvas Béla teljes Tao-tö-king-fordítása mindmáig lappang, Weöres Sándor fordítása 1958-ban jelent meg. Érdekes lenne egymás mellé tenni egyszer majd a kettőt. Most azonban be kell érnünk azzal, hogy megjegyezzük, a taoizmussal és a tao nagy kínai hagyományával egyrészt utazásai során, másrészt és főleg Hamvas Béla hatására találkozott. Azért főleg, mert Weöres Sándor egy későbbi interjújában megjegyezte, hogy két keleti útja során inkább impressziókat tudott csupán gyűjteni a Keletről, s valójában a költészet révén kapcsolódott az egész Távol-Kelethez, így Kínához is. Olyannyira, hogy élete során fordított indiai, vietnámi, bengáli, perzsa, mongol költőket – sok nyugati mellett –, de semmiből sem olyan sokat, mint a kínai költészetből. Magyarra fordította a Dalok könyvét, Lao-ce és Csuang Ce műveit, igen sok más kínai költő mellett Li Taj-po, Tu Fu és Po Csü-ji verseit, s azokban az években, amikor saját versei nem jelenhettek meg, még Mao Ce-tung költeményeit is ő ültette át magyarra. Nyugodtan mondhatjuk, hogy Weöres Sándor műfordítói munkássága mennyiségben szinte nagyobb, mint a saját neve alatt írott versei, s ebben a gazdag műfordítói pályában kiemelkedő helye van a kínai költészetnek. Igazi híd volt ez a tevékenysége a Kelet és a Nyugat között, szélesre tárva a magyar szellem kapuit a Távol-Kelet hatalmas horizontja előtt, megteremtve a mélyebb megértés lehetőségét Európában Ázsia felé.

A teljesség felé tisztább megértéséhez tehát nélkülözhetetlen mindezt tudni, továbbá hogy miért is írta a könyv elejére ezt az ajánlást: „Hamvas Bélának, mesteremnek köszönöm, hogy megírhattam ezt a könyvet: ő teremtett bennem harmóniát.”

Hamvas egyébként meglepő módon írt a neki ajánlott könyvről, s talán senki sem jellemezte olyan jól A teljesség felé lényegét, mint ő, amikor azt mondta: „Weöres Sándor e prózai költeményében döntő lépés történik: nagy képességekkel rendelkező költő történetünk folyamán először tud túllépni a merő társadalmi lény sötét és kavargó ösztönvilágán – először tud túllépni a merő társadalmi lény csillapíthatatlan szenvedélyes tevékenységei lázán – és énjének teljes súlyával az őskori és örök szellemi hagyomány alapjaira áll, hogy a kiegyensúlyozott abszolút állapotát elérje s ezt az emberiségre sugározza.”

De miből áll ez „az őskori és örök szellemi hagyomány”? Mi az, aminek nyomait találhatjuk A teljesség felé prózaverseiben?

Ennek az esszének az első, rövidebb változata megjelent 2019-ben Kínában, a Weöres Sándor A teljesség felé című könyvének kínai kiadásához írott utószóként és a Dróton. Második, bővített változata a Magyar Hang felkérésére íródott, és elhangzott a szentendrei Kőhegyen előadás formájában 2020. július 10-én. Az esszé második részét itt olvashatják.

Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2020/29. számában jelent meg július 17-én.

Címkék: Hamvas Béla, irodalom, kelet, költészet, magyarság, műfordítás, vers, Weöres Sándor


0 hozzászólás

Egy autósbolt megelőzte ugyan a kormányt, de végül csak megjelent a szigorításról szóló rendelet

Egy autósbolt megelőzte ugyan a kormányt, de végül csak megjelent a szigorításról szóló rendelet

Egy korábban kiszivárgott dokumentum után megérkezett a hivatalos kormányrendelet is. A járműszervizek, a piacok, a lottózók és az újságosok is nyitva maradhatnak, a kaszinóknak valóban zárniuk kell. Fellélegezhetnek az ügyvédek és az állattenyésztők is. A maszk mindenhol kötelező lesz. Mutatjuk a részleteket!

Káosz hozta el az Orbán-mítosz végét

Káosz hozta el az Orbán-mítosz végét

Ki hitte volna, hogy csütörtökön bejelenti a kormány az ország szinte teljes lezárását, de még 24 óra múltán sem képesek közölni a részletszabályokat? Ki hitte volna, hogy a szolgáltatóiparban dolgozóemberek még pénteken délután sem tudták, mi lesz velük hétfőtől?

Pin It on Pinterest