Egyre erősödő intellektuális folyamat

Egyre erősödő intellektuális folyamat

Orbán Viktor miniszterelnök (b4) és Lánczi András filozófus, egyetemi tanár, a Budapesti Corvinus Egyetem Politikatudományi Intézetének igazgatója (j2) beszélget a Gazdasági fordulat című konferencián a Millenáris Teátrumban. Mellettük áll Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter (b), Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter (hátül b2), Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) ügyvezető elnöke (hátul, k) és Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) korábbi elnöke (j)(Fotó: MTI/Kovács Tamás)

EEIF, azaz egyre erősödő intellektuális folyamat zajlik „az ezer sebből vérző, Trianonban megcsonkított, Párizsban tovább kurtított szerencsétlen hazánkban” (© Torgyán József) az utóbbi tíz évben. A Torgyán-betoldást leszámítva Lánczi András hebegte ezt (az időegyeztetési grammatikai hibával együtt) a Mandiner hetilap hasábjain március végén.

Lánczi, akit többen a NER egyik fő ideológusának is tartanak, amellett, hogy a Corvinus Egyetem nagyonfüggetlen rektora (tudják, ő mondta azt 2015-ben, hogy amit korrupciónak neveznek, az gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája – ennek még lesz jelentősége, de mindent a maga idejében) önmaga példáján keresztül demonstrálja, hogy milyen színvonalú is ez a bizonyos „egyre erősödő intellektuális folyamat”, avagy ez az „intellektuális kalandozás” ahogy másutt fogalmaz.

A teljes cikket a Magyar Hang április 1-jén megjelent 2021/14. számában találja. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!