Barion Pixel
HIRDETÉS - AIP
HIRDETÉS - AIP

Kétszer melegednek meg a vizes fától a Horváth-gyerekek

Szerző: | 2021. január 02., 07:00 | Magyar Hang Plusz, Vidéki Hang

A Horváth család. a szekér és Báró ló (Fotó: Végh László/Magyar Hang)

Ha Horváthék otthonukba vinnék, akkor nem tartana sokáig ez a szekérre pakolt másfél-két mázsa vizes fa. Pedig csak egy cserépkályhájuk van. De így sem fáznak, sőt ahogy a családfő, Horváth Lajos mondja, a srácok tulajdonképpen kétszer melegednek.

HIRDETÉS - AIP

– Egyszer, mikor összeszedik a fát, egyszer pedig, amikor begyújtunk vele – összegzi. Ám ez a rakomány most eladásra megy: Horváthék ugyanis fakitermelésből élnek. Lajos apja is ezzel foglalkozott – már persze az után, hogy bezárt Ózdon a gyár. Na meg a bányák a közelben. Először Farkaslyukon. Aztán meg Királdon és Putnokon.

– Én aláírom, hogy változtatni kellett, de mindent egyszerre csináltak, és nem volt más helyette. Ezt nagyon megérezték itt a falvak – állapítja meg az erdész, miközben kitölti a bizonylatot Horváthék autójának műszerfalán.

Évtizedes traumák ezek már Borsodban. Azt hihetnénk, hogy gyógyírt talált rá az idő, de ahogy hallgatjuk Lajost, azt kell gondolnunk, errefelé valami végképp eltörött. Vagy legalábbis torzan forrt össze.

– Akkoriban úgy kerestek, hogy még maradt is belőle. Ma egész vagyonok mennek el már kis bevásárlásra is. Olyan világ van, hogy a környékről elmennek dolgozni a falubeliek Miskolcra, ha viszont van valami felújítás, építkezés idehaza, akkor meg a miskolciak jönnek elvégezni a munkát – meséli.

Lajoséknak egyébként nincs kocsijuk. Csak az ötéves szekerük meg a hétéves Báró lovuk. Az egyetlen jószáguk. Hozzá az ötéves, lécekből összerakott szekér.

– Lejárt már a műszakija, zöldkártyája sincs – mondja Lajos komoly arccal, aztán persze kitör belőle a nevetés. Ahogyan akkor is, mikor nagyobbik fiát, a tizenhét éves Krisztofert sportos gyereknek nevezi. Mert van ugyan bakancsa, ahogy unokaöccsének, de a rönkökön ülve lábat lógató Lajos a sportcipőt szereti. Esélyes, hogy esztendők múlva is ezzel a csukával járja majd be a Bükköt ez a kevés szavú fiú. Mert ugyan sok fiatal hagyja el Borsodbótát, de Krisztofer állítja: ő nem fogja. Közben mindkét kezével szorítja a láncfűrészt.

Így kapaszkodik Borsodbótába is. Vagy inkább a falvat körbevevő fákba, hegyekbe, utakba, amelyeken naponta többször fordulnak az erdőre menet. Egy órába telik megpakolni a szekeret – már persze, ha rendesen működik a láncfűrész. Aztán jön az újabb forduló. Majd a következő. Lehet, nem is kétszer melegednek a begyűjtött fával ezek a srácok. Persze kiszámolhatnánk, pontosan hányszor is, de Lajos említett nekünk valamit, amit sokkal jobban összefoglalja, mi is az, ami meghatározza az életüket.

– Menni kell. Sárba’, vízbe’, hóba’ – ilyen egyszerű.

Szavaiban ugyanúgy nem volt romantika, ahogy panaszkodás sem, a világ legtermészetesebb dolgaként beszélt err ől. Ahogyan Báróról is.

– Ma akarták megvenni. De nem eladó semmi pénzért – teszi hozzá Horváth Lajos olyan gyorsan, mintha legalábbis tőlünk kapta volna a fahúzástól megizmosodott lovára az árajánlatot. Igazi hagyományos, kupeckedő lóvásáron vette Ónodon. Nézte a fogát és a lábát, amelyet Báró nem ver össze menet közben.

– Ha összeveri, azt jelenti, hogy megverte a Jóisten – magyarázza Lajos, aztán búcsúzkodni kezd, majd elindul a Horváth család. Hiába, „menni kell”, úgyhogy Borsodbóta füstölgő kéményei felé veszik az irányt.

Aztán jönnek is vissza, az erdőre, még mielőtt lemenne a hegyek mögött a nap.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/50. számában jelent meg december 11-én.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában! És hogy mit talál még a 2020/50. számban? Itt megnézheti!

HIRDETÉS - AIP

Címkék: Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Borsodbóta, fakitermelés, falu, portré, riport, szegénység, tűzifa, vidék


Pin It on Pinterest