Az Isten pénze

Az Isten pénze

Orbán Viktor miniszterelnök (b2), Varga Mihály pénzügyminiszter (b), Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke (j) és Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke (j2) a kamara gazdasági évnyitóján a budapesti New York Palace szállodában 2019. február 27-én (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Ritkán hoz lázba egy úgynevezett makroadat, de a Pénzügyminisztérium tavalyi költségvetési hiányra vonatkozó előzetes becslése csak nem hagy nyugodni. E szerint 2020-ban a deficit elérte az ötezer-ötszáz (!) milliárd forintot. Ami némi módszertani trükközéssel is nagyjából a bruttó hazai termék (GDP) kilenc százalékára rúg.

Persze most rendkívüli időket élünk. Nem is lenne sportszerű a vírushelyzet miatt az eredetileg tervezett 367 milliárd forintos hiányt számonkérni. Természetes, hogy az államnak jóval kevesebb bevétele és jóval több kiadása van egy ilyen helyzetben, a baj a túllépés ijesztő mértékével, a konkrét lépésekkel és a mögöttük meghúzódó szándékkal van.

Meg az elmúlt évtizeddel.

Néhány megállapítás a teljes cikkből:
– „Úgy sem sikerült áttörést elérni a felzárkózás tekintetében, hogy a világgazdasági környezet kifejezetten kedvező volt, s az országra ömlött az uniós pénzeső”
– „mentőövet lehetett volna dobni minden bajba került magyar dolgozónak és vállalkozásnak”
A teljes álláspontot a Magyar Hang február 5-én megjelent 2021/6. számában olvashatja (tartalomjegyzék itt). Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületen online!

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!