Magyar mintára tennék kezesebbé a lengyel sajtót Kaczynskiék

Magyar mintára tennék kezesebbé a lengyel sajtót Kaczynskiék

Lengyel újságok fekete címlappal 2021. február 10-én (Fotó: Reuters/Kacper Pempel)

Magyar mintát követ a sajtó bekebelezésében a lengyel kormány. A regionális sajtó megszerzése után a koronavírus-járványra hivatkozva reklámadó kivetésével hozza nehéz helyzetbe a nem állami kézben lévő médiumokat. Az ugyanakkor már nagyon is lengyel sajátosság, hogy az elképzelés újabb zavart okozott a kormányzó jobboldali koalícióban.

Fekete címlappal és „Média – választási lehetőségek nélkül” felirattal jelentek meg a magánkézben lévő lengyel napilapok, az internetes portálok pedig a hírek helyett sötét oldalakkal adták olvasóik értésére, hogyan nézne ki a világ független média nélkül. 24 órára elsötétült több tévécsatorna is. A több mint 40 médium a reklámadó bevezetése ellen tiltakozott így a napokban. A médiatörvény módosítására tett javaslat alapján ugyanis a médiacégeknek méretük függvényében 2–15 százalék közötti adót kellene fizetniük reklámbevételeik után. A kormány az új adó kivetését azzal indokolja, hogy e „szolidaritási hozzájárulással” az egészségügyet és a kultúrát támogathassák, amelyeket rosszul érintettek a csaknem egy éve tartó koronavírus-járvány miatti korlátozások.

A teljes cikket a Magyar Hang február 19-én megjelent 2021/8. számában találja. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!