A kazetta kitört füle

A kazetta kitört füle

Beatles-kazetta (Fotó: Benedek Szabolcs)

Tízéves lehettem, amikor megtaláltam a szüleim könyvespolcán Ungvári Tamás Beatles-bibliáját. Igazából nem találtam, hanem a kezembe akadt. Nagyfiúnak éreztem magam, úgy gondoltam, kinőttem már Winnetou-ból és a Delfin Könyvekből, muszáj valami komolyabb olvasnivaló után néznem. A Beatles-biblia alul volt, szemmagasságnál kicsivel lejjebb, a Régi magyar mondák és a Tinédzserek könyve társaságában, velük együtt kellette magát. Második kiadás, az első még akkor jelent meg, amikor a Beatles létezett, bár már az utolsókat rúgta, az újnál – a hátsó borító szövege tanúskodik róla – John Lennon tragikus halála volt az apropó. Nem ez volt az egyetlen ilyen, Koltay Gábor is összeütött akkor egy emlékkötetet, fekete borítója hátborzongató módon harmonizált a második kiadású Beatles-biblia piros fedelével.

Ungvári könyve ott volt a magyar értelmiségi családok jelentős részének polcán, mint ahogy a Love Songs című Beatles-válogatásalbum fapados, bolgár nyomású változata sem hiányozhatott a lemeztartó állványokról. Nekünk nem volt lemezjátszónk, helyesebben volt, viszont szovjet termék, de elromlott, és KGST ide vagy oda, nem lehetett kapni hozzá való alkatrészt. Így aztán sokáig csak nézegetni tudtam az Abbey Road indiai kiadását, egyike volt az első hazai import Beatles-lemezeknek a hetvenes évek elején, apám vette, nem sokkal azután, hogy munkába állt, a csehszlovák gyártmányú szalagos Tesla magnóval együtt.

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!