Az okos fiúk és a bunkó MSZP – Interjú Kőszeg Ferenccel

Az okos fiúk és a bunkó MSZP – Interjú Kőszeg Ferenccel

Kőszeg Ferenc (Fotó: Magyar Hang/Végh László)

Egyetértek azzal, hogy a legnagyobb ellenzéki párt vezetőinek, Gyurcsány Ferencnek, illetve Dobrev Klárának önmérsékletet kellene tanúsítania. Ha nehéz is, hátrébb kell lépniük a siker érdekében – erről is beszélt a Magyar Hangnak adott interjújában Kőszeg Ferenc. Mint mondta, egy esetleges új kormányzatnak ráadásul hatalmas ellenszélben kellene dolgoznia, miközben az összefogást is számtalan belső ellentét tagolja szét.

A Magyar Helsinki Bizottság alapítója és első elnöke, az SZDSZ volt ügyvivője beszélt arról is, úgy tűnik, nálunk történelmi hagyomány, hogy újra és újra elnyeri a hatalmat egy olyan párt, amelyet huzamosabb időn át nem lehet leváltani.

Kőszeg Ferenc – mint mondta – sokszor tapasztalja, hogy rengetegen csupán egy kézlegyintéssel intézik el az SZDSZ múltját. – A negatív kép kialakulásában a tudatos lejáratáson túl szerepet játszott különböző ballépéseivel maga a párt is. Sajnálatos, hogy mindezt kiterjesztik a rendszerváltozás előtti időkre, a demokratikus ellenzék tevékenységére. Az SZDSZ a kilencvenes évek közepéig nagyon ígéretes politikai alakulat volt, amelyet a koalícióba való belépés hosszú évek alatt ugyan, de tönkretett – fogalmazott.

  • Miért történelmi hagyomány a centrális erőtér?
  • Lehetett volna középpárt a Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ)?
  • Mit gondoltak Antall Józsefről és miért lépett koalícióra az SZDSZ a szocialistákkal?

A válaszokat és a teljes, terjedelmes interjút a Magyar Hang január 29-én megjelent 2021/5. számában találja. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületen online!

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!

Címkék: MSZP, SZDSZ, Kőszeg Ferenc