Egy ciklikus, hat éven át tartó, lehűléssel és masszív csapadékkal járó éghajlati anomália miatt lett olyan brutális a modern történelem legtöbb dokumentált halálesettel járó járványa, az első világháború végén berobbanó „spanyolnátha” – derül ki egy új, a GeoHealth szaklapban megjelent tanulmányból. Egyre több kutatás igazolja, hogy a klimatikus hatásoknak óriási szerepe lehet a történelem menetében, s ezt támasztja alá a Harvard Egyetem vezetésével most kidolgozott éghajlati-időjárási modell.
A vizsgálat alapját az Alpok-béli Monte Rosa-masszívum – svájci-olasz határon fekvő – Colle Gnifetti gleccserének egy 72 méter hosszú jégminta-elemzése adta. A kutatók ugyanis 1914-1919 között – ismétlődő ciklusokban – az észak-atlanti tengeri levegőből származó nátrium és klorid szokatlanul magas koncentrációját figyelték meg a jégben.
Az összesen mintegy hatvan különböző kémiai összetevő mért értékei extrém vihartevékenységre utaltak, s későbbi mintákkal összevetve az látszik, hogy az észak-atlanti térségben dokumentált hurrikánok maradványtevékenységéhez kapcsolhatóak. A kutatók a kapott eredményeket a korszakra vonatkozó – meteorológiai mérésekből és harctéri megfigyelésekből, leírásokból származó – időjárási adatokkal dolgozták össze, s így állt össze a modelljük. A viharok epicentrumai a korabeli becsült légnyomás adatok szerint Izland és Skandinávia térségében lehettek.
A tengeri levegő mennyisége először 1914 tavaszán és 1914-1915 fordulóján nőtt meg jelentősen. Az ehhez kapcsolódó extrém csapadékmennyiség és a halálozások megugrása 1914 decemberétől 1915 februárjáig mutatható ki. A második és egyben legmagasabb értékeket 1915 nyarán, őszén és 1916 év elején mérték. A szokatlan hideg a törökországi Gallipoliban is érzékelhető volt, és így kihatással bírt az ott zajló véres harcokra. 1916-ban egész éven át folyamatosan emelkedő csapadékmennyiségről számoltak be, amely többek között az az évi Somme folyónál és Verdunnél megvívott csatákat is komolyan befolyásolta. A télies hideg 1917 áprilisáig kitartott, és hatással volt többek között a franciák Chemin-des-Dames melletti offenzívájára.
Az extrém alacsony hőmérséklet a mezőgazdasági termelékenységet, a terméshozamot is befolyásolta: 1916-1917 fordulóján, az úgynevezett „fehér répa telén” a sikertelen és kis mennyiségű aratás – és nem mellesleg az antant blokádja – miatt a német lakosság a megszokott gabonák és krumpli helyett gyökérzöldségeken sínylődött. A hideg 1917 júliusa és novembere között is visszatért és olyan véres ütközetekben is fokozta a halálozás mértékét, mint a harmadik Ypres-i csata. „Mindezek jelentős hatással voltak a H1N1-influenzajárvány megjelenésében, elterjedésében és mutációjában, miközben a széles körben elterjedt betakarítási problémák miatt az egyéb kórokozók – például a tüdőgyulladásért is felelős pneumococcus – és a romló harctéri körülmények is növelték a halálozást” – írják a tanulmány szerzői.
Az 1917 és 1919 között tomboló spanyolnáthát – azaz az influenza A vírusát (A/H1N1) – a becslések szerint a Föld 1,8 milliárd akkori lakója közül 500 millióan kaphatták el, a járvány áldozatainak számát 17 és 100 millió közé teszik. (Összehasonlításképp, a négy évig tartó első világháború mintegy 16 millió áldozatot szedett.)
A kutatók szerint Európában a spanyolnátha mintegy 2,64 millióan életet követelt, s a jelenlegi járványtörténeti adatok szerint a kór Ázsiából került az öreg kontinensre. Többek között a britek által 1917 őszén és telén ott toborzott és Ázsiából Kanada, majd az Atlanti-óceán érintésével megérkező csapataik hozták be – a fertőzés gócpontja az észak-franciaországi kikötő, Boulogne volt.
