Nevezzük nemzetnek vagy ne nevezzük, politikai közösséget olyan emberek alkotnak, akik egymással szót értenek. Azért képesek erre, mert hasonlóképpen gondolkoznak legalább a használt szavak és jelképek értelméről, a párbeszéd értelméről. A párbeszédre való képesség azért létkérdés, mert a társadalom tagjai között a legtöbb dologban természetesen nincs egyetértés. Ha nem tudják többé-kevésbé békésen megvitatni a nézeteik és céljaik közötti alapvető különbségeket, alkalmatlanná válnak a megegyezésre, tehát a kényszermentes együttműködésre. Ebben az esetben a társadalmat csak az intézményesült kényszer tarthatja össze, vagy atomjaira hullik és a teljes bizonytalanság martaléka lesz.
E közös tudás elsajátítása az anyanyelv elsajátításához hasonlít: a szavak jelentése elválaszthatatlan annak a sokféle szövegkörnyezetnek a megismerésétől, amelyben használjuk őket. Precedensekből, példákból tanuljuk meg szavaink helyes használatát, és mire megtanuljuk, élni is megtanulunk, együtt élni, lehetőleg olyan emberekkel, akik az adott helyzetekben az adott szavakat és fogalmakat hozzánk hasonló értelemben használják. Ők azok, akikkel politikai közösséget alkothatunk. Arisztotelész még azt gondolta, hogy a polisz a jó élet közössége, vagyis polgárai egyetértenek a jó kérdésében; mi, modernek már csak azt, hogy a politikai közösség tagjai képesek az értelmes egyet-nem-értésre.
Erről is olvashat a teljes cikkben:
– „A könyvégetések, eretneküldözések, tudósperek, eltiltott és kötelezővé tett művek, kiátkozott és fölkent művészek történetének egyértelmű tanulsága: jaj a győzteseknek!”
A teljes cikket a Magyar Hang március 26-án megjelent 2021/13. számában találja. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!
Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!
ElőfizetekMár előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!
