Kisvasút is került Horthy alagútjába

Olcsó dolog lenne, akár csak viccelődve is Orbán Viktort Rákosi Mátyáshoz hasonlítani (mint ezt egyébiránt sokan megteszik mostanság). Ahogy Magyarország – ez egyelőre szintén önbecsapás – nem diktatúra, ugyanúgy Orbán nyilván nem Rákosi. Akkor sem, ha mind a ketten építettek egy népstadiont, és szerettek volna alagutat is hozzá. A fel-fellángoló alagútbotrány elsősorban azt mutatja meg lakmuszpapírszerűen, hogyan szakad el egy ország vezetése a realitásoktól, veszíti el a fonalat, miközben maga sem érti, mi a gond azzal, amivel bizony gond van. S ha nem érti, akkor ne csodálkozzon, hogy vezérét a drága Mátyás, édes elvtárshoz (Esterházy) hasonlítják.

Aki ismeri valamennyire a történelmet, tudhatja: a magyar politikusok (is) szeretnek alagutat építeni. Alagútépítési kedvüknek részint praktikus okai vannak; részint unpraktikusak. Kezdem az utóbbival. Rákosi Népstadionhoz vezető, a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok mögül, az Istvánmezei útról egy kis mellékút után nyíló 500 méteres alagútjának például semmi értelme nem volt. Mire elkészült – 1953. augusztus 20-ára –, Rákosit alaposan letolták Moszkvában, a miniszterelnökségről leváltották (Nagy Imre követte), és a hatalommal való visszaélését részletező önkritikát gyakoroltattak vele.

A teljes cikkben erről is olvashat:
– Milyen értelmes alagútfúrás fűződik Rákosi nevéhez?
– Hogy került kisvasút a budai Vár alagútjába?
– Reaktiválják-e a Sándor-palotához vezető alagutat?