Kijev egyre magabiztosabb, Szijjártó látogatását is Canossa-járásként fogta fel

Kijev egyre magabiztosabb, Szijjártó látogatását is Canossa-járásként fogta fel

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter tárgyalása Kijevben, 2021. január 27-én (Fotó: Szijjártó Péter Facebook-oldala)

Az ukrán „hazafiak” kimondottan durva felvezetése után, Kijev nem éppen udvarias, sokszor bántóan magabiztos megnyilvánulásai közepette került sor az ismételt kapcsolatfelvételre Magyarország és Ukrajna között. Szijjártó Péter kijevi tárgyalásaitól legfeljebb a párbeszéd fenntartását lehetett várni, és a vizit csak megerősítette, hogy a jövővel kapcsolatosan sem lehetnek illúzióink.

Akár szimbolikusnak is nevezhetjük, hogy miközben a magyar–ukrán külügyminiszteri tárgyalásokhoz kapcsolódva Magyarország 3,5 millió euró értékben 50 lélegeztetőgépet – ebből 46 nem Kárpátaljára került – adományozott Ukrajnának, addig Szijjártó Péter kijevi látogatása előestéjén vérontással fenyegető levelet kapott több magyar diplomáciai képviselet és kárpátaljai intézmény. „Mi, ukrajnai hazafiak közöljük veletek, hogy amennyiben külügyminiszteretek, Szijjártó Péter Ukrajnába utazik, cselekedni fogunk. Elfáradtunk azt szemlélni, ahogyan Magyarország megpróbálja elvenni a területünket. Ha a miniszteretek Ukrajnába jön, nagy vérontásra készüljetek, magyar vér fog folyni” – állt az ukrán nyelvű levélben.

Nem sok jóra lehetett számítani Dmitro Kuleba külügyminiszter előzetes, egyfajta „hibrid hadüzenetként” értelmezhető nyilatkozataiból sem. Az ukrán diplomácia vezetője a találkozó alaphangját megadva január folyamán többször is magabiztosan, a sértés határáig elmenve nyilvánult meg, és a magyar kormány értésére adta, hogy Kijev semmiben sem hajlandó engedni. Kuleba elvárta azt is, hogy Budapest alkalmazkodjon Kijev feltételeihez. Már amennyiben tárgyalni akar, mert Ukrajna megvan enélkül is.

Ezekre a kérdésekre is választ kaphat a teljes cikkből:
– Miért kiszolgáltatott a magyar kormány?
– Mitől ilyen magabiztos az ukrán külügyminiszter?
– Mivel operálhat Budapest?
A válaszokat a Magyar Hang január 29-én megjelent 2021/5. számában találja. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületen online!

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!