Kicsoda pontosan Gothár Péter? Mármint ha a filmjeit vizsgáljuk – a tragikus magánéleti, és ezáltal szakmaivá váló bukást most tegyük félre. (Még ha sokak szerint ezt nem is lehet félretenni. De egy műalkotást sosem érdemes a szerző egyéb tettei alapján megítélni. Főleg, ha ráadásul filmről van szó, aminek elkészültéhez sokan hozzátették a magukét.) Tehát, hogyan is foglalhatjuk össze a rendező filmes pályáját? Laikusabbaknak erre nem is könnyű válaszolniuk. Filmértő kell legyen a talpán, aki alapvető azonosságokat lát meg az Ajándék ez a nap, a Megáll az idő, az Idő van vagy most a Hét kis véletlen között.
Részletek persze már akadnak. Visszatérő színészek például: Básti Juli, Znamenák István. Az érzékiséghez is ugyanolyan bátran-merészen nyúl a rendező, mint máskor. Emlékszünk, hol groteszkebben (az Idő van nyárspolgári kicsapongása a dildóval meg az elemekkel), máskor ifjonti lázadással (Megáll az idő: „etessen mást! A k.rás nem szent dolog!”), esetleg épp amerikai, francia mintákat ellesve (Magyar szépség, Hét kis véletlen). A korszellem ábrázolását is közös pontnak mondhatjuk, de itt már bajban vagyunk. Mert amilyen egyértelmű volt e tekintetben a Megáll az idő vagy az Ajándék ez a nap, épp olyan kevéssé érthető az új film.
Imádhatja, szóról szóra idézheti valaki a Megáll az idő-t, hiába. A Hét kis véletlennel nehezebben fog tudni mit kezdeni. Pontosan úgy, ahogy az Idő van-t nehéz volt hova tenni a nyolcvanas évek közepén. Csak épp akkor a szatírajelleget lehetett érezni, ha nem is feltétlenül érteni, most pedig a drámaiságot, a történelmi tabló erejét. De ami van, széthull darabokra, akárcsak az Idő van-ban, vagy olyan Gothár-rendezésekben, mint a Paszport, a Melodráma. A szereplők itt magyarul beszélnek, de nincs igazán nyelvünk hozzájuk, mozgásuk pedig csak jelenetről jelenetre értelmezhető, de nem áll össze egy nagy egésszé. Pontosabban próbáljuk összerakosgatni a kirakóst, de egy idő után feladjuk, és csak érdeklődve avagy fáradtan pislogunk a képernyő (később pedig majd a vászon) irányába.
Csak egyetlen történet létezik – halljuk az előzetesben. Érkeznek is a válaszok: szerelmes? Háborús? Lázár Kati történetmesélőjének válasza viszont: családi! Ennek nyomán látunk három különböző generációt, és visszapillantunk a múltba, a náci idők borzalmába is. A két központi figura Rezes Judit tanárnője és Mészáros Blanka femme fatale-ja, akik között váratlan, és némiképp kifejtetlen módon szerelem szövődik. De aztán már szakítanak is, visszatér minden a régi kerékvágásba. Nem térhetünk ki a megszokott mederből, bárhogy is szeretnénk? Az élet végül a megszokott szürkeségből nem enged? Jó lenne ilyen magyarázatokra rádöbbennünk, de mindezt sajnos inkább elmondja, mintsem megmutatja a film.
Nehéz megmondanunk, ki valójában Gothár Péter, mert a filmjeiben gyakran valaki más hatását érezzük erősebbnek. A Megáll az időben mondjuk Bereményi Gézáét. Utóbbi nemrég adott interjút az Élet és Irodalomnak, ahol a kérdező a „jó, hát akkor itt fogunk élni” kapcsán vetette fel: „mindenkinek mondom, hogy gyerekek, ez nem a Gothár mondata, ez a Bereményi mondata”. A szállóigévé lett szöveg felbukkan Bereményi önéletrajzában is, nem meglepő módon az édesanyja mondataként. Bereményi válasza pedig: „Bocsánat, de abban a filmben minden mondat Bereményi-mondat”. Egy film persze nyilván nem egyenlő a mondatainak összességével, de a Megáll az idő hatása nagyon más lenne, ha nem szerepeltek volna benne ezek.
Aztán az Idő van forgatókönyvét Esterházy Péterrel közösen írta Gothár, a sztorin magán pedig jóval inkább éreztük a posztmodern mesterének hatását. A Magyar szépségről nehéz volt nem Sam Mendes pár évvel korábbi kultmozijára, az Amerikai szépségre asszociálni. Most pedig a Hét kis véletlent Esterházy Péternek ajánlják, a legközelebb a mű elbeszélésmódjához pedig valóban az Idő van állhat. A forgatókönyvet itt egyébként Gothár mellett Bognár Péter és Németh Gábor jegyzi. Valószínű, hogy érdemesebb is lenne a Németh-regények alapján közelítenünk, mint mondjuk a Gothár-összest számba véve. Vagy legalábbis mindegyiket egyaránt súlyozva.
