Kétország

Néztem egy kis parlamentet. Máris látom a homlok iránt szaladó szemöldököket, hogy „hát és akkor ebben mégis mi volna a hírérték?, egy újságíró még szép, hogy követi az országgyűlés tevékenységét, nemde bár?” Hát nem. Illetve nem úgy. Volt olyan is, kvázi képernyőre tapadva az elejétől a végéig, hiszen fontos, hogy ki mit mond és arra ki mit reagál, de most nagyon, de nagyon böcsületesen vizslasson mindenki a saját közéleti bugyrának mélyére: számít, melyik politikus milyen szavak kombinációjából összeálló mondatokkal örvendezteti meg a nagyérdeműt? Na, ugye.

Ám, ha már így a járvány okán(ból kifolyólag) törlődött Orbán Viktor (lásd még: doktorminiszterelnökúr, alias „dögöljön meg a szomszéd tehene”-hungarikum közösségszervező törvényszerűségre építkező, irigységalapú rosszindulattal címkézve, magyar hangja Mészáros Lőrinc) évértékelője, szegény ember vízzel főz; maradt minékünk, home office home-polgároknak a kormányfőt pofátlan szemtelenséggel kérdező ellenzékre méltóságteljesen reagáló méltóság tavaszi évadnyitó fel- és megszólalása.

Klassz volt. Minőségi. Szerény véleményem szerint a most is annyian dolgozunk, mint a vírusbetörte előtt – „mi, magyarok”-ra biggyeszteném a csúcspontot jelző orgazmumusjelvényt –, noha a még hogy sanyargatva vagyon Budapest, tobzódik az ejús támogatásokban rész sem volt gyönge. Töredelmesen megvallom, felcsesződtem a végére (lópikulát, legkésőbb a közepére), úgyhogy indulatok és pulzus nullára redukálása céljából Gyurcsány Ferenc tizenhetedik évértékelő beszédjét is magamévá tettem.

Ha kíváncsi, hogy az évértékelőktől hogy jutott el Dévényi István Siófokig, és a Tiborcz-klón vállalkozók privát strandos, Balaton-örökpanorámás kérójáig, keresse a Magyar Hang február 19-én megjelent 2021/8. számát! Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!