Barion Pixel
HIRDETÉS - AIP
HIRDETÉS - AIP

Ráguglizni Szent Istvánra

Szerző: | 2021. március 22., 06:00 | Belföld, Magyar Hang Plusz, Riport

Gyerekek tanulnak a Konkáv helyiségében (Fotó: Magyar Hang/Végh László)

Józsika maszkban ül a nappaliban és szótagolva olvas. – A ma-gya-rok-Is-te-né-re, es-kü-szünk, es-kü-szünk, hogy ra-bok to-vább nem le-szünk. Mellette Tímea ül a kanapén, épp a flitteres maszkját igazgatja Móka Piroska kérésére, de ahogy Józsika végzett Petőfi Sándor Nemzeti dalával, már ugranak is fel a gyerekek. Három perc szünetet tartanak, addig csocsóznak. 

HIRDETÉS - AIP

A Konkáv Közösségi Térben vagyunk, Piroska a szakmai vezetője a helynek, ami sok környékbeli gyerek nappalijául szolgál. A helyiség mellett konyha is van, ott most matematika óra zajlik éppen: Alacsony Zsóka igazi babokkal és rajzolt tortákkal illusztrálja két lánynak, hogy mik is azok a törtszámok. – Most képzeljük el, hogy ezt mondjuk a törött képernyős telefonjukon nézik a gyerekek, úgy, hogy a testvérei ott játszanak a háta mögött – mondja ezt a konyha és a nappali között állva Varga Dániel, a Konkáv Alapítvány munkatársa, aki tanulószobás foglalkozásuk lényegét úgy foglalja össze: „ha mi nem csináljuk, akkor ezek a feladatok nem készülnek el”. 

Most elapadt mindkét forrásuk: az is, amit az Emberi Erőforrások Minisztériumától kaptak drogprevencióra, az Emmi ugyanis a járványra hivatkozva egy fillért sem oszt ki ebből a 300 millió forintos keretből. A ferencvárosi önkormányzattól az év második felére várják a támogatás megérkezését, így aztán a közösségi tér működtetői április végéig látnak előre.

A teljes cikket a Magyar Hang március 19-én megjelent 2021/12. számában találja. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1490 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!
HIRDETÉS - AIP

Címkék: civil szervezet, digitális oktatás, drogprevenció, Konkáv Közösségi Tér, koronavírus-járvány, szegénység


Pin It on Pinterest