Reformrusztikum

A buli idén elmaradt, annyira nem is hiányzott, különben sem voltam soha az a papírtrombitát fújdogáló, önfeledten viháncoló fiú, eleve nincs miért örömködni azon, hogy megint elmúlt egy esztendő, rohamosan fogynak, egyre kevesebb marad, és az is legfeljebb mélabús biccentést ér, hogy na tessék, legalább megértük a következőt.

Attól azonban, hogy nem isszuk magunkat tele torkig különböző alkoholos italokkal, és hogy nem éjnek évadján zabáljuk két pofára a malacsültet meg a lencsét, tehát mindez nem kíván konkrétan korhelylevest, nos, attól még jóleshet valami, ami tartalmas, savanykás, klasszikus és finom is. Évindítónak úgyszólván. Hiszen évnek is pont ilyet szeretnénk, az édes rég nem műfajunk.

Legyen káposztás paszuly. A paszulyt, ha minden igaz, leginkább arra mifelénk mondják paszulynak – a mifelénket kéretik földrajzilag tágasan érteni –, ennek ellenére nem hiszem, hogy lenne itt bárki, aki ne tudná: babról van szó.