Ez már csak azért is érdekes, mert a film távmozis vetítése után láthattunk egy beszélgetést a két főszereplőnővel, illetve Pataki Ági producerrel. Utóbbi pedig nem győzte hangsúlyozni: „ő Gothár, aki egy Gothár-forgatókönyvet nyomott a kezünkbe, és ember legyen a talpán, aki elsőre értelmezni tudja”. Kiderült, sok minden a stáb tagjainak sem volt egyértelmű, de Gothár már korábban is azt mondta Rezes Juditnak, hogy nem kell mindent értenie, mert csak továbbgondolná, és az nem lenne jó. Mészáros Blanka pedig arról beszélt, amikor olvasta a forgatókönyvet, zavarba jött a bujaságától, és bár nem feltétlenül tudta összerakni az egészet, de azt érezte, itt valamiféle költészetről van szó.
Természetesen van olyan, hogy egy műhöz eleve úgy viszonyulunk: nem értjük, de a hangulata megfog minket, átengedjük magunkat az alkotó víziójának. Ilyenek lehetnek mondjuk David Lynch filmjei. És ilyen lehet Gothártól is az Idő van, annak fékevesztett abszurditásával, őrületével, Lázár Kati és Zala Márk játékával. (Meg a hasonlókkal: „Maradjatok csöndben, és akkor elkezdünk nyaralni!”) De lehet-e ilyen a Hét kis véletlen is?
Ha már a színészeknél tartunk, Rezes Judit és főleg Mészáros Blanka tényleg nagyszerűt alakítanak. Ha valaki miatt érdemes végignézni a filmet, hát utóbbi színésznő egyértelműen az. Érdemes aztán az elejtett utalások hálózatáért, a nyomkeresőjátékért. Esterházy-mondatok például bőven akadnak a filmben, hogy csak a legkézenfekvőbbet vegyük, az „édesapám mindenhol ott van, csak itt nincs” is elhangzik. Az édesapa-Isten párhuzam szintén megjelenik a filmben. Megidéződnek aztán korábbi Gothár-munkák, a történetet pedig Bartók Béla zenéje fűzi egybe.
A részek felvillannak, megkapóak vagy izgalmasak lehetnek. De a nagy egész valahogy mégsem igen áll össze ezekből. Azt érezzük, itt nagyon szeretnének nekünk valamit mondani, de mintha az alkotók sem igazán tudnák, hogy mit. Nem értjük, a szereplők hogyan kötődnek korunkhoz, egyedül a múltra történő utalások világosak. Annál is szomorúbb ez, mert mondjuk az Ajándék ez a nap-nál, illetve a Megáll az idő-nél kevés korabeli film beszélt pontosabban a jelenről. Előbbit különösen érdemes visszanézni, sajnos méltatlanul elfeledettebb mű, mint a cocacolás-kibekkelős sztori.
Pedig utóbbiból sem elsősorban a „le a csecsemőkkel, éljenek a csajok”-jellegű aranyköpéseket lenne érdemes idézni, hanem mondjuk az édesanya és a tanárnő párbeszédét a múlt továbbéléséről. („Miért akarod a fiadat is belekeverni a mi dolgainkba, amikor egyszer végre úgy beszélhetnénk róluk, ahogy vannak?”) Van olyan sokatmondó, mint amit a Húsz órában is hallhattunk, majdnem két évtizeddel korábbról. És bár a Megáll az idő-ben a férfikarakterek voltak előtérben, a filmben a legerősebb mégis a tanárnő szála volt. Tragikusan rímelve a színésznő, a negyvenes évei közepén elhunyt Ronyecz Mária drámájára. Épp olyan emlékezetes volt ő, mint az Ajándék ez a nap-ban Esztergályos Cecília, az Idő van-ban Lázár Kati, most pedig Mészáros Blanka vagy Rezes Judit.
Mégis megtaláltuk a közös pontot a Gothár-filmekben: a nőalakok sorsát, fájdalmait, reményeit és vágyait egészen át lehetett érezni mindegyikben. A Gothárral történtek egyebek mellett azért is szomorúak lehetnek, mert a filmjeivel az ellenkezőjét üzente mindig is, mint amit a Katona József Színház-beli eset mutatott. „Amikor megtudtam, hogy vagy [Attilának], akkor azt gondoltam, jó, hogy vagy. Hogy így lesz vége. Nem én leszek a hibás legalább egyszer” – hallhattuk a megrendítő mondatokat az Ajándék ez a nap-ban Pogány Judit karakterétől. Láthattuk, ahogy Esztergályos Cecília főhőse gyötrődik és sodródik a mindennapokkal, miközben az egyik férfi csak tartalékként tartja, a másik egy-két buja alkalomra tulajdonolná, a harmadik pedig – belátva esélytelenségét – erőszakkal mászna rá a folyosó közepén. Ebben a filmben Esztergályos Cecília és Pogány Judit alakjainak végső bajtársiassága, összefogása egészen másképp jelent meg, mint a Hét kis véletlen két női hősének kapcsolata. Itt kevésbé érezzük a mélységet, sokkal inkább a művészkedést. Kár érte, mert lehetett volna ebben több is. Ami van, az sem kevés, az sem leírandó, csak épp megmaradni sem igazán fog. A Megáll az idő és az Ajándék ez a nap viszont még évtizedek múlva is ütnek majd.
(A filmet novemberben mutatták volna be a mozik, de a járványügyi korlátozások ezt meghiúsították. A premier így tavaszra várható. A Távmoziban egyetlen alkalommal vetítették a filmet december 27-én.)
