Tulliust, a templom karnagyát magamban én neveztem el így, amikor 1963-ban először találkoztunk. Valódi neve Falk Zsigmond volt, patinás család, de a Tullius valahogy jobban illett hozzá. Archaikus férfi, sokoldalú tehetség, énektanár, karvezető, kántor, orgonaművész. Kamaszosan rajongva szerettem. 1990-ben halt meg.
Kezet nyújt, a gyerek orgonálni akar? – kérdezi apámat. Udvariasan szót váltanak, itt egy önjelölt kamasz, a mutáláson túl; a gyerek a templomi kórus basszusszólamába lesz felvéve – mondja Tullius, azt az orgonadolgot meg majd meglátjuk. Énekkari próba kétszer van a héten, pénteken hatkor és vasárnap a nagymise után. De én… – próbálkozom, ő hajthatatlan. A kórust nem kerülheted el, majd kipróbállak, fiam, ha jó a hangod, szólót is énekelhetsz. Két hét múlva leültetett a templom négymanuálos, hatalmas orgonájához, mutasd, mit tudsz.
Mondhatnánk akár rendeltetésszerűnek, hogy Tullius családjával a templom közelében lakott, gyalogosan öt percre, adventben a hajnali rorate miséhez sem kellett túl korán kelnie, az meg nála eleve elképzelhetetlen volt, ami velem pár év múlva, 1969. december hetedikén megesett; én voltam aznap a hajnali orgonista, késve ébredtem, énekeltek a hívek magukban.
A teljes cikket a Magyar Hang április 1-jén megjelent 2021/14. számában találja. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!
Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!
ElőfizetekMár előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!