A spanyolnátha kapcsán ugyancsak érdekes megállapítás: a jégminták és a korabeli műszeres feljegyzések amellett, hogy megerősítik az első világháború csatatereit elöntő csapadék szokatlan mennyiségét – amely a fulladásos halálesetek, a tüdőgyulladás és más fertőzések következtében fokozta az áldozatok számát –, arról is tanúskodnak, hogy hirtelen jött időjárási anomália jelentősen megváltoztathatta a madarak, így például a H1N1 madárinfluenza vírus egyik elsődleges hordozójának számító tőkés réce vándorlási szokásait, útvonalait.
A H1N1-influenza vírus állatokból (madarakból és emlősökből) emberre történő átfertőzése elsősorban a beteg madarak székletürülékével szennyezett vízforrásokon keresztül történik. Az új adatokat a korábbi kutatásokkal összevetve ezzel összefüggésben kiderült, a spanyolnátha legdurvább hullámában, 1918 őszén, a tőkés réce populáció fertőzöttsége az ismert minták alapján mintegy 60 százalékos lehetett.
Ugyancsak érdekes megállapítás a kutatók részéről, hogy a témában megjelent járványügyi tanulmányok azt is sugallják, az első világháború harcterein vegyi fegyverként használt klórgáz hatására a vírus egy sokkal fertőzőképesebb mutációja jelent meg. „Retrospektív epidemiológiai vizsgálatok most azt mutatják, hogy a spanyolnátha magas halálozási arányához jelentős mértékben hozzájárultak a pneumococcus társfertőzések, amelyek az influenza áldozatainak egyötödét tették ki, 34 százalékos halálozással” – állítja a tanulmány.
Évezredek óta velünk van a lövészárok láz
Noha az első világháború alatt kapott nagyobb ismertséget, az ötnapos- vagy lövészárok lázként is ismert betegség sokkal ősibb, mint az korábban sejtették – derült ki egy járványügyi kutatásból, amelyet a Plos One szakfolyóiratban publikáltak.
A ruhatetű által terjesztett betegséget a Bartonella quintana nevű baktérium okozza; a kórokozó a rovar csípésével, annak bélsarával együtt kerül az ember szervezetébe. A hirtelen fellépő tünetek 3-5 napig tartanak, a láz mellett a fertőzést elkapók legyengülhetnek, szem mögötti, hát- és alsó végtagi fájdalmat érezhetnek. A lép, nyirokcsomó megnagyobbodhat és piros kiütések jelentkeznek. A fertőzés gyakran tünetmentes és kezelés nélkül rendszerint magától gyógyul, ugyanakkor kialakulhat hordozó állapot.
Francia, amerikai és vietnami kutatók öt európai ország tizenöt lelőhelyén 145 személy – 67 katona és 78 civil – mintegy 400 fogmintáján végeztek valós idejű polimeráz-láncreakció – azaz qPCR-módszerrel – vizsgálatot. A tizenöt helyszín közül 14-ben megtalálták a kórokozót, az összes vizsgált személy 19,3 százaléka fertőzött volt – a civilek 20,1, míg a katonák 17,9 százaléka hordozta a betegséget. A fertőzés az I. század óta folyamatosan kimutatható, a legkorábbi nyomait pedig egy Kr. 2000 körülre keltezett franciaországi lelőhelyen mutatták a déli Provence-Alpes-Côte d’Azur régióban található Peyraoutes-ban.
– A katonákat tartják a bakteriális fertőzés fő célcsoportjának, de ebben a tanulmányban nem láttunk jelentős különbséget a civilek és a katonák között a XVIII. és XIX. században – olvasható az összegzésben. A kutatók arra figyelmeztettek, a betegség az 1990-es évek óta újra terjedőben van, leginkább Dél-Amerikában fertőz.
Felhasznált források, szakirodalom
• More, F. Alexander et all: The Impact of a Six‐Year Climate Anomaly on the “Spanish Flu” Pandemic and WWI. GeoHealth (2020) IV/9. [online] [pdf]
• Mai, Ba-Hoang-Anh et all: Five millennia of Bartonella quintana bacteraemia. PLOS One – 2020.11.04. [online] [pdf]
Ha a történelem érdekli, akkor Időgép rovatunkat érdemes figyelnie! A Tudomány rovatunk cikkeiért pedig ide kattintson!
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/50. számában jelent meg december 11-én.
